Jojo

Így kezdődött 2012...

2012-01-12T20:48:00.000+01:00

Hey emberek!

Elkésve, megkésve és kicsit fáradtan ugyan, de jelentkezem. Mentségemre szóljon, hogy nem könnyű a gimnazisták élete. Na de hogy mivel is jöttem ma untatni a népet? :D Természetesen, szokásomhoz híven ismét a koreai popipar műveit marcangolom szét, ezúttal a legújabbakat szemeltem ki magamnak, szóval tessék figyelni!

Először is, megérkezett az általam már rendkívül várt Teen Top comebackje, ami azért is volt különleges számomra, mert egyik egy dalukkal sem tudtak igazán levenni a lábamról. S ez koreai csapatoknál az én esetemben nagyon ritkán fordul elő, így már komolyan kezdtem megijedni, hogy lesz egy olyan csapat, amit nem kedvelek túlságosan. De szerencsére ez az új dal...megdöntött. Igazából az első pillanatban elkeseredtem, mert nem a Crazyt vártam volna klipnek, hanem Teen Top-ot (ami miatt még a mai napig lázongok...hogyan lehetséges, hogy az csak egy másfél perces szösszenet???). Na de mindezt félretéve, meg vagyok elégedve a teljesítményükkel. Még a tánc is maradandó nyomot hagyott bennem, szóval le a kalappal. S amint végighallgattam az összes új dalt, végleges megállapításra jutottam. A Teen Top az általános iskolából a középiskolába léphet legalábbis nálam (bocsánat, ha esetleg egy ízig-vérig fan is olvassa ezt a bejegyzést). Folyamatosan fejlődnek, érezni rajtuk, hogy rengeteg énekóra áll mögöttük, s a mozgásuk is kifinomultabb, azonban még egy nagyon pici mindig hiányzik. S amikor ez a nagyon pici meglesz, akkor én is a felsőkategóriába engedem őket, s onnantól kezdve abszolút az elitkategóriámba fognak tartozni.

Következő ismét egy visszatérés, ami nekem kicsit nosztalgia is lehetne. Miért is? Mert a reakcióm emlékeztet a korábbi comebackre. A csapat, aki ezúttal a nagyítóm alá került nem más, mint az MBLAQ. Érdekes, de a történelem valóban ismétli önmagát. Már korábban említettem, hogy milyen helyzetben is állok a Mona Lisa korszakkal. Hogy csak azt az egy számot szerettem a lemezről, de azt a nagyon. A többi nem ragadta meg túlságosan a figyelmemet. Ez esetben is ugyanezt tudom megállapítani. Az It's War című dalt imádom. Külön tisztelet, mivel ez az első dal 2012-ben, amit komolyan megkönnyeztem. Azonban a többi számmal továbbra sem sikerült megbarátkoznom. Talán még a Run, ami kicsit felolvasztja a jégszívemet. S ez az ítélet bármilyen szigorúnak is hangzik, senki ne értse félre...egyszerűen odavagyok a csapatért. Elismerem, hogy mindannyian hihetetlenül tehetségesek. De hogy a fődalt is említsem, az It's war úgy jó, ahogy van. Kifejezetten örülök, hogy ehhez készült a klip, hiszen kiváló történetet lehetett a dal köré építeni. Remek volt egy olyan videót látni, aminek valóban van valami értelme és egy szívszorító sztorit mesél el. Igaz, kemény világfájdalommal küzdöttem, mikor Joon lelőtte magát. Azonban itt a lövésnél (szokásomhoz híven) kicsit cinikus voltam, és megjegyeztem, hogy az a golyó tökéletes pontossággal kikerüli a lányt, majd Thundert, és még meg is fordul (!), majd egyenesen főhősünk nyakába fúródik. Költői kép az tuti. Viszont fáj, hogy más hibát nem nagyon tudok találni benne. A golyók életre kelésén kívül minden abszolút csillagos. A vonósok a háttérben...elsőre furcsának tűntek, aztán azonban rájöttem, hogy a lehető legjobban passzolnak a klip hangulatába, így ebbe sem tudok belekötni. El kell ismernem, az MBLAQ ismét megnyert magának egy comeback erejéig.

A hölgyeket sem szeretném háttérbe szorítani, így meg is mutatom a újdonságokat, amik megragadták a figyelmemet. Kezdem is a T-ara slágerével, avagy szóljon hangosan a Lovey-Dovey! Be kell vallanom, hogy tőlem nem megszokottan totálisan beleszerettem ebbe a számba. S ez lánycsapatok esetében tényleg ritkán fordul elő, azonban az új stílusuk valóban magával ragadó. Ha pedig valaki meghallgatja a dalt, rögtön a kedvence lesz. A klipnek is nagyon jó története van, ám nem mindenkinek ajánlom. 20 percet koncentrálni, nem mindig egyszerű, főleg, hogy közben a dalt is figyeljük. Azonban, nehogy valaki ne tudja megtekinteni, a kiadó egy remek ötlettel rukkolt elő: kiadott egy zombi verziót. Hát nem egyedi? Ez már valamennyivel rövidebb a maga körülbelül 7 percével. Így ezt már bátran merem ajánlani mindenkinek. S nehogy kihagyjam a táncot. Mert az is tetszik ám! Egyszóval ez most maximális pontszámot kap tőlem.

A következő lánycsapattal nem vagyok igazán képben, ezért nem is nagyon szeretném bírálni őket. Viszont az új dalukat mindenképpen szeretném megemlíteni. Bevallom, a videóban nem találtam semmi különlegeset vagy kiemelkedőt, de a dal jó. S a zene kárpótol a hiányos vizuális élmények miatt.

Még egy lánycsapat kerül ma terítékre. Úgy látszik ez a hölgyek napja. Őket sem ismerem pontosan, s így itt sem merészkedem biztos véleménynyilvánításig. Azonban a dalról bátorkodtam egy felületes véleményt alkotni. Ez is kicsit fülbemászó, bár nem áll közel az általam kedvelt dalokhoz. A videó pedig...nem tudok mást mondani, hiába keresem a szavakat, egyszerűen furcsa.

Következő téma. Egy kérdés: megélem-e vajon, amikor az EXO végre debütálni fog? Már a kilencedik teasernél tartunk, és még korántsem mutattak be minden tagot. Valamint meg kell jegyeznem, hogy eléggé előnybe helyezték a csapat egyik tagját, Kait. Amivel végülis nem lenne semmi baj, mert tényleg tehetséges meg minden, na de azért mellette még ott van további 11 ember, akik ugyanúgy megdolgoztak a debütért, mint ő, szóval ez egy kicsit unfair játék. Emellett még az is bosszant kissé, hogy ha a jövőben is ilyen tempóban halad a bemutatkozás, akkor talán decemberben majd láthatja őket együtt a nyilvánosság. Túl sokáig húzza az SM a bemutató promociót. Ez egy részben lehet kiváló marketing fogás, más részről az ember egy idő megunja a túlreklámozott maszlagot. Viszont a srácok mellett szóljon, hogy eddig majdnem mindegyik videó alatt hallott dal, abszolút elnyerte a tetszésemet, és az érdeklődésemet fenntartja, hogy már nagyon szeretném hallani ezeket a számokat teljes egészükben.

Nos, azt hiszem, mára ennyi lennék. Köszönöm, hogy ilyen sokat vártatok a frissre, de ígérem, mostantól megpróbálok sűrűbben jelentkezni! :)

Ez volt 2011! + Erre fogsz pörögni januárban

2012-01-02T19:28:00.000+01:00

Sziasztok!

Először is...Happy New Year! :)

Remélem, hogy december 31-én mindenki kellőképpen elbúcsúztatta a 2011-es évet, és újult erővel vágott bele a 2012-esbe. Kívánom, hogy ebben az évben mindenki váltsa valóra az álmait, és mindeközben béke és szeretet vegye körül. Ez lenne az első bejegyzésem az új évben. S ha már az év is új, akkor kicsit a bejegyzés jellegével is újítok. Mert eddig tőlem nem megszokott módon friss vagyis inkább aktuális híreket és gondolatokat hoztam nektek. Lesz egy kis év lezárás is, valamint egy kis előretekintés is. Na de nem húzom tovább az időt, jöjjön aminek jönnie kell.

Sokan ismeritek az Eat Your Kimchi-t, igaz? A kanadai házaspár, akik kint élnek Szöulban, szépen lassan valóságos internetsztárokká növik ki magukat. Sőt, még ennél is tovább megyek! Már nem egy koreai tévéműsorban volt szerencséjük szerepelni, ez azt is jelenti, hogy találkoztak a Kpop legmeghatározóbb alakjaival is. Ők maguk is előszeretettel csemegéznek ebből a műfajból, és be kell valljam, imádom a videóikat. Tökéletesen és tegyük hozzá, hogy szellemesen kielemzik az éppen aktuális slágereket. Számomra az a legmegnyerőbb, hogy a táncmozdulatokat könnyen átvezetik a mindennapi életbe. S hogy mire gondolok ilyenkor? Az elsőre bonyolultnak tűnő tánclépéseket, ők megmagyarázzák nekünk valami teljesen hétköznapival. A Super Junior slágerének, a Bonamana-nak az első lépéseit például különböző háztartási munkákhoz hasonlították. S már én magam is észrevettem, hogy mikor porszívózok, ugyanazt a mozdulatot csinálom, mint a klipben a srácok. Persze, biztos hogy nem olyan profin, de legalább tudom, mikor hova kell lépnem. Nos, visszatérve a tárgyra! Az év utolsó napján szokásukhoz híven ismét kiadtak egy videót, amiben kihirdetik a saját Top10-es listájukat. S milyen Top10 ez? A 10 általuk legjobbnak tartott koreográfiát dolgozzák fel, a megszokott szellemes módon. S itt jöhet a saját vélemény. A listát látva/hallva, 90%-ban egyetértek. Azonban van néhány kikötésem vele szemben. Először is, én magam nagyon nagy BIGBANG rajongó vagyok, és a Tonight állandó vendég a zenelejátszóban, de tánc szempontjából nem tartom az év csúcspontjának. A helyébe inkább a lejjebb csúszott U-KISS - Neverland, Super Junior - A-Cha, vagy az Infinite - Before The Dawn illett volna, mármint szerintem. Valamint a hátsó mezőnyben is van általam kevésbé kreatívnak tartott táncok is. Azonban összességében azt kell mondanom, ez egy abszolút találó lista és teljes mértékben tükrözi a 2011-es évet.

Most pedig következzen az előretekintés. Mert abban már most biztosak lehetünk, hogy ebben az évben sem fogunk unatkozni. Várjátok már? Persze, hogy várjátok! Hisz olyan híreket szivárogtattak ki eddig, amik alapján azt kell mondanom, hogy jövőre még nehezebb lesz majd egy éves "Best of" listát összeállítani. Na de vegyük sorba, mikre számíthatunk az elkövetkezendő időszakban.

Kezdjük az egyik legnagyobb sajtófelhajtást keltő csapattal. Az SM Entertainment természetesen gondoskodott arról, hogy újonc csapata nagy port kavarjon a médiában és már jó előre kellő reklámot intézett a srácoknak. Egyenlőre nem tudni túl sokat a fiúkról, azonban a bemutatkozó videókon már érezni lehet, most valami nagyon nagy dobásra készül a kiadó. Ez részben jó hír, hisz friss "husi" kerül a piacra, azonban egy másik oldalról megközelítve elég siralmas újdonságnak is felfoghatjuk. Ott van az SM már befutott és rendkívüli nagy népszerűségnek örvendő csapata, a Super Junior, ami sajnos a végnapjait járja. Miért mondom ezt ilyen kegyetlenül? Miért vagyok ennyire borúlátó? Ne értsetek félre! Ők az egyik kedvenc csapatom és szabályosan rajongok értük, viszont egy ténnyel tisztában vagyok: az idő halad. Erre akkor döbbentem rá, mikor a Mr. Simple promotálási időszakának közepén Heechul bejelentette, hogy bevonul a seregbe és letölti kötelező kétéves katonai szolgálatát. Attól a perctől éreztem, hogy hamarosan még több ilyen kijelentést fogunk hallani. S láss csodát! Leeteuk a SuperShow4 befejeztével hasonló terveket szövöget. Ez a döntés nem húzható a végtelenségig, s bizonyára a többi tag is hamarosan elgondolkodik a dolgon. Persze, nem állítom azt, hogy a SuJu néhány tag bevonulása miatt megszűnik létezni, de kérdem én: ha eltűnnek a kulcsszemélyiségek, ha sohasem lesz teljes a csapat...érezheti-e úgy az ember, hogy most a SUPER JUNIOR-t látja a színpadon (igen-igen, csupa nagybetűvel)? Vagy úgy érzi majd, hogy lát pár rendkívül jó előadót a színpadon, de érezni fogja valaminek a hiányát? Én örülnék a legjobban, ha ez nem lenne igaz, de félek, hogy ez egy utolsó menetelés a fiúknak. Mert ahogy éneklik is, mindig állni fog az utolsó ember is, de nem biztos, hogy együtt fognak állni. Egyes kalkulálások szerint 2018-ban talán újra láthatjuk a teljes csapatot. S valóban fennáll az a helyzet, hogy mikor bemegy egy tag kijön egy másik, ha nem is szorosan egymás után, de pótolják a megüresedett helyet. Valamint azt gondolom, hogy az ő "utánpótlásukra" indítja meg a kiadó a két új csapatot, emiatt tartom szomorúnak ezt a bemutatkozást. Mindenesetre félretéve ezt a rendkívüli pesszimizmust, most a srácok a csúcson vannak és még jó sokáig ott is lesznek. Az ELF-ek szeretetét nem törheti meg holmi katonaság. A fiúk pedig bármi is történjék keményen fognak dolgozni és a csillaguk ragyogni fog, ebben biztos vagyok. Na de nagyon elkanyarodtam a témától. Szóval vissza az új csapathoz/csapatokhoz, az EXO-hoz. Miért írom többesszámban? Mert a kiadó tervei szerint egyszerre két bandát is debütáltat. Egy kínai és egy koreai hódítást igyekszik véghez vinni. S mint említettem szépen beharangozta a fiúkat. Kíváncsian várom, hogy ezúttal mit tud felmutatni az SM. Bár úgy gondolom, csalódni nem fogok, ha azt vesszük figyelembe, hogy eddig milyen előadókat "gyártottak". S íme az egyik kedvenc bemutatkozó videóm tőlük. Ez alapján pedig el kell ismernem, hogy nagyon jó kiképzést kaptak a fiúk, és tényleg jók...nagyon jók.

Másodszor ismét egy debütálásről lesz szó. Ezen csapat néhány tagja már korábban is bemutatkozott közös produkciókban, vagy éppen saját dallal. S ők is meglepően jól kidolgozott promotálást tudhatnak magukénak. Személy szerint kicsit közelebb állnak hozzám, mint az előbb említett csapat, azonban elhamarkodottan nem ítélhetek, hisz még róluk sem derült ki minden információ. Akkor tudok majd véleményt alkotni, amikor mindkét fél dalait hallottam. Ez is ígéretesnek tűnik, és szívből remélem, hogy promovideóban hallható dalhoz hasonlítani fog a debütdaluk is. Mert ha igen, akkor újabb kedvenceket avattam. Ti is kíváncsiak vagytok? Csekkoljátok!

Harmadszor nem egy újonc bemutatkozásáról lesz szó, hanem egy jól ismert kedvenc visszatéréséről. Az MBLAQ neve nekem már alapból garanciát jelent valami jóra, habár velük szemben is vannak kikötéseim. Például az legutóbbi dalaik közül egyedül a Mona Lisa slágernél éreztem úgy, hogy ezt muszáj letöltenem, a többi eléggé hidegen hagyott, ellentétben a korábbi dalaikkal. Szóval most valami nagyon nagyot vártam tőlük. A bemutató videót nézve, rögtön feltűnik, hogy ezúttal egy érzelmesebb dalt kapunk majd, amit én eddig nem nagyon szoktam meg tőlük, szóval izgalommal vártam. Azt kell mondjam, hogy kicsit csalódás nekem a szám. Nem maradt meg elsőre bennem az üteme vagy bármi, és ez számomra nem túl biztató jel. Bár a hozzá készült videó még sok mindent megváltoztathat. S azt se szabad elfelejteni, hogy nem csak ez az egyetlen dal lesz az albumukon, szóval biztatom magam. Összegezve, számomra a hallgatható kategóriába került, vagyis jó, jó, de nem a legjobb. Ti mit gondoltok?

S végül, de nem utolsó sorban még egy visszatérést tartogattam nektek. Teen Top. Őszinte leszek, eddig nem kifejezetten rajongtam értük, és csak egy-két számuk van, ami pörög nálam, azonban megérzéseim szerint ez a dal mérföldkő lesz a hozzájuk fűződő viszonyomban. Valami ütősebbet várok tőlük, mint az eddigiek. Valami olyat szeretnék hallani, amire felkapom a fejem és azt mondtam "Wow! Ők tényleg tudják, hogy kell ma eladni egy dalt." Vagyis valami hasonlót szeretném, ha elérnének nálam. Több kisfilm is megjelent már az új dallal kapcsolatban, azonban ezt tartom eddig a legjobbnak. Szóval rövid vélemény: Srácok, mutassátok, mit tudtok!

Bajkeverő...avagy ölj meg, ha szeretsz!

2011-12-31T00:39:00.000+01:00

Párosítsunk össze két már önállóan is befutott hírességet! Micsoda remek ötlet, és mostanában nagyon is bejött a kiadóknak! Slágergyártás felsőfokon. Spékeljük meg az egészet egy kis tánccal és extra rövid szoknyákkal. Ezek után pedig tegyük fel a kérdést: ki ne nézné meg?

Kiszemeltem a legújabb áldozatomat és kutatócső alá vettem. Azt hiszem, ez esetben elég alapos munkát végeztem, és vállalható véleményt tudok írni a dalról és a videóról is egyaránt. Kezdjük a dallal, mert arról sokkal jobb belátásra sikerült bírnom magam. Először is, szögezzük le, hogy imádom a számot, és szívem szerint nem írtam volna le néhány dolgot, de a valóságot kőkeményen kell találni. Tehát a dal...fülbemászó. Mindenképpen ezt kell mondanom. Tény, hogy nagy várakozás előzte meg, hisz mindenkit izgatott volt, mi sül ki abból, ha összeeresztünk két már befutott hírességet. Név szerint a 4Minute énekesnőjét, Hyunat és a Beast kiváló táncosát Hyunseungot. Személy szerint én is nagyon vártam a végeredményt, mert kezdetben a bemutató kisfilm kicsit elbizonytalanított. Azonban végül a dalban nem kellett csalódnom. Bele mászik az ember fejébe. Sőt miközben hallgatom, még megjön a kedvem a tánchoz is. Hihetetlen. Azonban itt egy kicsit kritizálni is tudok (ami múltkor az emelkedett csokigolyóknál nagyon nem ment....na most istenem, nem tehetek róla, hogy nem találtam rosszat az elmebajukban), visszatérve a tárgyra: ebben a dalban ének terén úgy érzem, hogy sokkal jelentősebb szerepet osztottak Hyunseungra. Ne értsétek félre, nekem ezzel semmi bajom sincs, sőt...imádom a hangját, és azt is el kell ismernem, hogy Hyunat felül is múlja. Azonban néhány helyen megcsillan a fény, és a hölgyemény is kieresztette a hangját, olyankor én is rádöbbenhettem, hogy talán több is van benne, mint amennyit kienged. Mindent összevetve egy jó kis popslágert hoztak össze. Na és akkor most adom a hideget, szóval nézzük a videót. Maga a történet. Két bérgyilkos, akiket egymás megölésére béreltek fel, csak úgy nyugodtan flörtölgetnek egymással, vagyis bocsánat, először úgy tesznek, mintha nem is ismernék egymást, majd fellángol egy csöppnyi szenvedély és meg is van a videó alapja. Azért meg kell színezni a dolgot és jöjjenek bele az apróbb pikantériák. Az egyik rész, amit különösen kedvelek a vége felé van. Hyuna magabiztosan végigméri magát a tükörben fegyverrel a kezében és elkönyveli, hogy még ezzel is szexin mutat, majd elindul Hyunseung megölésére, DE a pisztolyt nem viszi magával. Azonban kezdetben kiváló taktikát alkalmaz, elcsábítja, hitegeti a szegény férfiáldozatot (aki mindvégig mit sem sejt...na persze), majd egyszercsak az erotikus képekből arra ébredünk, hogy aljas módon el szeretné égetni az ellenfelét (aki percekkel ezelőtt még a szeretőjének is elment). Ez még fogjuk fel úgy, hogy el is megy, na de hogy csak úgy szimplán eldobja az öngyújtót és semmi veszélyérzete sincs ezzel kapcsolatban. S lám megérzéseim beigazolódnak, hirtelen jön a bosszú. Hyunseung fegyvert ránt elő, és Hyunara emeli, aki ahelyett, hogy azonnal elmenekülne, meglepett arccal megvárja, amíg elsül a pisztoly. Ez aztán az igazi thriller! A tánc viszont rendkívül jó benne, vagyis egy bizonyos része. S hogy miért írom ezt? Nos, először is meglepett, hogy ilyen vágással engedték megjelenni a videót. A koreaiak eddig nem arról voltak híresek, hogy bátran reklámoztak erotikus mozdulatokat a klipekben, erre tessék itt van ez! Bár én ennek nagyon örülök. Kicsit úgy érzem, hogy sikerült leküzdeni a felállított határokat. Hyunseung táncképességeivel eddig is pontosan tisztában voltam, így nem okozott meglepetést a remek mozgása. Azonban Hyunanál valami nagyon szembetűnő volt. A kameraállás. Nagyon sokszor megfigyelhető a videóban, hogy a kamerát a földre helyezik, vagy csak attól egy kicsit magasabbra. Na most ez nem lenne olyan nagy szám, viszont tekintve, hogy a Hyuna által viselt ruhák mondhatni még a combja közepét sem érik el...így már mindenki érti, miért ott van a kamera ahol. Emellett igyekeznek az esetek többségében a férfiak által kedvelt női testrészekre közelíteni, de hát istenem, adjuk meg a népnek, amit akar. De ez csak a problémám egyik fele. Mi lenne a másik? Hyuna (szegény már megint őt találom meg) táncmozdulatai. Az összhatással nincs semmi baj és a partnerével is tökéletesen együttműködik. Viszont néhány karlendítésnél (főként) inkább érzem magam egy állatkertben, mint egy videóban. Szerintem ti is tudjátok, mire gondolok. Ezen a két apró részleten kívül, mindent rendben találtam. S most lehet mondani, hogy elfogult vagyok, hisz csak Hyunat kritizáltam. Azonban ha találtam volna hibát Hyunseungban, azt is bátran leírtam volna, ez esetben viszont őt tényleg nem tudom megtámadni sehol. Szívesen feszegetném a ruháival kapcsolatos témát, de az a baj, hogy nem tudom, mivel rajta ezek is jól állnak. Viszont Hyuna mentségére hozom fel, hogy nála azt érzem, a kiadó kiosztott rá egy szerepet, amit ő azóta is tökéletesen játszik, emiatt kicsit homályba merül a valódi tehetsége. Szóval mellette is azért mindenképpen kiállnék. Egybe vetve a dal és a hozzá készült videó átment a rostámon és a kedvenceim közé került, s még inkább csak boldoggá tesz, hogy negatív dolgot is tudtam írni róla szeretetem ellenére. Fejlődőképes vagyok. A közönség pedig szerintem nagyon jól fogadta ezt a "formációt". Egyrészt, mert Hyunseungért több százezer tinilány odavan, Hyuna pedig abszolút példaképnek számít a kinti hölgyek körében. Valamint úgy érzem, a koreai rajongók nagyon szeretik összeboronálni a kedvenc előadóikat. Ez ott teljesen másként megy mint itt. Gondoljunk bele! Míg itt nyugaton, ha a kedvencnek barátnője/barátja lesz, azonnali közfelháborodás kezdődik, és szegény szerencsétlenek több millió fenyegető levelet kapnak. Erre ott kint mi történik? A fanok előre elképzelik maguknak a kedvenceiket, és úton-útfélen hangoztatják, hogy milyen szép pár lennének. Semmi utálat (na jó azért ott is vannak, akik nehezen tudják elfogadni, hogy "jövendőbeli férjük" szíve másért dobog). Semmi óriási sajtóvisszhang (bár kivételes esetekben elég nagy feneket tudnak keríteni egyes bejelentéseknek). Azonban mielőtt itt bárki is már az esküvői fotókról kezdeni álmodozni, nem erősítette meg senki, hogy együtt vannak. Sőt, még csak egy elszólást sem hallhattunk, ami erre utalna. Így ez egyenlőre a rajongók fantáziálása, nem pedig a valóság. Azt pedig, hogy később lesz-e valami kettőjük között, ki tudhatja?

Háttérbe szorulva II. avagy nem mindig minden rózsaszín

2011-12-28T22:04:00.000+01:00

Kérésre és másrészt becsületből úgy döntöttem, hogy összehozok egy, a múltkorihoz hasonló bejegyzést, amiben olyan dalokat mutattam meg, amiket valószínűleg addig nem ismeretek. Azonban ezúttal ezt lánycsapatokkal fogom megtenni. Ne ijedjetek meg! Nem fogom elárasztani a blogot mindenféle túl cuki, rózsaszín, mézes-mázos bigyóval (bár meg kell jegyezni, én még néha azok között is találok egy-két jót, azonban határozottan nem szeretem a műfaj ezen képviselőit). Hanem olyan dalokra szeretném felhívni a figyelmet, amik igenis hallgathatóak és olykor sokkal több rivaldafényt érdemelnének annál, mint amennyit kaptak. Szóval ismét jöjjenek a rejtett kincsek!

Az első, amellett hogy hangilag teljesen rendben van nagyon nagy kedvencemnek is számít. Azonban a reflektor eddig valamiért mindig elkerülte őket.

Nekem is alig pár nappal ezelőtt mutatták ezt a dalt. S alá kell írnom valóban van egy különleges hangulata. Még nem láttam a drámát, amihez készült, azonban amikor hallgattam, teljesen úgy éreztem, mintha nemcsak nézném, de egyenesen benne is lennék.

Nálam abszolút kedvencnek számít. Egyrészt, mert a lányoknak fantasztikus hangja van, másrészt hihetetlen erő van a dalban.

Ezt a dalt nagyon is szeretem tőlük. Pedig néhány számuk nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, de ezt listásnak tartom.

Ezt a dalt azt hiszem, páran ismerhetitek is. Legalábbis az előzőeknél biztos, hogy valamilyen szinten híresebb. S miért is szeretem? Mert vidámságot sugároz.

Biztos vagyok benne, hogy ezt a számot majdnem mindannyian ismeritek. Azonban most arra kérlek titeket, hogy próbáljatok meg elvonatkoztatni attól, hogy milyen fergetegesen néz ki benne Lee Joon és Mir, vagyis próbáljatok meg a dalra koncentrálni. Ugye hogy fülbemászó?

Ismét egy drámához készült dal következik. A videót nézve a történet kicsit zavarosnak tűnik, azonban a szám ezt feledteti velünk.

Úgy látszik, képtelen vagyok betelni a dráma dalokkal. Na jó, ez most túlzás, hisz magával a City Hunterrel nem tudok betelni. Azonban megmutatom nektek a második kedvenc dalomat a sorozatból, ami egy kicsit siratós. S ha nem is könnyezünk, a szívünk szakad meg a dalban. Számomra valamiért a lemondást jelképezi. Fogalmam sincs, hogy miért. De az elengedést, s az azzal járó fájdalmat is megtaláltam benne.

Pár perccel ezelőtt találtam ezt a dalt, és azóta egyfolytában újraindítom. Mi lehet az oka?

Háttérbe szorulva

2011-12-26T21:52:00.000+01:00

Nagyon sok Kpop dalt ismerünk már és biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan már rongyossá hallgattuk őket, azonban képtelenek vagyunk megunni, így újra és újra elindítjuk a lejátszóban. Igazam van? Azonban számomra van néhány nagyon kedves dal, amit biztos vagyok benne, hogy nem ismertek annyira. Ezeket szeretném most nektek megmutatni. Nem ígérem, hogy mindegyik popzene lesz, de koreai, az tuti. :)

Elsőre nekem ez egy beazonosíthatatlan dal volt, de ahogy egymás után többször is meghallgattam, az egyik legnagyobb kedvencem lett. Mikor ezt hallgatom olyan érzésem van, mintha éppen Szöul utcáin sétálnék.

Ez a dal számomra egy tipikus harcos dal. Mikor ezt hallgatom, úgy érzem azt üzeni nekem, hogy erős vagyok és véghez tudom vinni az álmaimat. S ha előbb a sétánál tartottunk...ennél a dalnál jóval gyorsabbak és magabiztosabbak a lépteim.

Lassuljunk le egy kicsit és hunyjuk be a szemünket! Ezek után élvezhetjük a srácok elbűvölő hangját. Igazán megragadó dal. Bennem először a refrénje maradt meg. Egy irodalom órán spontán az eszembe jutott, és egy egész napos dúdolgatás után, rohantam a géphez, hogy letöltsem.

Íme az egyik rejtett kincs! Nem sok dalt hallgatok tőlük, de ez az egy már szabályosan a vérembe ivódott. Minden másodpercét szeretem, úgy ahogy van.

Ezt a dalt is nagyon kevesen ismerik. Eddig talán egy emberről tudok, aki szereti, de még sehol sem láttam linkelve..semmi. Pedig nem szabad rejtve hagyni.

Az egyik legnagyobb kedvenceim közé tartozik. Nem túl ismert dal, pont mint ahogyan a banda sincsen agyon reklámozva. De ez pont tökéletes egy elrejtett kincsnek.

Egy fantasztikus sorozathoz nagyszerű zenék is járnak. Ez a City Hunter esetében sem volt másként. Mikor ezt a dalt hallgatom, néha komolyan a sírás kerülget. Valamint tökéletesen passzol a CH történetéhez. Azonnali közönségkedvenc, mégis eddig a háttérbe szorult.

Egy nagy gond van ezzel a dallal. Méghozzá az, hogy akárhányszor meghallom mindig könnyek jelennek meg a szememben. Maga a ritmus és a szöveg is megható, hát ha még valaki látta is a drámát, amihez készült. Mert ez egy OST egy koreai doramához, amit igazság szerint én sem láttam és bármennyire is beleszerettem ebbe a dalba, nem szerepel a jövőbeli terveim között, hogy megnézem. Pedig már hallottam, hogy egy nagyon szép történetet dolgoz fel és olykor igazán szívfacsaró, ami a dal videóján is látszik, azonban még nem vitt rá a lélek.

Azt hiszem, elsőre mindössze ennyi rejtett kincset mutatnék meg nektek, de ha jobban körülnézek még biztosan találok párat, szóval lehet, hogy ebből egy állandó rovatot kell majd létrehoznom. Azonban remélem, hogy már ezekkel a dalokkal is sikerült nektek új dolgokat mutatnom, és ha már csak egyet is megkedveltek, akkor megérte közzétenni. :)

Koreai Barátok közt...avagy az F4 piros lapot küldött neked

2011-12-24T18:28:00.000+01:00

Ne értsétek félre, a címe nem azt jelenti, hogy odakint virágok felett repkedő fiúk hódítják meg a lányok szívét...ők is ugyanúgy Ferrarival érkeznek! A Boys Over Flowers elindított egy óriási dorama lázat, aminek azóta is ő maga az egyik csúcsképviselője. Olyan kaliberű, mint nálunk a Barátok Közt (csak ennek nincs 5904 része), vagyis mindenki ismeri. Nem láttad még? Ajaj...akkor az F4 már biztos postázta neked a piros lapot...kezdhetsz félni!

Kemény fába vágtam a fejszémet, mikor elhatároztam, hogy az egyik legismertebb és legsikeresebb koreai drámáról írok pár szót. Először is feltenném a kérdést: létezik olyan Kpop fan, aki nem repdesett még ezekkel a fiúkkal a virágok felett? Elsőként elemezzük kicsit magát a címet. Boys Over Flowers (Boys Before Flowers). Ennél frappánsabb és megragadóbb elnevezést nem is adhattak volna a sorozatnak. A cím hallatára már én magam is úgy érzem, hogy kinőttek a szárnyaim. Maga a történet rendkívül jól van tálalva, bár meg kell jegyeznem tipikusan koreai. Az átlagos iskolás lány bekerül egy elit vagy inkább sznob gimnáziumba, ahol szembeszáll a méltán híres F4 tagjaival, vagyis jobban mondva a vezetőjükkel. Az F4 pedig honnan lehet ismerős a közvéleménynek? Több millió tini legszebb álmaiból, mert persze nem akár milyen szereplőgárdával büszkélkedhet. Létezik olyan rajongó, aki nem hallotta még Kim Hyun Joong nevét? Na ugye, hogy nem? Hisz az eggyel előttünk lévő generáció egyik legnagyobb és legsikeresebb csapatának (SS501) volt a frontembere, azóta színészkedett egy kicsit (Playful Kiss), majd bebizonyította, hogy még szólóban is széttépik őt a rajongók. Valamint ott van Lee Min Ho, akinek ez a sorozat hozta meg az igazi sikert és azóta az ország első számú színészének számít, immáron nem kevés sikerrel a háta mögött (Personal Taste, City Hunter). Kim Bum nevét sem szabad elfelejteni, hisz a BOF után ő is az egyik legkeresettebb színésszé vált, és nem kellett szerepekért könyörögnie a különböző adóknál. Talán Kim Joon az egyetlen az F4 tagjai közül, akire azt kell mondanom, hogy nem igazán tudta kihasználni a sorozat lehetőségeit, és valahogy inkább háttérbe szorult az elmúlt években. Na de hogy a női főszereplő se maradjon ki, ejtsünk pár szót Koo Hye Sun-ról. Bevallom kezdetben nekem nem volt túl szimpatikus, és egy másik színésznőt sokkal jobban el tudtam volna képzelni a helyére, de ahogy haladt előre a történet, valahogy már tökéletesnek éreztem a karakterét. Az ötödik rész után teljesen megszoktam, s furcsa is lett volna valaki mást látni ebben a szerepben. Azonban vissza kell kanyarodnom magához a cselekményhez. Valahol ott tartottam, hogy az F4 tagjai, igaz? Nos tehát, miután a "menő srácok" jól lejáratják és megbántják a szegény átlagos lányt, Goo Joon Pyo (Lee Min Ho) szíve mégis meglágyul és ahelyett, hogy bántaná, inkább védelmezni kezdi. Ez egy nagyon szép szerelmi történet lenne, ha...mert igen..a koreai doramákban mindig van legalább egy (ha nem több) "ha". Ez esetben csupán annyi a bökkenő, hogy Geum Jan Di (aki meg kell jegyeznem, hogy a kezdeti esetlensége után kiválóan felfejlődött jellemként jelenik meg és még akaratát is érvényesíteni tudja) szíve jobban húz a kedves és elsőre sokkal szeretetre méltóbbnak tartott Yoon Ji Hoo felé. Egy mindenben tökéletes, csendes férfi felé, aki igaz az első részekben talán sokkal jobb partnernek tűnhet, ha nem lenne végtelenül oda egy modellért, aki mellesleg a F4 egyik legjobb barátja. Szóval ezen kusza szálak kibogozása kezdetben kissé bonyolult, főleg hogy Ji Hoo jelleme meglehetősen furcsa. Sőt néha valósággal érthetetlen. Mikor ezt az édes "négyest" tisztázzák, Geum Jan Di és Goo Joon Pyo végre elkezd egymásra találni, és egymás iránt érzett szeretetük átsegítő őket az eléjük gördülő, tökéletesen kidolgozott problémákon. Viszont értelme sem lenne a történetnek, ha közben Ji Hoo rá nem döbbenne, hogy ő is érez valamit a lány iránt..ironikus, nem? Azonban ez a sztori nem a Második esély címre hallgat...így bármennyire is eszméletlen az új hajával és a fehér ruháiban, lányok nem! Nem szabad bedőlni neki! Nem jár még egy esély. Bevallom ez olykor nekem is fáj, de Joon Pyo további kalandjai felejtették velem a hegedűszólam után érzett hiányt. A rendező a végét még kicsit megspékelte és nem hagyta, hogy a néző nyugodtan megállapíthassa, hogy ez egy happy end. Az utolsó részekben még egy sírógörcs közeli állapotot idéz elő, majd a könnyeink már az örömtől folynak, végül pedig megint jó nagy pofont ad nekünk. S a pofont követő eszméletvesztésből 4 évbe kerül, mire összeszedjük magunkat, de a végén elkönyvelhetjük, hogy megtaláltuk az egyik kedvenc koreai drámánkat, amit igazán érdemes mindenkinek megnézni. Valóban egy remek sorozat, ami ténylegesen elindította a koreai doramák diadalmenetét. A Boys Over Flowers óta számtalan, főleg a fiatal korcsoportot megcélzó szösszenetek láttak napvilágot. Azért is nevezem szösszeneteknek, mert eltérően a helyi hétvégi családi sorozatoktól, amik akár 200 részt is megélhetnek, ezek általában 16-25 rész között el is adják nekünk a sztorit. S a BOF ígyis a hosszabbak közé tartozik a maga 25 részével, tekintve hogy az általam eddig látott doramák 90%-a 16 részes volt. Magának a sorozatnak nem volt könnyű dolga, hisz lehet számmisztika miatt, lehet pusztán szerencsétlenségből, egy olyan évben adták ki, amit méltán nevezhetek a doramák nagy harcának. 2009...két csatorna...két rendkívül erős szereplőgárda...két merőben más történet...Lee Min Ho vs Jang Geun Suk....Kim Hyun Joong vs Jung Yong Hwa....Kim Bum vs Lee Hong Ki...avagy Boys Over Flowers vs You're beautiful. Harc az uzsonnás dobozokért. Igen, mert mindkét sorozat nagyon kedvelt volt az általános iskolások körében és ekkor még javában tombolt a "Nekem BOF van a dobozomon, neked meg semmi *nyelvnyújtás*)". Na jó azért ennél tényleg kicsit többről volt szó. Feltették hát a nagy kérdést: melyiket szereti/szerette jobban a közönség? S mielőtt bárki is eget rengető felmérések eredményét várna, közölnöm kell, hogy kishíján egál-egál. Mindkét sorozat hihetetlen népszerűséget szerzett, azonban az egyikőjük mégis képes volt kicsivel (tényleg nem túl sokkal) felülkerekedni a másikon, és kultusszá vált. Ez pedig a Boys Over Flowers. Van egyáltalán odakint olyan generáció, aki nem ismerné ezt a sorozatot? Persze nem azt mondom, hogy minden háziasszony kimcsi (kimchi..kinek hogy tetszik) készítés közben dúdolta, hogy "Almost paradise..."-t. Viszont az biztos, hogy már sírva menekült, mikor egy-egy rész után megjelent a lánya, aki rögtön az új epizód eseményeiről kezdett áradozni. Na jó, ez kicsit éles megfogalmazás, ugyanis a koreai anyukák nagyon örülnének, ha lányaiknak olyan férje lenne majd a jövőben, mint az F4 tagjai. A koreai doramák egyik meghatározó képviselője, abszolút csúcsa az eddigi történeteknek, amiket megfilmesítettek. Egy szerethető sorozat, ami valóban beköltözött minden háztartásba. A cím hallatán mindenki egy csodás álomvilágra gondolhatna, ahol a szépfiúk repkednek a virágok felett, ehhez képest egy hétköznapokban játszódó, eladható és igazán mai történetet kapunk. S a maga módján így is egy elkápráztató világot mutat be, kicsit késztetve az embert arra, hogy mégis higgyen a csodákban.

Ui.: Kérlek, ne kövezzetek meg! :) Imádom a You're beautiful-t is, és amint időm engedi arról is írok, de most a Boys Over Flowers ihletet meg.

Oppa emelkedik...avagy egy újabb kultúrsláger

2011-12-22T22:28:00.002+01:00

Oppa megérkezett és emelkedik! Hogyan lesz egy dalból kultusz? Hogyan történhet meg, hogy egy nap alatt futótűzként terjed el a rajongók körében és már aznap este mindenki kívülről dúdolja a refrént? Mi is a siker titka? Mivel magyarázható, hogy ha ez a két férfi beugrik a színpadra a rajongók eszeveszett sikítozásba kezdenek? Ezek az M&M's csokigolyók tudnak valamit, amivel az ujjuk köré csavarták fél Ázsiát és még mindig nincs vége...a világ felkészült...emelkedünk veletek... és a színpadon..Donghae és Eunhyuk!

Minden Kpop fan vagy esetleg koreai témákban jártas ember tudja, mit jelent pontosan az "oppa" kifejezés. Azonban amióta ez a dal megjelent, ha azt mondom Oppa Oppa, senki sem a kifejezésre gondol, hanem erre a dalra. Nem is meglepő. Hihetetlenül fülbemászó. Emlékszem már lassan három hete, hogy láttam az egyik videómegosztó portálon egy videót, vagyis először csak a képe tűnt fel, amin két öltönyös fickót láttam valami borzalmas parókában. Aztán kíváncsiságtól vezérelve (valamint tegyük hozzá, hogy mint SuJu fan) megnéztem. Koncertfelvétel volt, így a minőség hagyott némi kívánnivalót, de a lényeg így is megvolt. Meghallgattam a dalt, majd újra. Két lejátszás után már kívülről dúdoltam a refrént és hangminőség ide vagy oda, letöltöttem. Már másnap említettem az egyik barátnőmnek, hogy imáim szólnak azért, hogy ez a szám megjelenjen audioban is. S lám kérésem nem süket fülekre talált, ugyanis erre pár napra jött a hír: vigyázzanak a zenés műsorok, mert Oppak emelkednek! Azóta tombol az Oppa láz. A közönség, mint említettem először a SuperShow4 keretein belül hallhatta 2 Super Junior tag, Donghae és Eunhyuk előadásában. A két fiúról köztudott, hogy rendkívül jó kapcsolatot ápolnak és hát a hülyeség sem áll messze tőlük. Nem volt kérdés, hogy egy ilyen kaliberű showt színpadra visznek-e vagy sem. A rajongók egyébként külön-külön is odavannak értük, így mi történik, ha ők ketten egyesítik erőiket? Őrület! Jellegzetes táncmozdulatok, amik viszonylag könnyen megjegyezhetőek; tipikus "én menő vagyok és tudom hogy te is tudod" feeling; két már amúgy is befutott előadó, akik bármire képesek a színpadon. Kell még valami? Vagy megvan a recept a slágergyártáshoz? Azért amellett, hogy egy poénnel teli műsort látunk van ennek egy mélyebb üzenete is. Ez is egy kifejezésmódja annak, hogy a két fiú mennyire szereti rajongóit. Mert ez a dal is (mint sok másik) a fanoknak szól, akik Oppanak tekintik őket. Véleményem szerint, ha valaki egyszer meghallgatja ezt a dalt, többé nem tudja kiverni a ritmusát a fejéből és akarata ellenére is dúdolni kezdi majd. Észrevehetetlen betegség, sőt inkább alattomos, azonban akit egyszer megfertőz, az sajnos többé kezelhetetlen. Minden momentuma másodpercről másodpercre belevésődik az emberbe. A piros és citromsárga rikító öltönyök, amik mégis jól állnak nekik; a már említett parókák; a csípőmozdulatok; és a fejek, amiket a színpadon vágnak... Aki pedig a dalszöveget írta, egyértelmű üzenetet küld a Kpop fanoknak: Donghae és Eunhyuk felemelkedtek, itt vannak és teljes erőbedobással nyújtják a legjobbat.

Te mit gondolsz? Írd le megjegyzésben a véleményedet, hogy láthassam együtt emelkedtél-e Oppaval! :)

Valami, amihez senkinek nincs joga

2011-12-21T15:29:00.002+01:00

"Én nem szeretnék senkit arra kötelezni, hogy egyetértsen velem. Azonban elvárom, hogy ne ítélkezzenek olyan dolgok alapján, amikről fogalmuk sincs. Mert ehhez senkinek nincs joga."

Ítélkeznek. Az emberek minden előzetes ismeretek nélkül ítélkeznek. Az utóbbi időkben egyre több ember elfelejtette, hogy mire van joga és mire nincs. Nem tehet meg akármit. S nem azért, mert törvény szabályozza. Csupán azért, mert nem egyedül az ő értékei számítanak. Mindenki a saját véleményét tekinti döntőnek, azonban valaki elfogadja mások érvelését is, valaki viszont vagy figyelmen kívül hagy minden más opciót, vagy csak szimplán értelmetlen vitákba bocsátkozik az igazáról. Induljunk ki az én esetemből! Kpop-ot hallgatok. Ez nagyon sok embernek nem tetszik. Sőt! Akik eredetileg közel állnak hozzám, képesek összetűzésbe keveredni velem, s ez nem azért történik, mert én éjjel-nappal rajongásom tárgyával fárasztom őket, vagy mert meglátszik rajtam, hogy mit szeretek. Szimplán csak beleszólnak olyan dolgokba, amihez tulajdonképpen semmi közük. Nagyon sok ember úgy alkot véleményt bizonyos dolgokról, hogy közben fogalma sincs annak hátteréről, sőt...általában semmiről sincs tudomása. Persze, mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, egészen addig amíg képes azt kulturáltan megtenni. De amikor adott esetben a Kpop bírálata konkrét személyek ellen fordul, onnantól kezdve nem tartom korrektnek. Én teljes mértékben elfogadom, hogy sokan nem szeretik ezt a műfajt, és nem is szeretném tömegtermékké tenni az általam kedvelt zenét. Azt is tökéletesen megértem, ha valaki kiszeretné fejezni az ezzel kapcsolatos észrevételeit. Hisz mint mondtam joga van hozzá. Azonban ahhoz nincs joga senkinek, hogy engem is megbélyegezzen a kedvenceim által, főleg nem ha teljesen ismeretlenként közelít. Az ember nem ítélhet az alapján, hogy hogyan öltözködik a másik; hogy milyen zenét hallgat a másik; hogy milyen barátai vannak a másiknak. Kevesebb vagyok azért, amiért koreai zenét hallgatok? Nem! Vesztek valamit azzal, hogy ezt mások elítélik? Nem! Akkor mégis van értelme? Van értelme annak, ha mások csupán bosszantásból nem túl kedves megjegyzéseket írogatnak nekem? Érdekel ez engem? Nem nagyon. Hisz, amin ez a bejegyzés is mutatja, tisztában vagyok azzal, hogy az emberek néha mennyire primitívek tudnak lenni. Már nem tud felhúzni az a kicsinyesség, amit néhány ember mutat. Aki pedig normálisan, ésszerű keretek között közölni tudja velem a mondanivalóját, tényleg nagyon szívesen meghallgatom. Különben is, ha valami nem tetszik, akkor az ember nem kezdi el nézni, hallgatni. Egyszerűen csak továbblép arról az oldalról, elkapcsolja a tv-t, ellapozza az újságot. Ilyen könnyű, és ha ezt mások megtennék, akkor nagyon sok vitát el lehetne kerülni. Én sem szeretem a média bizonyos szereplőit, azonban én nem kezdtem el őket ócsárolni a rajongóik előtt, hanem csak bólintok egyet és mivel nem is vagyok jártas a témában a másikra hagyom. Ezt komolyan ennyire nehéz teljesíteni néhány embernek? Senkinek nem kell magára vennie ezt a bejegyzést, viszont örülnék neki, ha pár ember elgondolkodna az előbb említett dolgokon.

1.rész

2011-12-19T23:08:00.001+01:00

Megint ott ültem a parton egyedül. Már minden centiméterét ismertem a tájnak. Régen rengeteg időt töltöttem itt. Ez volt a második otthonom. Nézni, ahogy a napsugarak játszanak a tó vizén mindennél többet ért. Ez volt talán az a hely, ahol igazán szabadnak éreztem magam. Nem éreztem a kezeimen láncok lehúzó súlyát, és nem hallottam a hátam mögött gúnyolódó hangokat. Itt minden csak az enyém volt. Senki nem ismerte ezt a helyet. A falutól északra kellett haladni, s körülbelül fél óra alatt ide is lehetett érni. Azonban egy apró erdőn vezetett ide az út. S a helyiek valamiért rettegtek az általuk "sötét rengetegként" emlegetett, alig egy hektáros övezettől. Mikor félelmük legyőzése érdekében egy brazíliai őserdő példáját hoztam, azonnal szabadkozni kezdtek, majd közölték, ha szeretnék a vadállatokat, akkor oda költöztek volna, nem pedig ide. Holott ez egyáltalán nem volt elhagyatott környék. Délre fél óra autókázás után belehetett jutni a városba. Noha nem az ország legnagyobb metropoliszába, de ez is több volt mint a semmi. A környéken élőknek pedig ez is pont elég piacot biztosított áruik eladására. Hisz itt is, mint sok más távoli vidéken az emberek inkább mezőgazdaságból értek. Nekem gyermekként már nem jutott ki ez a sors. Négy éves lehettem, mikor a szüleim elváltak, ami itt hatalmas bűnnek számított. Igaz, szabad országban élünk, de a helyi elöregedő, konzervatív lakosságnak nehéz megmagyarázni ezt a "szentség törést", így édesanyámnak mennie kellett. Hisz, ha valami baj történik, mindig a nőket okolják, mondván túl sokat okoskodnak. Szóval errefelé nem árt, ha az ember véletlenül fiúnak születik. Apám ugyan maradt a faluban, de ezzel együtt azt is követelte, én se menjek sehová és maradjak vele. Minden atyai tiszteletem ellenére, ezt a kérést képtelen voltam teljesíteni. Sohasem az volt az álmom, hogy majd az ük-ük őseimmel mindenféle gabonát termelek az ország legfélreesőbb pontján. Anyám magával vitt a közeli városba. Mondhatni innen az életem rendben zajlott. Szelét sem éreztem a pár kilométerre uralkodó elmaradott társadalomnak. Mintha ők ott teljesen elszigetelten élnének. Míg én iskolába jártam, játszottam a téren a barátaimmal, addig ott egy jóval idősebb generáció hajolgatott a rizsért, holott a derekuk már évek óta sajgott. Néha éreztem egy kis lelkiismeretfurdalást, de ez percek alatt el is szállt belőlem. Azonban visszajártam. Bármennyire is elvárosiasodtam, a származásomat tiszteletben tartottam. Olykor visszajártam és ha nem is dolgoztam, beszélgettem a helyiekkel. Nekik már ez is löketet adott, és nem utolsó sorban, apámat sem hagytam cserben. S tudom, ez a történet most úgy hangzik, mintha időben valamikor még az első világháború környékén járnánk, azonban ez nem így van. Ez a jelenkor. Csak annak is egy eddig szőnyeg alá söpört része. Mert a leggazdagabb és állítólagosan legigazságosabb politikusok sem szeretnek ám mindenről beszélni. S mindenféle végzettségüknek köszönhetően, beszédükkel valahogy mindig kivágják magukat a kényes kérdésekből. Ez itteniek szerint ördögi erő, szerintem csupán remek színészi képesség. Ez persze már elég régen volt. Olyan 15 éve. Hat éves kislányként már láttam a változás jeleit. Megjelentek a "modern dolgok". Kezdetben mindenki bizalmatlanul fogadta ezeket, de aztán rádöbbentek, hogy ez a mindennapi élet szerves része és bármennyire is szeretnék, ezt nem lehet kitörölni. Azóta a környék folyamatosan fejlődött. Néha már túl zajossá is vált. Azonban egy hely mindig csendes maradt, s ez az én kis helyem volt. Az idő múltával egyre nagyobb gaz vette körül a területet, így még nehezebb volt eljutni oda, főleg ha a városból indultam. Viszont annyira a szívemhez nőtt, hogy szabályszerűen hiányzott, ha nem mentem. Anyámnak ez nem is mindig tetszett. Sőt. Mindennap hangos veszekedéssel köszöntöttük a lenyugvó Nap sugarait. Soha nem értette meg, mit jelent nekem ez a hely. Hisz ő soha nem érzett szabadságot. Általában rajtam vezette le a dühét, mikor előjöttek benne a régi emlékek. Engem vádolt, amiért el kellett hagynia apámat. Azonban senki ne értse félre! Egyszer sem ütött meg. Nem bántott fizikailag. A lelkemet viszont néha a földbe tiporta. Azt állította miattam nem kaphatja vissza a régi szép időket. Egy idő után már figyelmen kívül hagytam a vádjait. Csak magamra koncentráltam, ezzel pedig egyre önzőbb és önzőbb lettem. Csak a tanulásba temetkeztem és szövögettem az álmaimat, amik egy egészen más vidékre vezettek. Oda, ahol megmenekülök a nyomasztó hétköznapoktól. Nem kívántam égbe nyúló pálmafákat, ezerdolláros koktélokat és 10 méter hosszú limuzint. Csak valami olyat kerestem, ami kiegészíti az életemet. Valamit, ami miatt úgy érzem, érdemes volt mindent végigcsinálni. Egy idő után azonban az ember belefárad a maga kis harcaiba. Valahol én is itt tartottam, amikor egészen addig ismeretlen arcok érkeztek a városba, pont abba a kerületbe, ahol mi laktunk. Érdeklődéssel fogadtam őket, hisz messzi északról jöttek, a főváros környékéről, ahol én még soha nem jártam. Annyira mások voltak. Annyira újak. Elkápráztattak a velem egykorúak játékai. Mikor egy iskolába kerültünk, próbáltam barátkozni velük, ők azonban folyton levegőnek néztek. Maguknak valók voltak. Csak egymás köreiben mozogtak, nem barátkoztak senkivel a helyiek közül. Pedig mi sem voltunk már annyira mások. Mi is ugyanúgy beszéltünk, ugyanúgy szépen öltözködtünk, ugyanúgy tudtunk számolni és olvasni, sőt...mi talán többet tudtunk az életről, mint ők. Mégis mindig mi maradtunk alul. S miért fontos is ez most? Mert akkor ott volt egy fiú, aki mégis más volt. S ha ő nem jelenik meg, akkor talán nem mentem volna annyi mindenen keresztül az elmúlt években. Akkor talán nyugodtan élhetném a déli városok csendesebb, visszafogottabb életét. Akkor talán nem könnyes szemekkel ülnék itt újra a régi helyemen. Ha ő nem kavarja fel a bennem már amúgy is készülődő tornádót, talán nem érezném azt a maró fájdalmat, ami most a szívemet szorongatja. Mi tett ő pontosan? Felemelt, majd eldobott. Persze nem szó szerint értem. Kicsit Hamupipőkésen indult a történetünk, majd inkább valahogy egy tragikus drámába torkollott. Ez azonban nem volt egy szerelmi történet. Csak egy barát volt. Aki mégis a világot jelentette nekem. Egészen addig, amíg maga mögött nem hagyta a múltját. S hogy mi történt azon a napon, ami végül megbélyegezte az életemet? Egyszerű napnak indult. Foghatnám a 13 évesekben kezdődő kamaszkori változásokra, vagy megmondhatnám az igazat, hogy ahogy nőttem, anyám egyre jobban szorongatta a lelkemet. Egyre több dologért voltam én a hibás. S aznap pont egy rettenetes vitán estünk túl. Elrohantam otthonról és utam a tópartra vezetett. A sziklán ülve zokogtam már vagy egy órája, mikor lépteket hallottam meg magam mögött. Megijedtem. Hisz ezt a környéket senki nem ismeri. Hogy kerülhet ide bárki is? Sötét volt már. Szokatlanul sötét. A hold fénye is csak apró réseken tudta áttörni az előtte gomolygó felhők takaróját, azonban ahol a víz felszínét érte, ott vakítóan szikrázott.

-Mit keresel itt ilyenkor? - hallottam meg egy mély hangot.

Ismerősen csengett. Aztán a tulajdonosára is rájöttem. Furcsa volt. Ez a hang eddig még csak gúnyos és megvető szavakat vágott hozzám. S nem mintha ezt kedvesen kérdezte volna, de az eddigiekhez képest ez bóknak számított. Lassan felé fordítottam az arcomat és a vaksötétben is megtaláltam a tekintetét. Ahogy egy lépést közelebb jött, a holdfénybe lépett és így teljes alakja megvilágosodott előttem. Tökéletesnek tűnt. Ő volt az, akit csak úgy emlegettek " a városból jött". Talán őt tartották a legelitebbnek. Kissé felsőbbrendűnek tűnt. Már a megjelenése óta csodáltam, de nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet.

-Mit keresel itt? - ismételte meg a kérdését immár ércesebb hangon.

-Azt, amit mások. - feleltem halkan.

-Menekülsz a jelentéktelen életed elől?

Fájtak a szavai, de be kellett vallanom, hogy igaza volt. Menekültem. Menekültem önmagam és a helyzetem elől. Gyáva voltam, s ha már én ezt nem mertem kimondani, ő megtette helyettem.

-Pontosan. - bólintottam.

-Tudod, mit mondanak a nagy bölcsek, ha valakinek már értelmetlen az élete?

-Nem.

-Döntéshez segítik. Mosolyogva azt mondják, ha nem találsz már értelmet a létnek, halj meg!

Szavai keményen csengtek. Szinte bele hasítottak az éjszaka csendjébe. Lehajtottam a fejem, ezzel egy úton megköszönve a hasznos tanácsot. Elszámoltam háromig, majd mondhatni minden mérlegelés nélkül felálltam a szikláról és a vízbe ugrottam. Nem volt túl mély a víz, azonban valaki, aki nem tud úszni, könnyen eltűnik a víz alatt. Én pedig ezen emberek közé tartoztam. Nem is volt már kedvem lélegezni. Kiengedtem a tüdőmből az utolsó lélegzetvételt is, majd hagytam, hogy úrrá legyen rajtam a súlytalanság. A fejemben lejátszódott, vajon mi történhetett eközben a parton. Egy rémült arc jelent meg előttem, aki képtelen volt eldönteni, mit tegyen. S ez minden bizonnyal a valóságban is így játszódott le. Azonban pár másodpercnyi szünet után tompa csobbanást hallottam, majd egy erős kezet éreztem a derekamon. Az előbb még megszeppenten a parton álló fiú most éppen a víz felszínére próbált rántani, én azonban nem könnyítettem meg a dolgot. Nem éreztem elég erőt arra, hogy egyáltalán a karomat megmozdítsam. Óvatos, mégis sietős mozdulatokkal kirántott a partra. Nehezen ment a légzés, hisz a tüdőm kishíján teljesen megtelt vízzel. Köhögve ültem fel, és vagy fél liter vizet adtam ki magamból. Mellettem a fiú eszeveszett tempóban kapkodta a levegőt. A csillagokat bámulva próbálta normál sebességre bírni a szívverését, ez azonban igen nagy feladatnak bizonyult. Újra a hátamra dőltem, s villámgyorsan átfutott rajtam az elmúlt pár perc. Felriadt előttem a kép, mikor a vízbe ugrottam, mikor megéreztem a kezet a derekamon, ami megtartott és visszahozott. Gondolataimból a szemembe hulló vízcseppek zavartak meg. Megmentőm emelkedett fölém, s hajából szinte az egész tó vize rám zúdult.

-Megörültél? - szólalt meg halkan.

20.rész

2011-12-11T20:50:00.001+01:00

Már nem éreztem szükségét a lélegzetvételnek. Már csak teher volt, hogy fel-le emelkedett a mellkasom. Éreztem Hyun Joong szorítását, de az folyamatosan gyengült. Azonban ő nem engedett egy cseppet sem, csupán én nem éreztem már a külvilágot. T.O.P és GD a kezemet szorongatták. Bármennyire is erősnek éreztem magam, tudtam, hogy ezt a harcot ma nem én nyertem. A vesztesnek pedig nincs kegyelem.

-GD... - kezdtem volna, de a hang bennem akadt.

-Rien. Itt vagyok, hallod? Itt vagyok. - próbálta meg lenyelni a könnyeit.

-Kérlek....vigyázz Danielre! Tudom, hogy veled lesz a legnagyobb biztonságban. Védd meg őt minden veszélytől! Még csak gyerek...nem érzi annyira a veszélyt.

-Ha kell az életem árán is megóvom mindentől.

-T.O.P .... sajnálom! Bocsáss meg, amiért az utadba álltam!

-Nem lett volna szabad hagynom. Nem mehetsz el, érted? Itt kell maradnod. Szükségem van rád.

-Segíts Codynak, hogy a legjobb versenyzővé tudjon válni. Megígértem neki, hogy mellette fogok állni, de úgy látszik én képtelen vagyok betartani az ígéreteimet. Megérdemli. Csak egyet kérek, miközben őt segíted, ne halj meg az olaszok által.

-Ne! Kérlek! - borult a hasamra zokogva T.O.P.

-Hyun Joong... - fordultam felé.

-Bocsáss meg! - suttogta.

-Köszönök mindent!

-Nem halhatsz meg! - ordított.

-Mindig itt leszek. Soha nem megyek el teljesen. Bennetek fogok továbbélni egészen addig, míg megőrzitek az emlékemet...s az én világom mindig tovább fog menni, ezért a tiétek sem állhat meg...

19.rész

2011-11-15T18:10:00.002+01:00

Egy órát adtam neki, és sejtettem, hogy valamilyen módon hallok majd róla. Vagy azért, mert elkapta valaki, vagy azért, mert baja esett. Más lehetőség még csak eszembe sem jutott. Azonban mikor már két órája ültem még mindig ugyanott, kicsit kezdtem furcsálni a dolgot. A telefonomra pillantottam, ami már délután 3 órát mutatott. Be kell valljam, egy félelmetes érzés futott át a testemen. Úgy érzetem, mintha valami szörnyűség történt volna. Ennek a gondolatnak az előfutáraként hirtelen megszólalt a telefonom. GD nevét pillantottam meg, s akkor elkönyveltem, hogy jó híreket biztos nem kapok. Mély levegőt vettem, majd felvettem. Meg sem várta, hogy beleszóljak, már rögtön el is kezdte hadarni a mondandóját.

-Könyörgöm, bocsáss meg nekem! Én annyira sajnálom. Tudom, hogy nem lett volna szabad és véletlen volt. Soha nem bocsátom meg magamnak, ha miattam az történik, amire gondolok. - darálta le egy szuszra.

-Hey! Nyugalom! Levegőt azért vegyél! Mi történt? Mi a fenét hordasz itt össze? Egy árva szót sem értek.

-Elárultam Tinának, hogy hol van Daniel.

Nem tudtam, mit reagálni. A telefon kiesett a kezemből. Lefagytam. Valahogy tudtam a forgatókönyvet. Azonnal a kocsikulcsom után kaptam és már rohantam is.

***

GD idegesen tette le a telefont. Sejtette, hogy én is egyenesen Hyun Joong házához rohanok. Abban a pillanatban nyitott be a szobába T.O.P, aki rögtön felismerte GD arckifejezésén az aggodalmat.

-Nagyon fontos lehet, ha ennyire ki vagy miatta. - vágta le magát kényelmesen a kanapéra.

-Mi? Ki? - kérdezte GD értetlenül.

-A csaj, aki ennyire kikészít, tud valamit.

-Nem erről van szó. - sóhajtott. - T.O.P.....ma este vége lesz.

-Ne kezd a drámát! Minek lenne vége?

-Harcolni fognak, és nem egymás mellett, hanem egymás ellen. Egyenesen a halálba indulnak. Megölik egymást.

-Tulajdonképpen most kikről is beszélünk? - hajolt előre T.O.P.

-Tina és Rien.

-Hogy mi?

-Sajnálom. Korábban el kellett volna mondanom, hogy megtudjuk előzni ezt az egészet. - hajtotta le a fejét GD.

-Hogy juthattunk idáig? - ordított vele T.O.P. - Mégis mi a fenét képzeltél? Hol vannak?

-Hyun Joong házában.

-Hogy kerül a képbe Hyun Joong?

-Együtt van Riennel.

T.O.P teste megfeszült, és méreg árasztotta el.

-Ez még nem lehet az utolsó harc. - fordult el és az ajtó felé indult.

-Rien bármit megtesz az öccse életéért. - jegyezte meg halkan GD.

-Van testvére? - torpant meg T.O.P.

-Van.

-Szedd össze a többieket! Hyun Joong házához megyünk.

-Mit akarsz tenni?

-Nem engedem, hogy ezt a játékot nélkülem játsszák le.

***

Furcsának találtam, hogy senki sem állt a ház előtt őrként. Így olyan volt a hangulat, mintha valaki megelőzött volna. Hyun Joong háza csodálatos volt. Valahogy az elmúlt években többször csodálhattam kívülről, mint belülről, de ezt egyáltalán nem bántam. Ámulatba ejtő látvány volt, mikor a felkelő nap első sugarai megcsillantak a nappali üvegajtóin. Belülről ez még szebb lehetett. Végignézni egy kényelmes fotelből, ahogy Szöul reggeli fényárban úszik. Sok mindent megadnék érte. Azonban most korántsem így festett a ház. Az éjszaka egy teljesen más arculatot adott az épületnek. Az ablakokon kiszűrődő halvány fény olyan érzést keltett az emberben, mintha a ház éppen a végítéletét hallgatná és készülne az elmúlásra. A két méter magas vaskerítés nappal remekmű volt, s most mint börtönrács zárta körbe a házat. De a kapuja nyitva volt. Nem tudtam, hogy habozzak és gondoljak ki egy tervet vagy csak szimplán tegyem, amit a szívem diktál. Tudtam, hogy odabent újra ölni fogok. Undorodtam magamtól, de nem volt más választásom. Gyors léptekkel indultam meg a ház felé és már a kapun is bejutottam, mikor az előkertben lévő egyik bokorból valaki kinyújtotta a kezét, majd berántott. Eszembe se jutott sikítozni, hisz azzal csak lelepleztem volna a félelmemet. Valamint az illat, amit magam körül éreztem, ismerős volt.

-Nem jó ötlet bemenni. - hallottam meg Hero hangját.

-Az öcsém bent van. Mi az, hogy nem jó ötlet? - kérdeztem felháborodva.

-Már nincs bent. Mir és Hongki társaságában már úton van a reptér felé. - majd a zsebébe nyúlt és kivett egy repülőjegyet. - Menj! Ha most elindulsz még te is eléred ezt a járatot. Menj el ebből az országból az öcséddel együtt és egy ideig ne is térjetek vissza!

-Ki van bent a házban? - kérdeztem figyelmen kívül hagyva az előző szavait.

-Most nem ez a fontos...

-Leszarom, hogy mi a fontos. Ki van bent?

-Tináék.

-És még?

-Kellene, hogy más is bent legyen?

-Hyun Joong van bent, igaz?

-Honnan szeded ezt a hülyeséget? Nemrég volt egy elég szép vitátok. Szerinted ezek után pont miattad kockáztatná az életét?

-Honnan tudsz a vitánkról? - kérdeztem vissza, Hero arcán arcán pedig egyértelműen kétségbeesés jelent meg. - Tudod, Hyun Joong bármennyire is gyűlöl, nem tud maga mögött hagyni.

Felálltam és kimásztam a bokorból.

-Ne tedd! - szólt utánam Hero.

-Hero. - fordultam vissza. - Úgyis eddig abban segítettél Tinának, hogy engem megtaláljon. Akkor most miért akarod megakadályozni, hogy üdvözöljem?

-Tudtad? - kérdezte döbbenten.

-Mit? Azt, hogy te vagy Tina besúgója? Hogyne tudtam volna? S látod, emiatt megyek be oda. Tina többször átvert téged és te mégis segítesz neki. Hyun Joong ugyanolyan, mint te. Bármit is teszek, ő mindig ott lesz.

-Miért nem öltél meg?

-Bármennyire is hihetetlen, nem akarom kiirtani a környezetemet. Különben is, ez inkább Tina manipulációja, mint a te saját akaratod.

-Ha bemész, Mir megöli Danielt.

-Ebben megint tévedsz. Mir más játékos. Már régebben rádöbbent, hogy nem akarom bántani és ezt a kedves gesztust ő is viszonozza.

-Ölj meg!

-Miért vagy ilyen letargiába? Hisz erre vártál nem? Nem ez a sorsfordító pillanat, aminek köszönhetően majd visszanyered Tina szerelmét?

-Megölöd? - kérdezte halkan.

-Nem. - sóhajtottam.

-Nem értelek. Ő az egyetlen ember a világon, akit valóban gyűlölhetnél és szemrebbenés nélkül megölhetnél.

-A gyűlölet mulandó. Egyszer az ember belefárad az örökös mocskolódásba.

-Feladtad? - ordított rám, én pedig csak némán bámultam rá.

Megérintette az arcomat, majd közelebb lépett hozzám. Egy apró puszit nyomott a homlokomra, aztán pedig mélyen a szemembe nézett. Hagytam. Nem kaptam el a tekintetemet. Engedtem, hogy olvasson belőlem, mintha egy nyitott könyv lennék.

-Ölj meg! - suttogta.

-Miért tenném?

-Átvertelek. Megérdemlem.

-Ezt nekem kell eldöntenem.

-Tedd meg! Ne kelljen azzal a tudattal élnem, hogy egy jószívű embert küldtem a pokolba!

-Nem. Azzal, hogy életben hagylak, sokkal súlyosabb büntetést szabok rád, mint a halál. Nyugodj meg! Nem küldesz egy jó embert a pokolba, inkább egy szörnyeteget hagysz élni.

Kitéptem a karom a kezeit közül, és berohantam a házba. Rögtön Tinát, Hyun Joongot és öt szekrényajtó nagyságú férfit pillantottam meg.

-Vendégünk van. - jegyezte meg gúnyosan Tina. - Nem gondoltam volna, hogy eljössz. Ennyire sokat jelent neked? - sétált oda Hyun Joonghoz és végigsimított az arcán.

-Úgyis már nagyon vártad, hogy találkozhass velem, így gondoltam beugrok köszönni.

-Tudod, nagyon meglepődtem, hogy magad ellen fordítottad Hyun Joongot. Így azonnal hozzám jött, hogy vigaszt találjon. - nevetett fel Tina, majd megcsókolta az említett férfit.

Ezt látva iszonyatos fájdalmat éreztem a mellkasomban, de nem ez volt a megfelelő idő színt vallani. Míg az emberei is tátott szájjal figyelték, mit csinál Tina.

-Fáj? - kérdezte a vörös szépség, mikor abbahagyták.

-Igen. - és ezzel párhuzamosan szíven lőttem az egyik emberét.

-Öljétek meg! - intett a többieknek, akik azonnal megindultak, azonban hirtelen golyók záporoztak, s a maradék négy férfi is holtan esett össze, de nem én lőttem.

Magam mögé pillantottam. GD és T.O.P lépett mellém. Megszólalni sem tudtam.

-Nem tanultad még meg a leckét? - kérdezte GD Tinától. - Mi mindig itt fogunk állni Rien mellett.

-Szomorú, hogy csak én merek vele szembe szállni. - sóhajtott, majd a földre lökte Hyun Joongot.

Tudtam, mire készül. Felemelte a pisztolyát és a fekvő férfi felé tartotta. A szívem előbb kapcsolt, mint az eszem. Abban a pillanatban elindultam. S mikor Tina meghúzta a ravaszt, már én álltam Hyun Joong előtt és a golyó egyenesen az én testembe fúródott. Felsikítottam a fájdalomtól és azonnal a padlóra zuhantam. T.O.P és GD egy másodpercnyi késéssel legalább húsz lövést eresztettek Tina testébe. Hyun Joong könnyes szemekkel és döbbent arckifejezéssel ült a földön. Pár másodperc múlva kapcsolt az agya és odakúszott hozzám. Rettegett. Az ölébe vette a fejemet és az arcomat kezdte simogatni.

-Rien. - suttogta zokogva. - Hogy tehetted ezt? Nem hagyhatsz itt, hallod?

-Tévedtem. - szólaltam meg halkan, bár nehezemre esett a beszéd. - Azt hittem, hogy bármit is tesz a másik, ott leszünk egymás mellett.

-Bocsáss meg!

...

18.rész

2011-11-01T20:35:00.000+01:00

Fél óra múlva érkeztünk meg Hyun Joong házához. Azt láttam a legjobbnak, ha idehozom Danielt. S még jobb ötletnek tűnt Hyun Joongot is itt hagyni, de tudtam, hogy erre úgysem tudom rábeszélni. De azért egy próbát mindenképpen megért. Felküldtem Danielt az emeletre, én pedig a konyha felé vettem az irányt. Hyun Joong szótlanul követett. Felült az egyik pult melletti székre, majd érdeklődően bámult rám.

-Ha arra akarsz rávenni, hogy maradjak itt és engedjem, hogy úgy csináld, ahogy akarod. - sóhajtott. - Akkor nincs is értelme beszélgetnünk.

-Miért akarsz mindenáron segíteni?

-Még komolyan nem jöttél rá?

Erre a kérdésre nem akartam válaszolni. Hogy a fenébe ne jöttem volna rá?

-Szükséged van a segítségemre vagy tévedek? - folytatta.

-Ígérd meg... - léptem hozzá és megöleltem. - Ígérd meg, ha úgy adódik, nem fogsz megállítani abban, hogy megmentselek!

Nem szólt semmit. Tudtam, hogy nem ígéri meg, de reménykedtem. Ez a remény nekem pedig most pont elég volt.

-Csináljuk végig! - súgta a fülembe.

Két hét telt el azóta, hogy visszatértem Koreába. Sok minden történt az elmúlt időben. Először is, elvittük Danielt az országból. Senki nem tudja hol van, csak Hyun Joong és én. A szívem szakadt meg, hogy el kellett küldenem a saját öcsémet, de ez volt a legbiztonságosabb és szerencsére ő is megértette. Svédországban remélhetőleg senki nem fogja keresni. Herot nem kérdeztem, hogy honnan tudta, mi történt az öcsémmel. Úgy gondoltam addig jó, míg nem tudom. Valamint ő is hallgatott az ügyről. De azért a visszatérésük nem volt zökkenőmentes. Az első pillanatban, mikor megérkeztek összekapott velem Hyun Joong miatt. Aztán amikor megtudta, hogy együtt vagyunk, országos botrányt csinált. Három napon keresztül harci állapotok uralkodtak. Mir és Hongki csak jót nevetett rajtunk. Geun Suk viszont kezdte megelégelni az állandó vitáinkat. Így jobbnak, ha befejezzük, mielőtt valakinek baja esik. Cody az elmúlt napokban kemény edzésbe kezdett. Már csak öt nap volt hátra az idény első Forma 1-es futamáig. Fel kellett készülnie. Találkoztam Christiannal és sikerült megegyeznünk. Talán részben sajnálatból, részben pedig a Codyban látott remény miatt, engedte, hogy a srác beüljön az egyik Red Bullba Vettel mellé. Webbert nem volt egyszerű eltüntetni, de mint tudjuk, majdnem mindenhol a pénz beszél és ezt ő sem cáfolta meg. Amikor kicsit a pénztárcám mélyére nyúltam rögtön belement a visszavonulásba. Nem tartottam korrektnek a taktikámat, de csak így lehet elérni, amit akarunk. Csak némán bámultam magam elé. Szöul legelegánsabb éttermében ültem és az elmúlt napok játszódtak le bennem. Vártam a leendő vacsorapartneremre. Pár perc múlva megjelent a bejáratnál egy magas férfi. Jól öltözött volt. Pontosabban fogalmazva gazdag. Egyenesen az asztalom felé sétált, majd leült velem szembe.

-Miért nem maradtál Németországban? - szólaltam meg halkan.

-Ahhoz, hogy tényleg segíts nekem, nem túl jó, ha a világ túlsó oldalán vagy.

-Nem megbeszéltük, hogy tartod magad a tervhez?

-Milyen tervhez?

-Hogy maradsz a nagyapa közelében.

-Hülye egy terv.

-De sikeres.

-Nem te diktálod a szabályokat.

-Tévedsz! Ez itt nem Berlin. Itt én vagyok a világ tetején. Nekem van minden sarkon ismerősöm, aki bármelyik percben megöl.

-Ne képzeld magad ennyire fölényes helyzetbe!

Néhány másodperc múlva Hyun Joong jelent meg az ajtóban és mérges tekintettel felénk vette az irányt. Elvett egy széket a másik asztaltól, kirántotta, majd levágta magát Minho mellé.

-Nem jó ötlet kötözködni vele. - suttogta a mellette ülő férfi fülébe.

-Azért, mert pisztolyt tartasz a lábamhoz? Ennyire amatőr lennél?

A tenyerembe temettem az arcom, és elkönyveltem, hogy Hyun Joong elrontotta.

-Nem. - vágtam rá pár perc gondolkodás után. - Azért, mert ha megnyomok egy gombot a székedhez rögzített bomba azonnal felrobban.

-Nincs itt semmi.

-Miért vagy ebben ennyire biztos?

-Itt ül mellettem a barátod. Te pedig velem szemben. Mindketten meghalnátok. Nem kockáztatsz.

-Először is, kis hatáskörű bomba. Téged széttép, de nekem nem okozna túl súlyos sérüléseket. Hyun Joong pedig.. - vettem egy mély levegőt, majd folytattam. - Mindenért áldozatot kell hozni.

Hyun Joong eltátotta a száját, de csak nyugtatóan ránéztem. Minho tudta, hogy ezzel nem tud mit kezdeni.

-Egy ideig még nem látsz. Meghúzódom a háttérben, de ha két héten belül nem lépsz előre semmit közbeszólok. Nekem is vannak kapcsolataim. - állt fel Minho, majd elment.

Hyun Joong felé fordultam, aki némán bámult rám.

-Nem gondoltad komolyan, igaz? -szólalt meg halkan.

-Ne kezdj el kombinálni! - szóltam rá ridegen.

-Megint távolodsz. Elegem van. - kiáltott fel dühösen, majd elrohant az étteremből.

Biztos voltam benne, hogy arra vár, utána megyek. Ezt nagyon rosszul gondolta. Meg sem fordult a fejemben, hogy megpróbáljam visszatartani. Egyre jobban bonyolódott az ügyem, és tudtam, a legjobb ha kicsit elkergetem magamtól. Viszont más kapcsolatokat itt volt az ideje egy kicsit helyrehozni. Kifizettem a számlát. Mondhatom szép, hogy egy nő fizet két pasi helyett is. Majd beültem az autóba és egyenesen a reptérre hajtottam. Mikor a terminálba értem, rögtön megszólalt a hangosbemondó. "A londoni járat megérkezett." Mély levegőt vettem és leültem az egyik székre. Nem telt bele pár percbe és egy férfi foglalt mellettem helyet.

-Képzelődöm vagy tényleg te fogadsz a reptéren? - szólalt meg csendesen.

-Nincs túl sok időm csevegni. - bámultam magam elé.

-Akkor?

-Kicsit felhalmozódtak a dolgok.

-Itt az ideje levezetni a feszültséget?

-Tudod te ezt. Nem kell előadást tartanom az este folytatásáról, igaz?

-Változnak a dolgok. Régen vettem volna a célzást, de most ez nem fog összejönni. Tudom, miért vagy itt, de figyelmen kívül hagyom. - majd felállt és elsétált.

-Felőlem játszhatunk így is. - mosolyodtam el, és én pedig elindultam a másik irányba.

Háromig számoltam és máris mellettem sétált. Elégedetten megjegyeztem magamban, hogy csak a szája nagy és tulajdonképpen még mindig nem tudja érvényesíteni az akaratát.

-Bíztam benne, hogy ezúttal kicsit tovább bírod. - jegyeztem meg gúnyosan.

-Imádom a veszélyeket, mint tudod.

-Mégis most egy olyan megszeppent kisfiút játszol, aki még életében nem követett el bűnt.

-Nem hiszem, hogy erről szerettél volna velem beszélgetni. Menjünk, vedd el, amit akarsz, aztán pedig felejtsük el, hogy találkoztunk.

-Minek nézel te engem? - húztam fel a szemöldökömet.

-Engedd meg, hogy ne válaszoljak.

Beszálltunk a kocsiba és a legközelebbi szállodába hajtottunk. Gyorsan foglaltam egy szobát, és már el is tűntünk. Kellemes hangulatú szoba volt, amit el is vártam az árát tekintve. Besétáltam és kitöltöttem két pohár pezsgőt.

-Nem lehetnék túl rajta gyorsan? - nyögött fel és ledobta magát a kanapéra.

-Ennyire undorodsz a társaságomtól?

-Ne kezd el! Minek az a pezsgő? Nem kell alkohol ahhoz, hogy megkapd tőlem, amit akarsz.

-Nem szeretnék udvariatlan lenni. - mosolyogtam angyalian.

-Elegem van! - kiáltott fel, és elkapta a derekamat.

Az este további részét meglehetősen élveztem. Bűnös szórakozás volt és kegyetlen, de kellett már. A végén még elterjedt volna rólam, hogy elgyengültem. Azt pedig semmiképpen sem hagyhattam. Másnap reggel én keltem korábban. Felöltöztem, az asztalra tettem nem kevés pénzösszeget, majd elhagytam a hotelt. Haza indultam, és egy tudat motoszkált a fejemben. Hyun Joong már tud róla. Mikor beléptem a lakásba, minden úgy történt ahogy arra számítottam. A bútorok darabokra törve, minden szanaszét, és ennek az egésznek a közepén ott állt ő. Arca teljesen el volt vörösödve, a méreg, a mindent elsöprő harag keveredett a csalódottsággal.

-Miért kellett? - sziszegte a fogai között.

-Igen. - feleltem nyugodtan és leültem az egyik még épen maradt székre.

-Ezt soha az életben nem fogom neked megbocsátani. Megígérted, hogy együtt csináljuk végig ezt az egészet és, hogy végre megszabadulsz a régi önmagadtól.

-Tudtad, hogy a szerepjáték nem az én világom. Én képtelen vagyok meghazudtolni önmagam.

-Bíztam benned.... - kezdte volna, de közbevágtam.

-Ez volt az első nagy hibád.

-Most elmegyek, és megnyugtatlak, engem itt többet nem látsz. Nem tartozom többé felelősséggel sem érted, sem pedig a testvéredért.

Majd elrohant, maga után hangosan becsapva az ajtót. S azt gondolva, hogy ezzel az életemből is kilépett. Ám nagyon tévedett...

17.rész

2011-08-15T11:45:00.000+02:00

-GD kérnék tőled egy szívességet. –kezdtem aggódóan.
-Na várj! Nekem ez túl nagy váltás. Előbb még a halálomat akartad, most meg… - kezdett bele a magyarázkodásba, de én közbevágtam.
-Kérlek!
-Halljuk! – sóhajtottam.
-Menj el a Lionel cég középiskolájába, és onnan egy Daniel nevű kilencedikes srácot kérj ki! Hivatkozz rám! Ha megmondod neki az én nevemet, azonnal szó nélkül veled fog menni. Csak annyit kérek, hogy előzd meg Tinát! Gyorsabban meg kell találnod, mint Tinának! – daráltam idegesen.
-Állj, állj! Tegyük fel, hogy megteszem. Mit kezdek egy 15 éves kamasszal?
-Holnap már megyek is érte és elhozom.
-Miért hasznos nekem, ha segítek?
-Kérlek, ne akard, hogy cserébe visszamenjek! Könyörgöm, most az egyszer tégy meg nekem úgy valamit, hogy nem vársz érte fizetséget! – vékonyodott el a hangom és már közel álltam egy újabb kiboruláshoz.
-Lehetetlent kérsz tőlem. – sóhajtott.
-GD! Ő az öcsém! Kérlek! – kezdtem el zokogni.
-R..iiii..eenn… - kezdett el dadogni. – Te sírsz?
-Könyörgöm segíts!
-Nem is tudtam, hogy van egy öcséd. – jegyezte meg. – Miért nem ezzel kezdted? – kérdezte dühösen, majd hallottam ahogy nyitja az ajtót, majd lecsapta a telefont.
Csak reménykedni tudtam abban, hogy gyorsabb lesz, mint Tina. Bíztam benne. Most először bíztam benne. Reméltem, hogy mindent megtesz azért, hogy az öcsémnek ne essen baja. De ha mégis megtörténne, amitől talán a legjobban félek, magamat hibáztatnám. Hisz én uszítottam magamra az ellenségeimet, én kezdtem el a harcot Tina ellen. Én sodortam veszélybe Danielt. Minden az én hibám. Soha nem bocsátom meg magamnak, ha őt is elveszítem. Ő az egyetlen, aki maradt nekem. Keserves zokogásban törtem ki, és a földre rogytam. Hyun Joong abban a pillanatban kezdett magához térni és döbbenten bámult rám. Nem értette, mit keresek a földön. Azonnal letérdelt mellém és a karjaiba vett. Eszébe sem jutott, hogy vissza vigyen a szállásra, hisz tudta, nem örülnék neki, ha a többiek ilyen állapotban látnának. Ő mindig is okosabb volt a többieknél és mindig tudta, mire van szükségem. Beültetett az autóba, és a gázra lépett. Eszeveszett tempóban száguldott végig Berlin utcáin. Nem tudtam pontosan, hová megyünk és a könnyeimtől nem is láttam a tájakat, amik mellett elhaladtunk. Végül mikor megérkeztünk Hyun Joong azonnal kiugrott a kocsiból, megvárt engem is, majd maga után kezdett húzni. Ahogy jobban körülnéztem láttam, hogy a reptéren vagyunk. A magángépe felé vettük az irányt és mikor beszálltunk, a pilóta már indította is a gépet. Öt perc múlva már a magasból csodálhattam Berlin távolodó fényeit. Nem tudom, Hyun Joong honnan tudta, hogy azonnal vissza kell mennem Koreába. Nem is volt erőm kérdezősködni. Csak minél előbb ott akartam lenni, hogy megvédhessem Danielt. Abban a pillanatban az sem érdekelt, hogy mi van Codyval. Vagy hogy a többiek hogyan jutnak majd haza. Bár sejtettem, hogy Hyun Joong rájuk is gondolt, így megnyugodtam. Az egész út alatt szótlanul bámultam ki a fejemből. Nem volt semmi kedvem beszélgetni. Hyun Joong nem is erőltetett semmit. Tökéletes közreműködője volt a hallgatásomnak. Mikor a gép landolt, azonnal az ajtó felé vettem az irányt és amilyen gyorsan csak lehetett távoztam a gépről. Ez pedig ugyanígy ment a reptéren is. Villámgyorsan vágtam át magam a különböző kordonokon. Hyun Joong pár méterre lemaradva loholt mögöttem. Amikor kiértem azonnal fogtam egy taxit, megvártam míg Hyun Joong beült mellém, majd azonnal a sofőrre ordítottam, hogy induljon. Először hezitáltam, mert nem tudtam hova kellene mennem. Az iskolába, vagy T.O.P székhelyére. Abban a pillanatban csöngött a telefonom. Elmormoltam egy imát, hogy csak ne GD számát írja ki, de ezúttal az égiek nem nekem kedveztek. A telefonom kijelzőjén GD neve kezdett el villogni. A lélegzet is megakadt bennem. Hyun Joong odajött mellém, megszorította a kezemet és bólintott, hogy vegyem fel. Remegő kézzel nyomtam meg a zöld gombot és lassan a fülemhez emeltem a mobilt.
-Nagyon sokkal jössz nekem, ugye tudod? – hallottam meg GD hangját a vonal túlsó végén.
Felsóhajtottam és úgy éreztem, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a szívemről.
-Köszönöm. – suttogtam halkan.
-Már csak azt kell megoldanom, hogy T.O.P vagy Tina még csak véletlenül se lássa meg a srácot. – gondolkodott hangosan GD. – Mikor tudsz érte jönni?
-Fél óra múlva a sziklánál. – mondtam, majd le is tettem.
Biztos voltam abban, hogy GD tudni fogja hol van ez a hely. Anno ott találkoztunk először. Utoljára 2 éve voltam ott. Itt az ideje, hogy felelevenítsük a régi emlékeket. Jól tippeltem. Fél óra kocsikázás után meg is érkeztünk a sziklához. GD autója már ott állt. Amikor megláttam Danielt a motorháztetőnek támaszkodva, örömömben legszívesebben felsikítottam volna. Rögtön kiugrottam a kocsiból és Daniel felé vettem az irányt. A nyakába vetettem magam. Hihetetlenül boldog voltam, amiért nem esett semmi baja. Szorosan átölelt. Tudtam, hogy ő is megijedt. Utáltam magam, amiért ilyen veszélyes helyzetekbe kevertem. Pár perc múlva GD jelent meg az autó mellett.
-Jól vagy? – simítottam végig Daniel karján.
-Persze. – bólintott mosolyogva. – GD érkezése előtt fél órával már ott voltak Tináék, de úgy éreztem nem segíteni akarnak nekünk, így elbujdostam előlük. Aztán mikor GD megtalált, vele jöttem.
-Büszke vagyok rád. Annyira aggódtam. Sajnálom. – nyomtam egy puszit az arcára. – Menj, szállj be a kocsiba!
Daniel szó nélkül követte az utasításomat. GD mellé sétáltam, aki csak némán bámult az öcsém után.
-Nem hittem, hogy valaha is láthatok majd egy ilyen jelenetet. – szólalt meg halkan.
-Köszönöm. – érintettem meg a vállát.
-Igazából fogalmam sincs, hogy miért tettem. – sóhajtott. – Hisz most elvileg ellenségek vagyunk, én mégis segítettem.
-Azért, mert tudod, hogy fordított esetben én is megtettem volna.
-Soha nem is tudtam, hogy van egy öcséd. – hajtotta le a fejét.
-Sok mindent nem tudsz még. – mosolyogtam rá.
Hyun Joong abban a pillanatban kiszállt az autóból és elindult felénk. Megállt GD-vel szemben és egy ideig hezitált, majd kézfogásra nyújtotta a kezét. Nem igazán szerettem volna, hogy találkozzanak, de ha már megtörtént, legalább Hyun Joong úgy kezeli a helyzetet, ahogy vártam.
-Te is segítesz Riennek? – kérdezte döbbenten GD, de elfogadta a kézfogást.
-Igen. Emlékszel rám? – bólintott Hyun Joong.
-Emlékezetes történet köt minket össze. – vigyorodott el GD.
-Köszönöm.
-Mit köszönsz?
-Hogy megmentetted Rien testvérét.
-Ezt neked miért kell megköszönnöd?
-Emiatt most boldognak látom Rient és ez nekem mindennél többet jelent, így nagyon hálás vagyok.
Megleptek Hyun Joong szavai, de nagyon jól estek. GD is láthatóan ledöbbent.
-Ti? – kérdezte GD és kettőnkre mutatott.
Hyun Joong habozott. Várta, hogy én mi válaszolok és majd ő igazodik hozzám. De én lefagytam. Nem tudtam, mit kellene mondanom.
-Fogalmazzunk úgy, hogy csak…- kezdte volna Hyun Joong, de én közbevágtam.
-Igen. – fogtam meg a kezét.
GD arcán látszott, hogy elöntötte a méreg. Hyun Joong pedig megszólalni sem mert.
-Ha ezt T.O.P megtudja, hatalmas bajban lesztek. – törte meg a csendet GD.
-Már az is elég nagy baj, hogy te tudod. – néztem rá.
-Beszélhetnénk négyszemközt? – nézett rám dühösen GD.
-Ha jó barátnő lennék, akkor azt mondanám, hogy mondd itt, mert Hyun Joong mindent tud. De nem hiszem, hogy ez az én stílusom lenne. – mosolyogtam az említettre.
-Menj! – bólintott Hyun Joong.
Lassú léptekkel haladtam GD mögött. Csak pár méterre hagytuk magunk mögött a többieket. Hyun Joong egyáltalán nem tűnt idegesnek vagy akár féltékenynek. Tudta, hogy velem együtt az ilyen helyzeteket is vállalta. Daniel pillantása viszont kicsit zaklatott volt. De ezt betudtam a gyors történéseknek. Mikor elég messze voltunk, GD megállt és velem szembe fordult. Talán azt várta, hogy magyarázkodásba kezdek, de eszembe sem jutott. Nem tartozom neki semmiféle vallomással.
-Nem tanultál semmit a hibádból? – nézett a szemembe.
-Kanra gondolsz? – húztam fel a szemöldökömet, mire csak bólintott. – Ha jól emlékszem abból a hibámból is ti jöttetek ki jól. Még ebből is profitálhattok, nem igaz?
-Arra nem gondolsz, hogy mi lesz vele melletted?
-Ennyire nem lehetek szörnyű. – nevettem fel cinikusan.
-Tudod, hogy nem erre gondolok. Eszedbe jutott már, hogy ez milyen veszélyekkel jár rá nézve? Elég ha csak T.O.P-t említem és még a többiekről nem is beszéltünk.
-Neked ez miért érdeked? Miért akarsz lebeszélni erről?
-Nem akarlak, csak figyelmeztetlek.
-Ebben tévedsz. Azt hiszed, még mindig te vagy a tanítóm, de már nem. Nem hallgatok többé a parancsaidra, nem teljesítem többé a kéréseidet. Vége annak a korszaknak, mikor kedved szerint mozgattál, mint egy bábut. – néztem rá indulatosan.
-Ugye tudod, hogy önző vagy? – lépett hozzám közelebb.
-Az önzőség ha képes vagyok valakiért ölni? – tettem felé én is egy lépést.
GD abban a pillanatban hátrált. Nem számított válaszra. Azt hitte, elhallgatok és igazat adok neki.
-Ölni? – kérdezett vissza halkan.
-Tényleg azt hitted, hogy képtelen vagyok megtenni?
-Öltél? – meredt rám ijedt és egyben döbbent tekintettel.
-Igen.
-Ne! Nem tehetted.
-Arra neveltél, hogy bármire képes legyek. Azért voltam mindig hátrányban, mert nem gyilkoltam. Most hogy megtettem, hirtelen mégsem örülsz neki?
-Ezzel bűnöző lettél.
-Eddig is az voltam.
-De nem tudták volna rád bizonyítani.
-Még most sem tudják.
-Az olaszok pontosan tudják, hogy ott voltál Berlinben.
-Az egy dolog. Különben is, ne aggódj a jövőm miatt!
-Hogy ne aggódnék?
-Igaz, ha én elbukok, rántalak magammal titeket is.
-Ha elbuksz, hátrahagyod Danielt és Hyun Joongot. Nekik valahogy aztán boldogulni kell. Erre nem gondolsz?
-Nyugodj meg! Hamarosan befejezem a játékot. – néztem a szemébe, majd egyedül hagytam.
Hyun Joong és Daniel már bent ültek az autóban és csak rám vártak. Beszálltam és azonnal a gázra léptem. Egy percet sem akartam GD közelében maradni. Tudtam, hogy nem csak a saját érdekeit félti, hanem az enyémeket is. De ezt nem akartam hallani az ő szájából.
-Beszéltem egy ismerősömmel. – szólalt meg Hyun Joong. – Az elkövetkezendő 3 hétben a koreai Forma 1-es pálya Cody rendelkezésére áll. Hosszú folyamat lett volna, ha építtetek egy pályát, így ez praktikusabb megoldás.
-Hívd fel Herot! – nem is néztem rá csak az utat bámultam.
-Nem hiszem, hogy ez az én feladatom.
-Komolyan nem vagy képes legalább ennyit megtenni? – rántottam el a kormányt és a kocsit leparkoltam az út szélén, kiszálltam és elővettem a telefonomat.
-Mégis hol a fenében vagy? – hallottam meg a vonal túlsó végén Hero hangját.
-Koreában. – adtam meg az egyszerű választ.
-Hogy hol? – emelte fel a hangját.
-Egy kis dolgom akadt, így még tegnap este iderepültem.
-Egyedül?
-Hyun Joong velem van.
-Sejtettem. – jegyezte meg gúnyosan.
-Ne kezd! Alapos oka van itt lenni.
-Izgatottan várom ezeket az érveket.
-Ne most! A gépeket két óra múlva indul. Gyertek vissza biztonságban! Figyelj a többiekre!
-Codyra pedig gondolom kiemelt figyelmet fordítsak.
-Megy ez, látod.
-Nem vagyok a tanítványod vagy a cseléded, akit bármikor úgy mozgathatsz, ahogy akarsz.
-Mondtam én valaha, hogy az lennél?
-Úgy hangzik.
-Emlékszel, hogy mutattalak be anno Danielnek?
-Igen. – halkult el.
-Egyéb kérdésed vagy problémád van még?
-Van.
-Kérlek kímélj meg a… - kezdtem volna, de közbevágott.
-Jól vagy?
Meglepett ezzel a kérdéssel. Percekig nem is tudtam, hogy mit válaszoljak.
-Igen.
-Daniel is jól van?
Ez a kérdés mégjobban sokkolt. Úgy meglepődtem, hogy el is vesztettem az egyensúlyomat és a földre estem. A telefon kiesett a kezemből. Ott hevert mellettem a porban, de nem volt erőm felvenni. Tudta. Tudta, hogy Daniel miatt jöttem vissza. De honnan? Hyun Joong kiugrott az autóból és odafutott hozzám.
-Rien. – fogta kezei közé az arcomat. – Minden rendben? Mi történt?
Nem tudtam megszólalni. Vagy csak nem akartam. Nem akartam, hogy Hyun Joong tudjon erről. Jobbnak láttam, ha ez egyenlőre titok marad előtte.
-Persze. – simítottam végig a kezén és visszavettem a telefont.
-Sajnálom, ha megijesztettelek. – szólalt meg halkan Hero.
-Gyertek ide épségben! A többit később megbeszéljük! – adtam ki az utasításokat, majd letettem.
-Ne kezdj el titkolózni! – ragadta meg a kezemet Hyun Joong, mikor készültem felállni.
-Úgy látom, ez nekünk nem fog menni. – rántottam ki a kezemet az övéi közül és készültem beszállni a kocsiba.
Hyun Joong azonban gyorsabb volt nálam. Felugrott, visszarántott, magával szembe fordított és a kocsi ajtóhoz nyomott. Időm sem volt felfogni, hogy mi történik. Ajkait az enyémre tapasztotta és követelőzően megcsókolt. Az első percben végigfutott az agyamon, hogy ellököm magamtól, de nem lettem volna rá képes. Teljesen hozzám simult és kezeit a derekam köré fonta. Aztán észbe kaptam, hogy ezt a jelenetet Daniel is látja. Óvatosan eltoltam magamtól és a szemébe néztem.
-Túl sok kompromisszumot kötök érted. – sóhajtott.
-Csak még egy kicsit várj! – simítottam végig az arcán.
Nem szólt semmit, csak elmosolyodott. Egy apró puszit nyomott a fejemre, és az autó túloldalára sétált, majd beült. Önző voltam, amiért ezt kértem tőle. Az én történetem már túl bonyolult. Nem tudom neki megígérni, hogy élve kikerülök ebből az egészből. Ami pedig még rosszabb, az ő biztonságát sem tudom garantálni.

16.rész

2011-08-05T19:02:00.000+02:00

Percekig csak ültem és hagytam, hogy Hyun Joong öleljen. Tudtam, hogy ezzel újrakezdek mindent. Ezzel a csókkal feltéptem a régi fájó sebeket. Bár be kell valljam, az elmúlt években nem volt valami nagy jelentősége annak, ha megcsókoltam valakit. Sőt az sem lepett meg senkit ha lefeküdtem valakivel. Tudták, hogy nem éppen a hűségemről és a becsületességemről vagyok híres. Ez azonban most más volt. Komolyan gondoltam. Komolyan azt akartam, hogy Hyun Joong kísérjen végig az úton, amit választottam. Azt akartam, hogy mellettem álljon. Úgy éreztem, ha ő itt van, senki másra nincs szükségem.
-Kivel beszéltél? – szólalt meg halkan.
Sok mindent tudott rólam, de ezt nem. Ha ezt elmondom, akkor egy fokkal mélyebbre ásunk a múltamban. Látta rajtam, hogy hezitálok.
-Ha nem szeretnéd elmondani… - kezdte volna, de közbevágtam.
-Christian Horner.
-Felmelegítetted a Forma 1-es kapcsolataidat? – húzta fel vigyorogva a szemöldökét.
-8 éve ismertem meg. – kezdtem bele. – Az anyám új pasija volt. Miután a szüleim elváltak, mindketten önpusztító életmódba kezdtek. Anyám minden este más férfit hozott haza magával. Az sem érdekelte, hogy én és az öcsém látjuk őket. Aztán megismerkedett Christiannal. Mellette viszonylag lenyugodott. De ahhoz, hogy együtt legyenek az kellett, hogy Angliába költözzünk. Én ellene voltam. Nem akartam elhagyni Los Angelest és igazságtalannak éreztem, hogy a saját anyám ráncigál ide-oda azért, mert éppen van egy aktuális szeretője. Nem sokra rá kiderült, hogy Christiannak már felesége van. Az anyám azonnal repülőre ült és elindult Londonba. A reptéren könyörögtem neki, hogy maradjon és ultimátumot is kikötöttem. Megmondtam neki, hogy ha felszáll erre a gépre, akkor felejtse is el, hogy van két gyereke. Őt nem érdekelte. Felszállt, és rohant Christianhoz, mint egy őrült szerelmes. Pedig már mindannyian láttuk, hogy nem fogja anyámat választani a felesége helyett. Ezt tisztázták is Londonban. Anyám lelkileg teljesen összetört. Utoljára el akart menni Christianhoz, hogy még egyszer megpróbálja. – vettem egy mély levegőt. – Odafelé karambolozott. Mielőtt elindult részeg volt. Leitta magát, mert a szeretett férfi nem lett az övé.
-Christiant hibáztatod, amiért meghalt az anyád. – állapította meg Hyun Joong.
-Kellett találnom egy bűnöst és ő tűnt a legmegfelelőbbnek. Ha ő akkor egy kicsit is tapintattal lett volna az anyám iránt, akkor még ma is élne.
-Nem tudhatod. Ezért nem vádolhatod őt. Ha az anyád valóban önpusztító életmódot élt, akkor előbb-utóbb valami mással tönkretette volna magát.
-Miatta lettünk árvák. Szerinted ez elfogadható? – néztem rá döbbenten.
-Nem az ő hibája. Nem tudhatta, hogy hogyan hat az anyádra.
Lehajtottam a fejemet. Nem volt kedvem vitatkozni. Főleg úgy nem, hogy tudtam, igaza van. Christian nem tehetett az esetről, mégis jól esik, hogy megnevezhetem őt oknak. Holott mindez csak az anyám hibája volt. Ezt azonban fájna kimondani.
-Te is tudod. Nem értem, hogy miért nem mered bevallani és kimondani. Semmilyen következménye nem lenne. Csak lezárnál egy régi ügyet. – simított végig az arcomon.
-Ha ez nem történik, akkor most nem lennék itt. Ha az anyám nem hagy el minket, akkor nem kellett volna eljönnöm Los Angelesből. Ha nem hagy el, akkor az életben nem kerültem volna bele a koreai maffiába. Ha nem hagy el, akkor Daniel normális hétköznapi srác lehetne. Ha nem hagy el, akkor nem játszadoznék minden percben az életemmel. – fakadtam ki újra.
-Lett volna más választásod is. Én is ott voltam. – nézett rám szemrehányóan.
-Nem ugyanarról beszélünk! Amikor 15 évesen idekerültem, még nem is ismertük egymást. Tudod miért jöttem el Amerikából?
Hyun Joong csak megrázta a fejét, jelezve, hogy várja a magyarázatomat.
-Körözött a rendőrség. Miután az anyánk meghalt, nem volt pénzünk kenyérre sem. Kénytelen voltam lopni és olyan munkákat végezni, amiket a koromból kifolyólag még tiltottak a törvények. Már pengeélen táncoltam és majdnem elkaptak, így jobbnak láttam ha eltűnök. Egy olyan országot kerestem, ahol szívesen élnék és aminek nincs sok kapcsolata Amerikával. Viszont nem tudtam, mit tegyek a testvéremmel. Ha ott hagyom, azonnal árvaházba viszik, ha magammal hozom, akkor nem biztos, hogy tudok róla gondoskodni. Végül velem jött. Egy idős hölgyet kértünk meg arra, hogy fogadja be. Ő ott maradt, de én nem. Én maradtam az utcán és minden héten igyekeztem valamilyen módon támogatni őket. Aztán bekerültem a körforgásba. - sóhajtottam és üveges tekintettel bámultam magam elé.
-T.O.P beakart építeni a csapatába, ezért küldte rád kiképzőnek GD-t. De te akkor még semmit sem tudtál az alvilágról. Miért gondolt téged jelentős fenyegetésnek?
-Nagyobb hírverést csináltam magamnak, mint gondoltam. Kezdetben pár betelepült kínai bandával közösködtem. Egészen addig okoskodtam, míg én lettem a vezérük. Bandaháborút akartam indítani. – hajtottam le a fejemet.
-Beakartad hívni a kínaiakat az országba. – esett le Hyun Joongnak.
-Tudom, hogy életem legrosszabb döntése lett volna, ha megteszem. Hatalmas veszélyt és befolyást zúdítottam volna az országra. De akkor nem érdekelt, hogy tönkre tehetek egy nemzetet. Csak arra koncentráltam, hogy valahogy életben tartsam az öcsémet és magamat.
-Önző voltál. – hajolt el tőlem és arrébb csúszott a padon.
-Tudom. Szerencsére erre időben rájöttem. Szembeszálltam velük. Először megakartak ölni, de végül egyezséget kötöttünk. Nyílt utat szerzek nekik az amerikai piacra, cserébe békén hagyják Koreát.
-Nem azért csatlakoztál T.O.P csapatához, mert meggyőztek. Hanem azért, mert ki akartál mászni a bajból. – ült újra közelebb hozzám. – De miután megoldódtak a gondjaid, miért nem hagytad ott őket?
-Feltűnő lett volna és már nem élnék.
-Így viszont huzamosabb ideig tudtad támogatni az öcsédet.
-Bepénzeltem az egyik legelőkelőbb iskolába, csak azért, hogy később majd jobb élete legyen. Nem akarom, hogy újra átkelljen élnie a múltat. Nem akarom, hogy szenvedjen és nélkülözzön.
-Ennyire fontos neked az öcséd? – érintette meg az arcomat.
-Ölni is képes lennék érte. - néztem a szemébe elszántan.
-Értem is öltél. – jegyezte meg. – Én is fontos vagyok számodra?
Éreztem, hogy hamarosan felteszi ezt a kérdést. Tudom, mi a válasz, és azt is tudom, hogy ő mit akar hallani. Nem tudtam még megtenni. Még képtelen vagyok kimondani, hogy mit is érzek valójában. Nekem időre van szükségem, hogy rendezzem a dolgaimat. Pedig időm nincs. Minden pillanatban résen kell lennem, hogy tudjam, honnan számítsak újabb támadásra. Minden percben figyelnem kell a körülöttem lévő emberekre, mert bármikor bajba kerülhetnek és nekem kell megvédenem őket. Nincs időm arra, hogy magammal és a körülöttem lévő világgal foglalkozzak. Nem hezitálhatok egy másodpercet sem, mert azon már életek múlhatnak. Hyun Joong felé fordítottam az arcomat és percekig csak némán bámultam. Alaposan végig néztem az arca minden milliméterét. Csodálatosnak találtam. A szemei egyszerűen gyönyörűek voltak. Egy pillantással képes lett volna a pokolba taszítani és én élveztem volna, hogy általa éghetek a tűzben. A szája pedig kikészített. Minden pillanatban megcsókoltam volna. S ezt a vágyamat be is teljesítettem. Ajkaimat az övére tapasztottam és nyelveink vad táncba kezdtek. Tudtam, hogy ez megfelelő válasz lesz neki. Ebből tudni fogja mindazt, ami bennem van. Mikor elváltunk egymástól, nem szólt semmit, csak szorosan magához ölelt. Mint egy kisfiú a legféltettebb játékát.

***

-Rien merre van? – lépett be a szobába Hero.
-Hét óra körül elment. – emelte fel a fejét az asztalról Mir.
-Azóta nem ért vissza?
-Nem. Azt mondta dolga van. De biztos alapos oka van annak, ha eddig kimarad. Veszélyes környék az nekünk. Tisztában van vele, hogy nem életbiztosítás éjszaka szaladgálni az utcákon. Hamarosan itt lesz.
-Nem aggódom érte. – ült le az egyik székre Hero.
-Én duplán nem. Azt hiszem túlélném, ha meghalna.
-Ne legyél hülye! – emelte fel a hangját Hero.
-Na ennyit a nem aggódom érte dumáról. – vigyorgott Mir. – Amúgy nem kell félned. Hyun Joong vele van.
-Mi? Együtt mentek el?
-Nem.
-Hát akkor?
-Hyun Joong egy órája elindult Rien után. Biztos vagyok benne, hogy megtalálta és most együtt vannak valahol.
-Miért nem szóltál nekem is, hogy még nincs itt? Utána mentem volna én is.
-Nem hiszem, hogy a te társaságodra vágyott.
-Miről beszélsz?
-Kezdem azt hinni, hogy Rien nem csak egy bábuként kezeli a srácot. Nem akarja kihasználni. Valami más van köztük, aminek az alapja nem feltétlenül munkakapcsolat. – magyarázta Mir.
-Ne beszélj hülyeségeket! Ismerjük Rient, és valljuk be, ismereteink alapján ez lehetetlen.
-Szerintem mi még nagyon nem ismerjük őt.
-Már éjfél van. Hol a fenébe lehetnek? – kezdett el dobolni az asztalon Hero.
-Honnan veszed, hogy egyáltalán visszajönnek még ma? – húzta fel a szemöldökét Mir.
-Ne idegesíts még te is! – kiáltotta el magát Hero.
-Fogd már be! Felkelted a másik két idiótát. Különben meg, ha ennyire meg akarod szerezni, akkor nem folyton azt kellene a szemére hánynod, hogy rossz döntést hoztál, mikor vele jöttél, hanem támogatnod kellene. Ha meg csak Tina megleckéztetése miatt aggódsz, akkor engedj le nyugodtan! Bármi történjen is Rien segíteni fog. Sőt még többet fog tenni, mint várnád.
-Miért vagy ebben ennyire biztos?
-Hamarosan gyűlölni fogja Tinát. Olyan szinten, hogy senki nem tudja majd megállítani. – sóhajtott Mir.

***

A fejemet Hyun Joong vállára hajtva bámultam a körülöttem lévő tájat. Minden olyan nyugodtnak tűnt. Már hajnal volt, így szinte megállt az élet. Egy ember sem szaladgált már az utcákon. Mindenhol csend és béke. Csak olykor-olykor suhant el egy autó a park melletti főúton. Az utcai lámpák megvilágították a környéken lévő boltokat. Errefelé mindent lehetett kapni. Hyun Joong lassan simogatta az oldalamat, de már éreztem rajta, hogy fáradt.
-Menjünk! – álltam fel és felé nyújtottam a kezemet.
Elfogadta és belémkarolt. Kissé imbolygó léptekkel és félig csukott szemmel botorkált mellettem. Igyekeztem egyenesben tartani a lépteit, de ez nem mindig sikerült, így egy kívülálló számára érdekes látványt nyújthattunk. Pár perc séta után megszólalt a telefonom. Ilyenkor elegem volt a kommunikáció új vívmányaiból. Hyun Joongot leültettem a legközelebbi padra, közben pedig elő halásztam a zsebemből a mobilomat. A kijelző GD nevét mutatta, ami be kell valljam jelentősen meglepett.
-Élsz még? – vettem fel vigyorogva a telefont.
-Én is örülök, hogy hallom a hangodat. – köszönt cinikusan, de hallottam a hangján, hogy ő is vigyorog.
-Udvariaskodás helyett inkább térj a lényegre!
-Legyen! Egyből a közepébe. Ez már tetszik. Na szóval, röviden és tömören annyi, hogy Tina megakar ölni.
-Ez valahogy nem számít nekem újdonságnak.
-Nagyon vicces vagy. Persze, hogy nem, hisz eddig is sejtetted, de most úgy néz ki, hogy lépni is fog. Összeszedett pár embert, akik hasonló érzéseket táplálnak irántad.
-Ha te ezt mind tudod, akkor miért nem állítottad meg? – kérdeztem értetlenül.
-Azt hiszem, te magad is el tudsz bánni velük. Így legalább edzésben maradsz. Vagy ott a másik lehetőség, hogy ha Tina elkap,meggondolja magát és átad nekünk.
-Arra várhatsz. Mennyire tartod veszélyesnek?
-Hmm…talán most fejlődött ki a legjobban.
Ebben a pillanatban belém hasított a tudat. Ha GD-nek igaza van, akkor Tina nem is rám jelent igazi veszélyt, hanem valakire, akit hátra hagytam. Daniel!

15.rész

2011-08-03T23:13:00.000+02:00

Nagy nehezen erőt vettem magamon és mikor közeledni kezdett volna felém, kigurultam alóla. El sem lehet képzelni, hogy mennyire vágytam erre a csókra, de az eszem azt súgta, hogy le kell állnom, addig amíg nem késő. Minho láthatóan összezavarodott a hirtelen eseményektől és még mindig ugyanabban a pózban feküdt a földön. Én Kan felé indultam, aki már kezdett magához térni. Vérző szájjal próbált felállni, de nem igazán akart neki sikerülni. Letérdeltem mellé és felé nyújtottam a kezemet. meglepetten pillantott rám. Nem tudta, miért nyújtok neki segítő kezet.

-Tudtam, hogy még mindig érzel irántam valamit. - ragadta meg a kezemet.

Abban a pillanatban megváltoztak az elképzeléseim. Először úgy gondoltam, hogy tényleg segítek neki és megpróbálok rá hatni. De amikor kimondta ezeket a szavakat, az eredeti tervem automatikusan törlődött belőlem. Hagytam, hogy megfogja a jobb kezemet, de közben a balt már lendítettem is és elintéztem, hogy ne csak a szájából, hanem az orrából is folyjon a vér. Nem éreztem sajnálatot.

-Mindig is éreztem és érezni is fogok irántad valamit. Ez a valami pedig a gyűlölet. - néztem rá szánalmasan.

-Tényleg ez a véleményed? - suttogta.

-Harcot akartál, de tőlem háborút kapsz. - fordítottam neki hátat, megragadtam Minho karját és kihúztam magammal a házból.

Intettem, hogy üljön be a kocsiba. Ő szó nélkül teljesítette az utasításomat. A levegőben tapintani lehetett a feszültséget. Láttam rajta, hogy meg sem mer szólalni. Sóhajtottam és a gázra léptem.

-Sajnálom. - szólalt meg negyed óra elteltével.

-Miért hívtad oda őket? - kérdeztem ridegen.

-Alkut akartam kötni.

-Elintézed, hogy engem elraboljanak, ők pedig megszerzik neked Codyt. - állapítottam meg.

-Sajnálom. - hajtotta le a fejét. - Nem hittem, hogy ez lesz.

-Eszedbe sem jutott, hogy nem kellene bíznod bennük? Te csak egy játékbábu voltál nekik. Ha a vártak alapján érkeztem volna, már rég halott lennél.

-Tudom.

-Különben is, nem arról volt szó, hogy gyűlölöd T.O.P-t és az embereit?

-De.

-Akkor mégis mi a fenének próbáltál az egyikkel alkudni? - csaptam a kormányra.

-Nem szerettél volna vele találkozni? - kérdezett vissza hirtelen.

-Annyira hiányzott, mint egy fegyver a fejemhez. - sziszegtem.

-Feltámadó múlt?

-Hamarosan inkább haldokló.

Leparkoltam egy kávézó előtt és kiszálltam. Minho követett. Bementünk és leültünk az egyik legeldugottabb asztalhoz.

-Jutottál valamire? - kényelmesedett el velem szemben.

-Ez csak természetes. Nem is lehetne másképp.

-Remek. Halljuk! - dőlt előre és rákönyökölt az asztalra.

-Cody nagyapja az egyik legnagyobb befolyású európai bank elnöke, mint tudjuk. A cége gazdaságos működése az egész társadalomnak az érdeke. Kivétel nélkül minden országnak. Mivel a céget nem Cody nagyapja alapította, így nem ő határozza meg, hogy hova kerülnek a bevételek. Egy 1965-ös rendelkezés alapján a haszon 80%-át különböző államok rendelkezésére kellene bocsátani. Jobban mondva a nép kezébe kellene adni. Ilyen országok Németország, Olaszország, Amerikai Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea. Ennek a folyamatnak a felügyeletére egy 10 főből álló bizottság jött létre, melynek tagjait 3 évente választják. Részben a cég dolgozói, részben a vezetőség. Ennek is természetesen van egy elnöke, akinek a fő feladata, hogy biztosítsa a pénzt útját az állampolgárokhoz. Az elmúlt 9 évben végig Cody nagyapját választották erre a posztra. Az első négy évben évi 20%-ot adott csak ki a kormányoknak, de az utóbbi öt évben forint nem került kiadásra. A hivatalos papírok azonban gazolják, hogy az átadás megtörtént. S meglepő, hogy valóban megtörtént. A gond csak az, hogy minden ország helyett egy kijelölt elvileg állami tulajdonban lévő cég vette át a pénzt. Ezeknek a cégeknek köze sem volt az államhoz. Mindegyik Cody nagyapja kezében volt és van is. A polgárok pedig rendszerint az állam vezetői között keresik a bűnöst, így ezeknek az országoknak eléggé bizonytalan a politikai helyzete jelenleg. - daráltam, közben pedig elővettem egy mappát. - Mindezt csak tetőzik az adócsalások. Körülbelül 400 milliárdot csaltak el eddig.

Minho maga elé vette a számlakivonatokat és az adóbevallásokat.

-Hogyan került Cody nagyapjának a kezébe a cég? - kérdezte.

-1997-ben vette át. Az előző elnök rejtélyes körülmények között meghalt, pedig még csak 48 éves volt. A családja boncolást akart, hogy megtudják a halál okát. De a holttestet elhamvasztották mielőtt az orvosok odaértek volna. Cody nagyapja is ott volt. Azt mondta a családnak, hogy az volt az utolsó kívánsága, hogy ne bolygassák a nyugalmában és égessék el, amilyen gyorsan csak lehet.

-Ő ölte meg?

-Kétlem. - néztem a lapokra. - Nem ő végezte a piszkos munkát. Az embereivel ölette meg és aztán az utómunkálatokról is azok gondoskodtak.

-Ha nem Codyn keresztül, akkor mégis hogyan akarod elkapni? - húzta fel a szemöldökét.

-Kezdetben felvásároljuk a részvényeiket.

-Honnan a fenéből akarsz te annyi pénzt szerezni?

-Megtudnám, de egy egyszerűbb verziót választok.

-Mégpedig?

-Meg kell várnunk míg a részvények elértéktelenednek.

-Ha olyan hatalmas hálózat, mint amiről te beszélsz, akkor arra várhatsz még egy ideig.

-Emiatt ne fájjon a fejed! Minden folyamatot meg lehet gyorsítani.

-Várom a tervedet.

-Ezeknek az okmányoknak a másolatát szépen elküldjük a különböző országok adóhivatalaiba. A cég elmaradásait pedig nyilvánosságra hozzuk. Azonban ehhez még hiányzik pár irat. Ezek az iratok nincsenek benne még a mi rendszerünkben sem. Meg kell szereznünk őket a cégtől.

-Lehetetlen. Képtelenség betörni a céghez. - vágta rá azonnal.

-Nekem semmi sem lehetetlen. Az iratok a koreai székhelyen vannak. Holnap reggel visszautazunk Szöulba és amilyen gyorsan csak tudom lerendezem az ügyet.

-Megyek én is. - szólt közbe.

-Ne! Kockázatos. Neked maradnod kell beépülve a céghez. Fent kell tartani a látszatot, hogy Cody nagyapját támogatod. Szükség lesz még belső információkra, amiket csak rajtad keresztül tudunk majd megszerezni. Csak játszd tovább a szerepedet, a többit pedig bízd rám!

-Codyt rávetted, hogy veletek menjen?

-Miért kérdezed ezt?

-A barátnőjéhez eszeveszett módon ragaszkodik.

-Többé már nem. - néztem az ablak felé üveges tekintettel.

-Mit tettél?

-Semmi közöd hozzá. Cody mostantól csak az én ügyem. Neked nincs benne érdekeltséged.

-Megölted? - hagyta figyelmen kívül az előbbi szavaimat.

-Ennyire kegyetlennek nézel? - kérdeztem cinikusan. - Csak megfenyegettem és lefizettem. Ennek hatására szakított Codyval, aki ezután hatalmas lelki löketet kapott és eldöntötte, hogy jön velünk Koreába.

-Profi munka. - jegyezte meg.

-Emellett vérmentes is. Most viszont nekem mennem kell. Nem kevés dolgom van még ma estére. - álltam fel.

-Reméltem, hogy megiszol velem valamit. - nézett fel rám Minho.

-Majd máskor. Sok szerencsét! - indultam el a bejárat felé.

-Rien! - kiáltott utánam, mire a vállam fölött hátra néztem. - Éld túl!

Ez az egyetlen kérés, amire nem tudom garantálni a pozitív választ. Kisétáltam a kávézóból és beültem a kocsimba, majd a gázra léptem. Kezdetben úgy terveztem visszamegyek a szállodába, de az utam egy park mellett vezetett, így az első szabad helyen leparkoltam. Berlin csodálatos város volt. Tele parkokkal. Amik hozzá kell tennem, hogy tiszták is voltak. Leültem az egyik padra és csak bámultam magam elé. Elővettem a telefonomat és kikerestem azt a számot, amit talán már vagy 6 éve nem tárcsáztam. Rányomtam a hívó gombra és kissé bizonytalanul ugyan, de a fülemhez emeltem a telefont.

-Hallo. Christian Horner. Miben segíthetek? - hallottam meg a mély férfihangot a vonal túlsó végéről.

Kezdetben haboztam és nem tudtam, hogy mit is kellene tennem. Válaszoljak vagy csak szimplán tegyem le. Végül az első verzió mellett döntöttem.

-Nem hittem, hogy valaha is a segítségedet fogom kérni. - szólaltam meg halkan.

-R...iiii..ee..nn? - kérdezte dadogva.

-Eltelt pár év. Itt az ideje lezárni a múltat és bekötni a régi sebeket.

-Mi?

-Jól hallottad. Sajnálom.

-Mi? Rien! Ez...ez..hihetetlen. De..hogy? Hogyan jutottál erre a döntésre?

-Szükségem van a segítségedre. Viszont nem akarom, hogy ingyen tegyél nekem szívességet. Így úgy döntöttem, megbocsátással fogok fizetni.

-Tehát ez is csak alku. - sóhajtott.

-Ugye nem vártad, hogy valaha is tiszta szívvel eléd fogok állni és a nyakadba ugrok?

-Még mindig engem hibáztatsz?

-Mást nem igazán tudok. Különben is, te hibáztatod saját magad, és amíg te is így gondolod, én sem tehetek mást.

-Azt mondtad lezárod a múltat.

-Már rég lezártam, de még fáj. Ez pedig soha nem is fog változni.

-Én tényleg nem így akartam.

-Tudom. - suttogtam. - De kérlek értsd meg! Szükségem van valakire, akit utálhatok amiért az lettem, aki vagyok. - borult könnybe a szemem és lecsaptam a telefont.

Abban a pillanatban egy alak ült le mellém. Ismerős volt, de a könnyeimtől nem láttam pontosan, hogy kivel van dolgom. Mikor szorosan átölelt és megéreztem az illatát, tudtam, hogy Hyun Joong az. Ez pont jól is jött ki. Nagyon kevés ember látott engem sírni és nem örültem volna neki, ha bárki más ül le mellém. Hyun Joongnak nem féltem kiadni a fájdalmamat. Némán simogatta a hátamat. Tudtam, hogy aggódik értem.

-Minden rendben lesz. - szólalt meg lágy hangon.

-Túl messzire mentem. - suttogtam.

-Engedd meg, hogy cipeljem veled azt a terhet, amit a válladra vettél! Ne taszíts el magadtól! Ne tedd ezt újra! - szorított még jobban magához.

-Hyun Joong. - emeltem fel a fejemet és a szemébe néztem. - Kérlek, maradj velem!

-El sem tudod képzelni mióta vártam erre a kérésre. - mosolygott rám halványan, letörölte a könnyeimet és megcsókolt.

Közel engedtem magamhoz. Újra. Ezzel mindent feltettem egy lapra. S majd hamarosan kiderül, hogy ez bejön vagy sem.

14.rész

2011-07-16T00:23:00.000+02:00

Minho kényelmesen elhelyezkedett a székében és mélyet sóhajtott. Én pedig csak ültem vele szembe az ágyon és mint egy kisgyerek vártam, hogy belekezdjen a történetébe. Hallani akartam az ő meséjét is. Kíváncsi voltam, ő vajon meri-e a teljes igazat mondani. Vagy csak ő is hirtelen összedob egy sztorit, amivel megpróbál beetetni.

-Az apám testőrként dolgozott Cody nagyapjánál. 10 évvel ezelőtt megtudott valamit a cégről, ami szigorúan titkos volt. Ki akart lépni a cégtől és elmondani mindent a rendőrségnek. De a munkatársai rájöttek, hogy mindent tud, így rögtön beköpték a főnöknek. Egy nap, mikor haza indult, lelőtték. A kórházban 7 golyót műtöttek ki belőle, de túlélte. Az orvosok azt mondták, hogy soha többe nem lesz teljesen egészséges. Ha felépült volna, a beszéd és a járás csak álom lett volna számára. De a cég nem kockáztathatott. Már másnap beküldtek egy embert, aki megfojtotta az apámat, aki amúgy is lélegeztetőgépre volt kapcsolva. Az anyámmal elmenekültünk. Vidékre mentünk, ahol azt reméltük senki nem talál meg. Pár évig ki is lehetett így húzni, de a cég tudta, hogy élünk és félt. Félt, hogy mindent a nyilvánosságra hozunk. Két év után megtaláltak minket. Majdnem sikerült megszöknünk, de az anyám nem úszta meg könnyen. Belelőttek, ami olyan súlyos volt, hogy bénuláshoz vezetett. Eljöttünk Európába. Egy orvos beleszeretett és mindenáron segíteni akarta a gyógyulását. Tudtam, hogy ez reménytelen, de rengeteg pénze volt annak a férfinak, így kihasználtam. 1 évvel ezelőtt tértem vissza Koreába hamis személyiséggel. Cody nagyapja úgy tudja, hogy egy amerikai biztonsági hálózat koreai irányú terjeszkedéséért költöztem vissza. Egy ideig csak távoli ismeretséget ápoltam vele, aztán előadtam, hogy az addigi cégem nem fizet eleget. Na meg persze hozzá kellett tennem, hogy a biztonsági hálózat meggyengült és bármikor feltörhető egy okosabb számítógépes szakember segítségével. Rögtön kaptak az alkalmon és felbéreltek. Kezdetben csak hálózatokat tettem vírusossá vagy kódoltam át, aztán szépen bizalmat nyertem. A nagyapa jobb kezeként mindent megtudtam a cégről, de egy szó sem esett arról, hogy az apámnak miért kellett meghalnia. Ha Cody nálam lesz, akkor egy ütőképes kártyát tudhatok magaménak, és végre megtudhatom az igazságot. Azért tértem vissza Koreába, hogy bosszút álljak. Azért, hogy lássam szenvedni azokat, akik fájdalmat okoztak nekem. - mesélte halk hangon Minho.

Láttam rajta és tudtam, hogy igazat mond. Ez volt a valóság. Meg is értettem a helyzetét, hisz én is pont ugyanezt tenném. Bosszút állnék. Idegesen a hajába túrt. Látszott, hogy ezt nem igazán akarta megosztani senkivel.

-Nem ölsz meg? - kérdeztem.

-T.O.P egyszer már megpróbált megölni. Valahogy megtudott egy kevés információt a valódi életemről. De még időben sikerült leráznom magamról. Anyámat viszont megtalálta. Lekapcsolta a gépekről és másodperceken múlott, hogy nem halt meg. Az orvosok észrevették és azonnal visszaállították a gépeket. - nézett rám semleges tekintettel.

-Nem tudtam róla.

-Lehet, hogy most igazat mondasz. De lehet, hogy nem. - majd az asztalon heverő pisztoly felé nyúlt és rám emelte.

-Segítesz magadon azzal, ha engem megölsz? - néztem rá értetlenül.

-Visszaszerezhetem Codyt és véghez vihetem a tervemet.

-Ha én meghalok, a koreai alvilág a véredet akarja majd.

-Ha élsz, soha nem állhatok bosszút.

-Én nem állok az utadba.

-Nem engednéd, hogy megöljem T.O.P-t.

-A nagyapát segítek eltüntetni. Ő az igazi ellenség.

-Ő is az. De T.O.P ugyanúgy megpróbált ártani a családomnak. Tudod te milyen érzés ez? - kérdezte cinikusan és továbbra is magabiztos kézzel tartotta a fegyvert.

-Amikor 15 éves voltam, Los Angelesben bandaháborúk dúltak. Két csapat is uralni akarta a várost. Az apám rendőr volt. Egyik este berendelték, mert az egyik gettóban találkozott a két vezér. Tárgyalni kezdtek. Az egyik letette a fegyvert, de a másik túszul ejtette az apámat. A rendőrség alkut kötött. Szabadon engedik, ha feladja a partnereit. Megtette. El is mehetett volna, de egy utolsó löketként még lelőtte az apámat. Én is ott voltam. Láttam. Végig néztem, ahogy az apám meghal egy bűnöző karjaiban. - sóhajtottam és hátradőltem az ágyban.

-Soha nem akartál bosszút állni?

-Megtettem. - hunytam le a szemeimet. - Abban a pillanatban kikapcsolt az agyam. Kirántottam a fegyvert a mellettem álló rendőr kezéből és három golyót repítettem a férfiba, majd elmenekültem. Ezért kellett eljönnöm Amerikából. Ha ott maradok több év börtön várt volna rám. Új életet kezdtem. Nevet változtattam és megpróbáltam túlélni Szöult.

-Te megtudtad bosszulni az apád halálát, de én nem. Meg kell értened, hogy erre nekem is szükségem van.

-A véres bosszú újabb vérengzéshez vezet.

-Te mégis megtetted.

-Nem tudom, hogy büszke lehetek-e magamra. Azóta az alvilág egyik meghatározó szereplője vagyok. Életeket tettem tönkre. Nem túl fényes önéletrajz.

-Előbb-utóbb meghalsz. Senki nem fogja megnézni, mit tettél le eddig a asztalra.

-Ha ma meg is halok.... - suttogtam. - Legalább elkezdtem valamit, amit valakinek be kell fejeznie. De nem vagyok biztos abban, hogy bárki is képes rá.

-Miről beszélsz?

-Szerinted létezik ember, aki képes megállítani T.O.P-t?

-Ha valaki őt is megöli, vége.

-Tévedsz. T.O.P halála nem egyenlő a gépezet leállásával. A show akkor is folytatódik, ha valaki elesik.

-Nem értem, hogy pontosan miért is harcolsz.

-Semmiért. - adtam meg az egyszerű választ. - Nincsenek nagy céljaim. Nem akarom megállítani T.O.P-t. Nem akarom tönkretenni az olasz maffiát. Nem akarok bosszút állni az apám haláláért. Nem akarom megvédeni Codyt.

-Nem találkoztam még nálad céltalanabb emberrel. Valamit elakarsz érni, de még te sem tudod pontosan, hogy mit.

-A rövidtávú tervem, hogy pár embernek adok fel leckét. Aztán pedig majd leellenőrzöm, hogy megtanulták-e a házijukat.

-Gyerekesen hangzik.

-De hatásos. Nekem ez csak egy játék, de emiatt már a fél alvilág lázban ég.

Minho nem szólt semmit. Próbálta feldolgozni mindazt, amit neki elmondtam.

-Beszéltél már valakinek a múltadról? - szólalt meg újra halkan.

-Az apám történetére gondolsz? - kérdeztem vissza, mire bólintott. - Nem.

-T.O.P sem tudja?

-Ő sem.

-Nekem miért mondtad el? - húzta fel a szemöldökét.

-Egyrészt te is őszinte voltál, így ez volt a tisztességes. Másrészt, ha erről nem beszélek, akkor már halott lennék.

-Honnan veszed, hogy így nem leszel az?

-Segíthetek neked.

-Eddig is boldogultam egyedül.

-De a neheze még hátra van.

-Ha ott állnék T.O.P-val szemben és fegyvert szegeznék a fejéhez, te biztosan elé állnál.

-Nem is az ő ügyében segítek. Cody nagyapja. Ne öld meg!

-Ha őt sem ölhetem meg, akkor ez tulajdonképpen nem segítség nekem.

-Bosszút akarsz, nem? Nem mindig a halál a legjobb és legfájdalmasabb bosszú.

Elszámolt magában háromig, majd letette a fegyvert. Kifújtam a levegőt és megnyugodva állapítottam meg, hogy ezt a találkozást is túléltem.

-Egyébként jössz egy köszönettel, amiért megmentettelek tegnap este a bárban. - jegyezte meg vigyorogva.

-Miért kellene megköszönnöm? - kérdeztem nevetve.

-Ki tudja, mit csináltál volna, ha felmész az egyik asztalra.

-Max. szereztem volna pár jó percet egy-két embernek. Különben is, ha meztelenül táncoltam volna is, ma már nem is emlékeznék rá és más sem.

-Ha valamelyik ismeretlen pasi ágyában kötöttél volna ki?

-Egy éjszaka. Semmi több.

-Ennyire nem lehetsz könnyűvérű.

-Ki mondta, hogy az vagyok?

-Engedd meg, hogy ne válaszoljak!

-Komolyan. Hisz veled sem történt semmi.

-Ez kizárólag az én figyelmességemen múlott.

-A végén még te leszel az őrangyalom.

-Mit csináltál volna, ha valami komolyabb következménye lett volna a tegnap éjszakának?

-Arra gondolsz, hogy ha teherbe estem volna a könnyűvérűségem miatt?

-Pontosan.

-Most azt várod, hogy azt mondom, elvetetném. De nem. Megtartanám a babát. Csak odaállnék T.O.P elé és közölném vele, hogy egy másik férfitól vagyok terhes. Abban a pillanatban meglőne. Az lenne a célja, hogy a kisbaba elmenjen, de arra gondosan ügyelne, hogy nekem ne legyen nagy bajom.

-Szép! Te nem ölnél meg egy gyereket, de engednéd, hogy más megtegye.

-Legalább végre lenne egy indokom, ami miatt tiszta szívemből gyűlölni tudnám T.O.P-t és bármikor hezitálás nélkül megölném.

Felkeltem az ágyból. A tegnapi ruhám még mindig rajtam volt. Megkerestem a táskámat, és elindultam az ajtó felé. Minho rezzenéstelen arccal figyelte minden mozdulatomat.

-Ma este 8 órakor itt találkozunk. Addigra utána járok pár dolognak. - fordultam vissza, majd kiléptem az ajtón.

Most gazán nehezemre esett ezt a szerepet játszani. Szívesen elmondtam volna, hogy ha lenne egy gyerekem akár az életemet is odaadnám érte, de ezt nem tehettem meg. Ha bárki meglátja rajtam az elgyengülés jeleit, vége kis játékomnak. Lehajtott fejjel sétáltam Berlin utcáin. Alig vártam, hogy visszaérjek a szállásunkra. beszélnem kellett volna már Codyval, hogy tisztázzuk ezt az egészet. Nem akartam, hogy úgy érezze magát, mint egy túsz. Mikor visszaértem, mindenki a szobában ült. Cody a sarokban gubbasztott megkötözve, a többiek pedig egy asztal körül ültek és mereven bámulták egymást. Hyun Joong mikor meglátott azonnal felállt és odajött hozzám.

-Minden rendben? - kérdezte halkan.

-Megtudnál nekem pár dolgot a srác nagyapjáról? - néztem rá, mire csak bólintott és ki is ment a szobából.

-Mi a helyzet Codyval? - fordultam a többiekhez.

-Fél órája valami Katja nevét hajtogatja. Nem bírtam. Muszáj volt bekötnöm a száját. - kezdett el magyarázkodni Hero.

-Hát így kell fogadni egy vendéget? Szép kis társaság. - jegyeztem meg cinikusan, majd leszedtem Cody szájáról a szalagot. - Jobb lesz, ha nem kezdesz el kiáltozni. Úgysem hallja meg senki. Különben is, tőlünk nem kell félni. A magunk módján a te érdekeidet védjük.

-Látni akarom Katját.

-Ki ő?

-A barátnőm. Látni akarom.

-Rendben. Láthatod, de előtte hallgasd meg az ajánlatomat. Tudjuk, hogy versenyzel és tisztában vagyunk a tehetségeddel. Ha beleegyezel, mi elviszünk Koreába és az elkövetkezendő időszakban profi kiképzést kapsz. Valamint még ebben az évben versenyezhetnél a Forma 1-ben.

-Szeretem Katját. A világért sem hagynám itt. Szó sem lehet róla, hogy elmenjek innen.

Mélyet sóhajtottam és ebben a pillanatban megértettem, hogy miért nevezte őt T.O.P nehéz esetnek. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom és piszkos módszerekhez kell folyamodnom. Odasétáltam Herohoz és a szemébe néztem.

-Tudod mi a dolgod. - suttogtam, mire ő rögtön felállt és elment.

Leültem egy székre és némán bámultam magam elé. Tudtam, hogy amit tenni készülök nem helyes. Sőt. Bármi mást kitalálhattam volna, de azok az ötleteim nem lettek volna hatásosak. Nem szívesen tettem ezt, de Cody nem hagyott más utat. Fél óra múlva Hero vissza is tért és egy bólintással jelezte, hogy az ügy letudva.

-Gyere Cody! Találkozunk Katjával. - néztem magam elé üveges tekintettel.

Cody azonnal felállt és a többiek is követték. Beszálltunk a kocsiba és a közeli játszótérre indultunk. Az út nem lehetett hosszabb öt percnél. Ez alatt egyikünk sem szólalt meg. Mikor odaértünk, rögtön megláttam egy lányt, aki a hintában ülve bámulta a földet. Engedtem, hogy Cody kiszálljon a kocsiból, de végig szorosan mellette voltam. Végighallgattam a beszélgetésüket, ami elég ismerősen hangzott számomra. Cody már majdnem sírt. Láttam, hogy közel áll a kiboruláshoz. Egy hangos felkiáltás, majd részben idegesen, részben csalódottan elviharzott a kocsi felé, majd becsapta maga mögött az ajtót. A lányra néztem, akin csak fájdalmat láttam. Sajnáltam, de nem hozhattam áldozatot. Némán a kezébe nyomtam egy borítékot és én is beszálltam az autóba, majd elhajtottunk. Nem volt szép dolog megfenyegetni és lefizetni a lányt, de csak így érhettem el, hogy Cody beadja a derekát. Ez volt az egyetlen esélyem. Visszamentünk a hotelnek nevezett valamibe, ahol Cody rögtön berohant a szobába.

-Az lesz a legjobb, ha beszélek vele. - néztem a többiekre és a srác után mentem.

Óvatosan benyitottam. Ugyanott ült, ahol először. A sarokban gubbasztott. Tudtam, hogy sír. Fájt neki. Ekkor kicsit meginogtam azt illetően, hogy jó döntést hoztam-e vagy sem. Leültem mellé és a kezemet a vállára tettem.

-A könnyek nem oldanak meg semmit. - szólaltam meg halkan.

-Néha mindenkinek kell sírnia. Ez a fájdalom legegyszerűbb levezetése.

-Egy idő után az ember megtanulja, hogyan rejtse el a fájdalmát.

-Nekem még sokat kell tanulnom. - jegyezte meg és egy apró mosolyt erőltetett magára. - Érezted már elhagyatottnak magad? Érezted már úgy, hogy pont az hagyott el, akire az életedet is rábíztad volna?

-A szerelem sokszor vak. Mindig pont azt az embert szeretjük, akit nem szabadna. Mindig azt az embert találjuk meg, aki majd később felemelt fejjel átgázol rajtunk. Ez a sorsunk. Nem tudhatjuk, hogy mikor hagynak minket cserben.

-Ez nem válasz a kérdésemre.

-Nem kötelességem válaszolni, viszont az előbbi tapasztalat.

-Nagyon nehéz.

-Enyhülni fog.

-Kétlem.

-Az emlékek soha nem tűnnek el, de idővel elhalványulnak. Szépen lassan. Napról napra.

Cody a vállamra hajtotta a fejét, és mélyet sóhajtott.

-Fogalmam sincs, hogy ki vagy és nem tudom, miért segítesz nekem. Nem bízom meg benned, de most szükségem van valakire, akinek a vállán kisírhatom magam. Nem pont te vagy a megfelelő választás, mert elítéled a könnyeket, de.... - magyarázta.

-El tudom viselni. Nagyon sok könny hullott már miattam. Itt az ideje, hogy legalább egyszer valakinek le is töröljem a könnyeit.

Több órán keresztül ott ültem Cody mellett, egészen addig míg el nem aludt. Mikor már régen az álmok birodalmában járt, halkan kiosontam a szobából. Mikor kimentem azonnal Hyun Joong állt velem szembe. A kezembe nyomott egy kisebb dossziét. Nem kérdezett semmit. Tudta, hogy egyenlőre még neki sem szeretnék beszélni az ügyeimről. Tiszteletben tartotta, hogy vannak titkaim. Az órámra pillantottam, ami már fél 8-at mutatott. Itt volt az ideje, hogy elinduljak. Minhoval minél hamarabb beszélnem kell. El kell érnem, hogy törölje a terveiből Codyt. Megsajnáltam a fiút és bántott, hogy én szakítom ki az normális életből. Hisz innentől kezdve folyton veszélyben lesz. Kisétáltam a házból, majd beültem a kocsiba és egyenesen Minho házhoz hajtottam. Mikor odaértem egy ismeretlen autót láttam meg bejáratnál parkolni. Rossz előérzetem volt. Leparkoltam és futva indultam el a házba. A bejárati ajtó zárva volt. Az ablakhoz lopództam és óvatosan leskelődtem befelé. Nem várt látvány fogadott. Odabent Minho ült egy széken megkötözve, vele szemben pedig Kan állt két emberével. Nem ijedtem meg. Tudtam, hogy egyszerű dolgom lesz. Megfogtam a mellettem heverő hatalmas követ és bevertem vele az ablakot. A szobában mindenki döbbenten bámult a szilánkok felé. Bemásztam az ablakon és farkasszemet néztem Kannal.

-Tökéletes, hogy megjelentél. Pont utánad érdeklődtünk. - szólalt meg gúnyosan.

-Ahhoz képest, hogy reggel még a halálodon voltál, egész jól összeszedted magad. - vigyorogtam.

-Változnak az idők. Én is keményebb lettem.

-Ismeritek egymást? - szólt közbe Minho.

-Sajnos. - húztam el a számat.

-Régebben még nem bántad. - nézett rám Kan.

-Változnak az idők. - használtam fel az ő szavait.

-Mit keresel ennél a féregnél? - bökött Minho felé.

-Csak nem te is ismered? - kérdeztem.

-Egy ideje figyeljük.

-Ennek az időnek most járt le a tartama. - jegyeztem meg gúnyosan, majd egyetlen rúgással a földre küldtem.

A másik két ember azonnal megindult felém. Az agyam ismét kikapcsolt és a mozdulatok csak úgy reflexből jöttek. Az egyiknek megragadtam a karját, majd egy mozdulattal biztos is voltam abban, hogy kitörtem a csuklóját. A szemeimmel kerestem valamit, amivel el tudtam érni, hogy elájuljon.Megpillantottam egy vázát a polcon, lekaptam és a férfi fejét kettétörtem. Eközben azonban nem tudtam figyelni a másikra. Amikor megfordultam már csak azt láttam, hogy rohan felém. Egyszerűen leblokkoltam. Aztán pár villanás és Minho ugrott elém és magával rántott a földre. A férfi megbotlott bennünk és lefejelte az üvegasztalt, amitől azonnal elvesztette az eszméletét. Én csak a lélegzetemet visszafojtva feküdtem a padlón. Szinte fel sem fogtam mi történt. Minho félig rajtam feküdt és védelmezően átfonta a derekamon a karját. Az arca pár centiméterre volt az enyémtől. A szemibe néztem és egyszerűen nem tudtam levenni róla a tekintetemet. Így jobban megnézve annyira tökéletesnek tűnt. Csodálatos szemei voltak. Percekig csak bámultuk egymást, majd azt vettem észre, hogy Minho tekintete a számra tévedt.

13.rész

2011-07-12T22:59:00.001+02:00

A cigifüst megtöltötte a tüdőmet, a piának pedig pusztán a szagától is részeg lettem. Körülöttem 50-60 ember rázta magát önkívületi állapotban. Mind lecsúszott üzletembernek vagy rossz útra tévedt tinédzsernek tűnt. Nem igazán foglalkoztam velük. A szórakozás ezen módja nem állt valami közel hozzám. Bár azért megkérdeztem volna a táncoslányokat, hogy mennyit kapnak ezért a munkáért. Leültem a pulthoz és egymás után rendeltem az italokat. Elakartam felejteni Kan szavait. Szívem szerint ott helyben megöltem volna, de az eszem azt súgta, hogy előbb elégtételt kell vennem. Látni akarom, ahogyan szenved és könyörög a halálért. Mit tettem ellene? Soha egy szóval sem bántottam, de ő amikor teheti átgázol rajtam. Én idióta pedig védtem őt. Védtem.....én marha! T.O.P pedig vele kötött egyezséget. Mi a fenének kellett felhasználnia Kant? Miért nem tudott nyugton maradni és valakit mást szerezni erre a munkára? Hálával tartozom neki, de most legszívesebben eltipornám. Áttaposnék rajta, mintha csak egy bogár lenne, ami káros a környezetre. De egyenlőre még szükségem van rá. A kapcsolatai még sokat érhetnek. Mondhatnám, hogy látni akarom, ahogy szenved vagy hogy megakarom tanítani őt szenvedni. De ő már megtanulta, mi az a fájdalom. Neki nem kell erről bemutatót tartanom. Többet tudtam T.O.P múltjáról, mint bárki más. Az anyja a születésekor meghalt. Az apjáról soha nem beszélt. Mindig úgy könyvelte el, hogy nem is ismeri. Nem létezett számára. Talán azért, mert azt hitte, viszonozza Geun Suk anyjának érzelmeit. Ezzel pedig az anyja emlékét gyalázta. Egyszer GD megpróbálta megkeresni, de már csak a temetőben találta meg. T.O.P még csak egy könnycseppet sem ejtett. Tartotta magát. Mikor elmentünk a sírhoz, üveges tekintettel bámult maga elé. Nem szólt semmit. Pár percig bírta, majd egy szál világot a sírhoz vágott és elviharzott. Nem akartam utána menni. GD-t küldtem, hogy beszéljen vele. T.O.P utált elgyengülni előttem, így tapintatosabb volt, hogy én ott maradtam. GD azóta 100%-os csatlósa. Igaz, mindig a saját útját járta, de függött tőle. Aztán mikor én is képbe kerültem és egy háromszög alakult ki, minden felborult. Mindenki bármikor megölte volna a másikat. GD viszont rettentően kitartó. Előfordulhat, hogy ő előbb rájön merre járok, mint T.O.P. De egyenlőre csak játszik a főnöke kezei alá. A lényeg, hogy ő legyen a középpontban. Tina meg csak nagyokat hallgat és bólogat, mint egy játékkutya. Azonban sokkal többet tud annál, mint amennyit mutat. Most pedig itt vannak ezek a srácok. Hero körül nem stimmel valami. A kezdeti kedvessége szertefoszlott és szinte már csak vitázni tudunk. Olyan mintha az álláspontja percenként változna és ide-oda ingadozna. Mir mindenhez semlegesen áll hozzá. Semmi és senki nem érdekli igazán. Nagyon forrófejű. Ha valaki odaszól neki, rögtön ugrik. Viszont beismeri, ha hibázik. S hogy titkol-e valamit? Biztos, hogy igen. Hongki tényleg megfulladhatna már egy kanál vízben. Nála önzőbb emberrel még életemben nem találkoztam, pedig én sem vagyok semmi. De mégis elég kitartó. Nem értem a döntését. Miért választotta azt a lehetőséget, hogy velünk jön? Ezzel veszélybe sodorta magát és ezt tisztáztam is vele. Ő mégis vállalta. Csak az a kérdés, hogy miért? Ez a kérdés pedig válasz nélkül kong a fejemben. Hero valahonnan ismeri őt. El tudom képzelni, hogy régen az ő cégénél kezdte a karrierjét, de aztán egy jobb ajánlat kedvéért váltott. Ez pedig bizonyára megviselte Herot, így nem ápolnak baráti kapcsolatot. Geun Suk felett viszont úgy érzem, hogy anyáskodnom kell. Nem hagyhatom, hogy baja essen, legalábbis addig, amíg nem találkozik az anyjával. Megígértem neki és tartom a szavamat. Hyun Joong visszatérése pedig sok mindent felkavart. Egy időben tűzbe tettem volna érte a kezemet, és most is miatta öltem. Nem tudom, hogy jó ötlet-e újra közel engednem magamhoz. Ha valaki megközelít, annak mindig rossz vége van. Csak ittam és ittam. Újra és újra kiürítettem az előttem heverő poharakat. Éreztem, hogy kezd kicsúszni a talaj a lábam alól. Már elmosódott a mellettem táncolók képe. Elindultam az egyik irányba, és lebotorkáltam a lépcsőkön. Aztán már csak egy villanás és minden elsötétült.

***

-Itt lenne az ideje most már véglegesen eltávolítani az útból. De T.O.P nem engedi, hogy akár a haja szála meggörbüljön. - szólalt meg a női hang telefonba.

-Utána jöttök Németországba? - kérdezte meg a vonal túlsó végéről a férfi.

-Én biztosan. Páran még pályáznak a fejére. Összeszedem őket és odamegyünk. Véget vetünk ennek az őrült játéknak.

-Meg akarod ölni?

-Ezt eddig is tudtad, nem?

-Reméltem, hogy még átgondolod.

-Elgyengültél? Mit hordott össze neked az a liba? Ne felejtsd, akkor is hazudik, amikor kérdez!

-Miért akarod ennyire eltüntetni?

-Alapos okaim vannak.

-Igazán szeretném hallani ezeket.

-Majd ha eljön az ideje, megtudod. Vigyázz magadra! - majd a nő letette a telefont.

-Éppen itt lenne az ideje. Nem csak magamra kellene vigyáznom. Érdekes, hogy te mondod. Hisz neked sem igaz egy szavad se. - suttogta a férfi a sípoló telefonba, majd ő is megszakította a vonalat.

A nő elégedetten dőlt hátra a szobában lévő fotelben. Úgy érezte, végre győzhet. Végre megmutathatja, hogy ő az igazi uralkodó a terepen.

-Nem hagyhatom, hogy megöld. - lépett be az ajtón egy férfi.

A nő felugrott és ijedt tekintettel fordult látogatója felé.

-Nem engedem, hogy önbíráskodásba kezdj. Neked nincs jogod ítéletet hirdetni. - folytatta a férfi.

-Mert neked van? - kérdezte a nő.

-Te semmit nem tudsz erről az ügyről. Ez már rég több, mint amire te gondolsz.

-Neked nem ártott még eleget? Nem akarod neki visszaadni mindazt a fájdalmat, amit neked okozott? Nem akarod látni szenvedni?

-Tina! Hozzánk tartozik. Akármit tesz, mi felelünk érte.

-Csupán azért, mert te tanítottad? Ennyire ne vedd komolyan a feladatodat!

-Nem azért, mert kiképeztem. Hanem azért, mert ő is segített nekem és még valamiért. Valami olyanért, amit te soha nem fogsz tudni megérteni.

-Persze, hogy nem! Hisz én olyan hülye vagyok. Bezzeg ő...na ő maga a méhkirálynő. Mindenben tökéletes és még csak hibázni sem képes. Ellenünk fordul? Meg akar minket ölni? Nézzük csak el neki, mert ő más, mint bármelyik emberi lény. Utál téged. Nem veszed észre? Szó nélkül itt hagyott téged is, nem csak T.O.P-t. Nem érdekli, hogy valami bajod esik. Nem érdekli, hogy élsz vagy meghaltál már. Csak a saját érdekei hajtják előre. Te csak egy porszem vagy a gépezetben, akit bármikor, ha kedve tartja felhasználhat. Hihetetlen, hogy milyen szinten hülyét tud csinálni belőletek. - ordított Tina magából kikelve.

-Gyerünk, mondd el! Mi is az igazi oka annak, hogy ennyire gyűlölöd Rient? Mert a szöveg, amit előbb lenyomtál, csak rizsa volt.

-Tényleg nem tudod a valódi indokot?

-Nem szoktam feleslegesen jártatni a számat.

-Én szerettelek. De neked ő kellett. Csak rá tudtál gondolni és csak őt akartad. Bárhogyan próbáltam elfeledtetni veled, te mindig visszatértél rá. Tudod milyen érzés volt, mikor téged bámultalak, de a te tekintete csak őt kémlelte? Miben jobb ő, mint én? Mit tud, amit én nem? - kérdezte sírva Tina.

-Te magad is tudod a választ. Ő tartja magát, veled ellentétben. Benne meglehet bízni, veled ellentétben. Ő állja a tekintetemet, veled ellentétben. Ő képes igazat mondani, még akkor is, ha az nekem nem tetszik, veled ellentétben.

-Ne! Elég! Hagyd abba! Nem akarom hallani! Nincs igazad! Ezeknek a feltételeknek én is megfelelek. Nem jobb nálam. Nem jobb nálam. Érted? Nem jobb! Nem jobb és soha nem is lesz az! Te sem leszel soha az övé, mert ő mindig el fog téged dobni. - kiáltozott és rángatózott össze-vissza Tina.

-Te kérdezted. Különben is, nem érdekel, ha mindig eldob. Én már kaptam tőle valamit, amit senki nem tud elvenni.

-Nem! Nem! Nem! Tőlem is kaphatsz valamit, ami többet ér az életemnél is, és amit senki más nem tud megszerezni. - kezdett el közeledni a férfi felé. - GD, te hozzám tartozol. Ne várj rá, hisz lehetetlen, hogy valaha is a tiéd legyen! Felejtsd el!

-Nem érdekel, hogy soha nem lesz az enyém. Én még tudok várni egy ideig. Amikor vége lesz ennek az őrületnek, mindent tisztázunk majd és akkor kiderül, hogy mit akar. Különben is, ha nem is választ engem, én veled az életben nem állnék össze.

-Pont ezért akarom megölni. Ha ő nincs, te az enyém leszel. Nem számít milyen módon, de az enyém leszel. - mondta eltökélten Tina.

-Mondanám, hogy ha egy ujjal is hozzá érsz, halott vagy. De nem mondom. Ismerem Rient. Egy lépéssel előtted fog járni és mielőtt ráeszmélnél, megbuktatja a tervedet. Ebből a játékból nem jöhetsz ki győztesen.

-Ne becsülj ennyire le! Nekem is megvannak a módszereim, amiket Rien nem ismer. Hidd el, hogy megtudom őt lepni! Kezdheti számolni a maradék perceit. - sziszegte Tina, majd elindult kifelé a szobából.

-Ha valami baja esik... - ragadta meg a kezét GD. - Ne felejtsd, hogy bérelt helyed van a pokolban!

Tina kitépte a kezeit GD szorításából és elrohant. Készült az őrült terve megvalósítására. S hogy mit érezett? Gyűlöletet. Mérhetetlen gyűlöletet irántam. Csak azt akarta, hogy minél hamarabb eltűnjek a föld felszínéről. GD szavai csak megerősítették abban, hogy végeznie kell velem. Úgy érezte, készen áll arra, hogy kitörjön az eddig ránehezülő árny alól.

***

A fejem iszonyatosan lüktetett. Bármit megadtam volna egy fájdalomcsillapítóért. Nem sok mindenre emlékszem a tegnap estéről. Annyi rémlik, hogy elindultam lefelé a lépcsőn, de onnantól kezdve az egész este elsötétült. Ki sem mertem nyitni a szemeimet. Jobbnak láttam, ha nem tudom, hol is vagyok pontosan. Nyögdécselve kezdtem el tapogatózni és elmormoltam egy imát, hogy legyen a közelben egy asztal, amin van valami gyógyszer.

-Ha kinyitnád a szemedet, akkor meg is találnád, amit keresel. - hallottam meg egy ismerős férfihangot.

Megfogadtam a tanácsát és lassan kinyitottam a szemem. Egy hatalmas franciaágyban feküdtem. A szoba csodálatos volt. Kellemes, halványkék színű falak vettek körül. Az ágy mellett lévő polcon ott hevert az oly hiányolt gyógyszer és amellett egy tálcán a reggelim. Az ágytól pár méterre egy karosszékben ült az előbbi férfihang tulajdonosa. Óvatosan ráemeltem a tekintetemet és legnagyobb meglepetésemre Minhoval találtam szembe magam.

-Te? - kérdeztem döbbenten.

-Én is örülök, hogy újra látlak. - vigyorgott. - Tudod, nem volt szép, ahogyan múltkor elváltunk.

-Bocsánatot kértem. - mosolyogtam angyalian, majd bevettem a fejfájás csillapítót.

-Igaz és különben is, a tegnapi éjszakával kárpótoltál.

-Tudom, hogy nem történt semmi. - néztem rá cinikusan.

-Honnan tudnád? - nevetett fel. - Azt sem tudtad, hogy fiú vagy-e, vagy lány.

-Ha fiúnak képzeltem magam, akkor az neked nem jött jól. - vágtam elgondolkozó arcot.

-Nem éltem vissza a helyzettel. - nézett rám komolyan.

-Pedig megtehetted volna.

-Nem az én stílusom.

-Akkor hogyan kerültem ide? - mutattam körbe.

-Miután kiütöttél, úgy terveztem, hogy leiszom magam a sárgaföldig, mivel egy nő simán átvágott. Tudod milyen csapás volt ez az önbizalmamnak? - kérdezte magas hangon.

-Sejtem. De ez még mindig nem válasz a kérdésemre.

-Elmentem abba a bárba, ahol te is éppen ki akartad élni a bánatodat. Felismertelek és gondolkodtam rajta, hogy elrabollak, aztán pedig cserét követelek, ezzel visszaszerezve Codyt. De láttam, hogy nem voltál igazán a helyzet ura, így jobbnak láttam félretenni a munkát. Egy ideig csak figyeltelek, aztán mikor felmentél egy asztalra táncolni, inkább leszedtelek onnan. Egy ideig osztottad az észt, hogy hogy képzelem és így tovább, de aztán elájultál. Nem tudtam, hogy hová vihetnélek, ezért elhoztalak magamhoz.

-Ahhoz képest, hogy én nem voltam valami barátságos, te mégis segítettél nekem. - állapítottam meg. - Köszönöm.

-Ha már jössz nekem, akkor... - kezdte volna.

-Nem adom vissza Codyt. - vágtam közbe.

-Figyelj! Bármennyire hihetetlen nekem is szükségem van rá. El kell vinnem a nagyapjához.

-Ha elmondod az igazat, akkor egyezkedhetünk.

-Milyen igazat? - kérdezte értetlenül.

-Hogy miért akarod megölni az öreget.

-Miről beszélsz?

-Ugye nem gondolod, hogy ennyire hülye vagyok. Beépültél Cody nagyapjához, elérted, hogy megbízzon benned és ilyen fontos feladatokat adjon neked. Ha most odaadnám Codyt, nem vinnéd el az öreghez. Elrejtenéd és sakkban tartanád vele. Meg akarod ölni a nagyapját, de először végig szeretnéd nézni, ahogy szenved. Szólj, ha valamiben tévedek!

-Honnan tudtad? - kérdezte döbbenten.

-Kérlek! Jó pár éve benne vagyok ebben a világban. Pontosan tudom, hogy mi hogyan működik. Szóval miért akarsz bosszút állni?

-Ha elmondom, meg kell, hogy öljelek. - nézett a szemeimbe.

-Vállalom a kockázatot.

12.rész

2011-07-09T16:42:00.000+02:00

Szótlanul sétáltam Hyun Joong mellett. Utunk Berlin túloldalára vezetett. Ez a városrész már jóval előkelőbb volt, mint ahol mi megszálltunk. Erre laktak a politikusok és a művészek. Ha valakinek itt volt háza, biztos hogy az elitekhez tartozott. Codyt itt kellett keresnünk. Hiába, hogy családja nem volt, T.O.P biztos elintézett neki mindent és ezt Kan közvetítette. Az utca végén állt egy hatalmas ház magas kerítéssel. Jobb oldalról megjelentek az olaszok, bal oldalról pedig egy számomra ismeretlen koreai csapat. A koreaiakkal még érkezett pár autó, de a kint álló férfiak csak öten voltak, míg az olaszok körülbelül húsz emberrel jöttek. Nem volt kedvem közéjük állni, így csak intettem Hyun Joongnak, hogy várjunk. Megtorpantunk és feszülten figyeltük, ki lép először. A koreaiak gyorsabbak voltak. Mind az öten egyszerre kapták elő a fegyvereiket és pillanatok alatt szétlőtték az olaszokat. Pislogni sem volt időm és a jobb oldalon mindenki holtan omlott a földre. Nem voltam biztos benne, hogy nekünk pont most kell elhoznunk a fiút, de tudtam, ők is rá pályáznak és valamelyikünknek el kell vinnie. A koreaiak másodpercek alatt átugrottak a kerítésen és elindultak befelé. Rohanni kezdtem a ház felé, Hyun Joong pedig követett. Nem volt nehéz dolgom. A kerítést nem tervezték túl biztonságosra. Könnyen átlehetett rajta mászni, különösebb erőfeszítés nélkül. Mikor átértem, körülnéztem. A kert mesésen festett. Mindenhol gondosan ápolt virágok és fák. Egy porszemet sem lehetett látni. Óvatos léptekkel haladtam a feljárón és elővettem a pisztolyomat, Hyun Joong követte a példámat. Mikor a bejárati ajtóhoz értünk, megálltam. Hyun Joong értetlenül néztem rá, de csak megráztam a fejemet. Úgy döntöttem, hogy az a legjobb, ha megvárjuk míg kijönnek. Nem is kellett sokat várnunk. Pár perc múlva megjelent az ajtóban az ismeretlen koreai férfi, aki minden bizonnyal a főnök volt. Mögötte a másik négy férfi egy ájult fiatal srácot fogott, aki nem más volt, mint Cody. Farkasszemet néztem a vezérrel, akit láthatóan meglepett a jelenlétünk.

-Ki vagy? - szólalt meg mély hangon, amitől még a hideg is kirázott.

-Jártas vagy a koreai alvilágban? - kérdeztem.

-Félő, hogy igen.

-T.O.P neve mond valamit?

-Öljétek meg! - szólalt meg azonnal, de egy kicsivel gyorsabb voltam nála.

Kicsavartam a kezéből a fegyvert, magam elé rántottam és a fejéhez szegeztem a pisztolyomat.

-Nem jó ötlet. - suttogtam a fülébe. - Segíts nekem!

-Miért kellene segítenem neked?

-Nem szívleled T.O.P-t. Segíts, hogy egy kis leckét adjak neki!

-Akkor te is működj velünk együtt!

-Küldd be az embereidet a házba és beszélünk négyszemközt!

-Itt van ez a másik gyerek is. - bökött a fejével Hyun Joong felé.

-Ő is bemegy.

-Rendben. - majd intett az embereinek, hogy menjenek be, Hyun Joong pedig már előre tudta a feladatát és követte őket.

Mikor becsukták az ajtót, elengedtem a férfit és hagytam, hogy feldolgozza az eseményeket.

-Hogy hívnak? - szólalt meg pár perc múlva.

-Rien.

-T.O.P embere vagy. - jelentette ki gúnyosan. - Szép kis csel. Megakarod leckéztetni, jó vicc.

-Régóta itt lehetsz, ha nem tudsz az új történésekről.

-Új történések?

-Fogalmazzunk úgy, hogy T.O.P kissé feldühített és magánakcióba kezdtem.

-Ezek szerint az ügyetek Cody?

-Igen és szükségem van a srácra, ahhoz, hogy végig csináljam a tervemet.

-Meg akarod ölni T.O.P-t?

-Nem. Valamilyen szinten segített nekem. Ilyen szinten nem élek vissza a bizalmával.

-Miért pont Cody?

-Találkozni akar az olasz maffiával. A olaszok vezére megölte egy régi szerelmét és bosszút akar állni. Azt pedig tudja, hogy az olaszok pályáznak a srácra, mert veszélyezteti a Forma 1-es versenyzőjüket.

-Sergio Perez. - állapította meg.

-Pontosan. De neked minek a fiú?

-A nevem Lee Min Ho. A fiú nagyapja küldött.

-A nagyapja? Úgy tudtam, hogy nincs családja. A szülei meghaltak és a testvérei is. Egy barátja áll mellette, aki ráadásul T.O.P embere.

-A nagyapja mindig figyelte, de csak most érezte, hogy eljött az ideje lépni.

-Ennek nem igazán fog örülni a fiú.

-Vissza fogja szerezni a szeretetét.

-Tehát szinte megvásárolja.

-Ha arra van szükség. - bólintott.

-Nincs esély egyezségre, igaz? - kérdeztem sóhajtva.

-Nincs. Sajnálom. - fordult el, majd az ajtó felé indult.

-Én még jobban sajnálom. - sóhajtottam, majd egy altató lövedékkel a hátába lőttem.

Abban a pillanatban a házban is elsültek a fegyverek. Csak reméltem, hogy Hyun Joong tudja a dolgát. Minho a karjaimba ájult. Sietnünk kellett. A lövedéknek csak egy óráig van hatása. Pár pillanat múlva megjelent Hyun Joong a hátán Codyval.

-Mi legyen vele? - bökött a Minhora.

-Marad. - fektettem le a földre és a telefonszámomat a homlokára írtam.

-Menjünk! - fogta meg a kezemet Hyun Joong és a hátsó kijárat felé rohantunk.

Furcsának tartottam, hogy Kan csak így felügyelet nélkül hagyta a fiút. Ekkor beugrott minden.

-Hyun Joong, menj egyedül! Vidd el hozzánk a srácot és zárjátok be! Ne veszítsétek el!

-Te hová mész? - ragadta meg a karomat.

-Még van egy kis dolgom. - hadartam, majd kibújtam a szorításából és a ház felé kezdtem rohanni.

Befutottam a házba, meg sem álltam az emeletig. Éreztem, hogy melyik szobába kell bemennem. Egy asztalnál nekem háttal ült egy férfi.

-Elismerésem. Gyorsan rájöttél, hogy nyomott hagynál magad után, így visszajöttél, hogy végezz az egyetlen szemtanúval. Nem ismerek olyan embert, aki még erre is gondol. - hallottam meg a számomra ismerős hangot.

-Ha megöllek, egy régebbi ügyet is lezárok. Biztos vagy benne, hogy nem ismersz? - szólaltam meg gúnyosan, mire felállt a székből és felém fordult.

Abban a pillanatban lefagyott. Valamit mondani szeretett volna, de megakadtak benne a szavak. Látszott rajta a döbbenet.

-Én is örülök, hogy újra látlak. - néztem a szemeibe.

-Ez nem lehet!

-De mégis! - vágtam rá azonnal. - Komolyan meglep, hogy még nem jöttél rá, hogy én vagyok itt. Amikor elindultam vissza a házba, arra számítottam, hogy már rég tudod. Tudnod kellett volna, hogy csak én figyelek ennyire a részletekre.

-T.O.P nem szólt arról, hogy itt vagy. - dadogta.

-Ki mondta, hogy T.O.P küldött ide? - húztam fel a szemöldökömet.

-Mi?

-Magamnak dolgozom. Nem T.O.P-nak vittem el a srácot, hanem magamnak. Így nem is kell megölnöm. T.O.P majd megteszi helyettem, hisz kicsúszott a kezed közül a célpont. Ez nagy hiba a mi szakmánkban.

-Miért csinálod ezt?

-Valahogy mérgessé tett, hogy élsz.

-Tudsz mindent, igaz? - hajtotta le a fejét.

-Ez a veszted.

-Csak így tudtam megvédeni magam. Ha nem kötök egyezséget, akkor megölnek. Nem kockáztathattam.

-Ha elmondod nekem, segíthettem volna. Nem kellett volna T.O.P csicskásaként élned. Bizalmat szavaztam neked, meg akartalak menteni, de te mindent eldobtál, mert gyáva voltál.

-Nem értheted. - sóhajtott.

-Nem! Te nem érted. Készen álltam mindent feladni azért, hogy te szabad lehess. Kicsin múlott, hogy nem az életemmel fizettem a szerelmedért.

-Nem volt semmilyen szerelem köztünk. - nézett a szemeimbe, és ez a mondat elég volt mindenre.

Abban a pillanatban fejbe rúgtam. Kiesett a székből és a földre zuhant. Vérző szájjal állt fel és megtámaszkodott az asztalon. Ekkor már tényleg nem éreztem késztetést arra, hogy hagyjam. Ismét megrúgtam, de ezúttal a leggyengébb pontját találtam el. Összeszorított szemekkel esett előttem térdre. Megkegyelmezhettem volna neki, de ezt a luxust nem adhattam meg. A könyökömmel fejbe vágtam, mire teljesen elfeküdt a földön. Utolsó erejéből készült felállni, de nekem ez még nem volt elég. Lekaptam a hozzám legközelebb lévő polcot a falról és kettétörtem a hátán. Félájultan esett vissza. Nem próbálkozott meg a felállással. Megragadtam a pólóját és a hátára fordítottam. Siralmas látvány tárult elém. A szája és a szemöldöke több helyen is felszakadt és az arca tele volt karcolásokkal. Mélyen a szemébe néztem és láttam, hogy készen áll a halálra.

-Nem is gondolkodj rajta! Nem adom meg neked azt a tiszteletet, hogy most azonnal megöllek. Először szenvedni fogsz, egészen addig, amíg te magad könyörögsz majd egy golyóért a fejedbe. - suttogtam a fülébe, majd felegyenesedtem.

Utoljára hasba rúgtam, mire hangosan felkiáltott.

-Te választottad ezt az utat. - néztem utoljára vissza rá, majd kisétáltam a szobából és amilyen gyorsan csak lehetett elhagytam a házat.

Ő akarta ezt. Ha szenvedni akar, akkor legyen. Én nem fosztom meg őt a lehetőségétől. De még nem jött el az ideje. Még van egy pár dolgom, mielőtt ezt a régi ügyet lezárom. Előtte mutatok neki valami olyat, ami még nem látott. Nem volt kedvem visszamenni a többiekhez. Szórakozni akartam és levezetni a feszültséget. Már este 8 óra volt. A városban megkezdődött az éjszakai élet. Bosszút akartam és nem ismertem a kegyelem szót. Vagy fél óráig kóvályogtam Berlin utcáin addig, amíg elértem egy számomra megfelelő helyre. A előttem villogó felirat jelezte az embereknek, hogy ezen a helyen minden földi élvezetet megkaphatnak. Ez a bár tökéletesen illett a hangulatomhoz. A bejárati ajtónál két biztonsági őr állt, de még csak meg se kérdezték, ki vagyok, mi vagyok. Szó nélkül beengedtek. Mikor beléptem rögtön megcsapott a cigifüst. A fények csak úgy cikáztak körbe-körbe, az asztalokon pedig bikinis nők rázták magukat össze-vissza. Körülöttük pedig férfiak csorgatták a nyálukat, míg pár méterrel arrébb nők öntötték magukba az erősebbnél erősebb italokat. Lesétáltam a lépcsőn, majd elvegyültem a tömegbe. Igazából céltalanul jöttem ide. Tudtam, hogy másnap semmire sem fogok majd emlékezni. Talán pont ezért kerestem egy ilyen helyet. Felejteni akartam. Minél hamarabb és minél hatásosabban.

11.rész

2011-07-07T12:35:00.000+02:00

Hyun Joong csak szótlanul ült velem szemben. Tekintete olykor végigsiklott rajtam, de soha nem nézett a szemembe. Nem tudtam eldönteni, hogy mi miatt emészti magát. Azért, mert látta, hogy ölni is képes vagyok, vagy azért, mert megmentettem az életét. Körülnéztem a szobában, ahol egyértelműen évek óta nem járt már senki. Nem messze voltunk Berlin központjától, de a gyilkosság helyszíne már távol esett tőlünk. Mindannyian tudtuk, hogy jobb elhagyni azt a környéket, így buszra szálltunk és amilyen gyorsan csak lehetett eljöttünk onnan. Nyom nélkül. Ebben a hotelnek nevezett akármiben pedig úgy fogadtak minket, mint a királyi családod. Nem meglepő. Csoda lenne, ha az elmúlt években bárki is megszállt volna ebben a porfészekben. De jelenleg nekünk ez volt az ideális. Az olaszok azt gondolják, hogy biztos egy méregdrága, luxus hotelt keresünk, így nem itt fognak minket elsőként keresni. Az ajtó kinyílt és Mir sétált be rajta, belekarolt Hyun Joongba, majd kirángatta magával. Megállt az ajtó előtt, kilökte, ő pedig visszafordult és leült velem szembe. Kezdetben ő is csak bámult rám. Bár úgy éreztem, őt nem lepte meg annyira, amit tettem, csak hirtelen jött ez az egész. Tudtam, hogy ő nem fog nekem szentbeszédet tartani.

-Geun Suk sokkot kapott. - szólalt meg halkan.

Nem mondtam semmit. Sóhajtottam, majd a fejemet a falnak támasztottam.

-Bent ül a szobában és senkit nem enged be. Azt hajtogatja, hogy meg fogod ölni. - folytatta Mir.

-Fél tőlem. - suttogtam, majd lehunytam a szemeimet jelezve Mirnek, hogy nem kívánok tovább társalogni vele.

Rögtön vette a lapot és lemondó tekintettel kisétált. Geun Suk sokkot kapott? Tudtam, hogy nem kellett volna magunkkal hoznunk. Mekkora barom vagyok! Elővettem a telefonomat és a névjegyzékben kezdtem kutakodni. Mikor megtaláltam a nekem most kellő személy számát, azonnal tárcsáztam. Pár csengés után egy női hang szólt bele.

-A segítségedre lenne szükségem. - szólaltam meg.

-Rien? Jesszus! Ezer éve nem hallottam felőled, de az utóbbi két napban szinte minden percben rólad van szó. - hallottam a hangot a vonal másik végéről.

-Mit tudsz Jang Geun Sukról? - hagytam figyelmen kívül az előbbi szavait.

-Minek neked infó arról a srácról?

-Itt most csak én kérdezek, szóval?

-Hmm....lássuk csak! Jang Geun Suk. 5 évesen árvaházba került, ahonnan 15 éves korában megszökött. A rendőrség többször elkapta lopásért, de mindig elengedték, mivel ezekből a rablásokból tudta csak elintézni, hogy ne haljon éhen. Egyszer azonban huzamosabb ideig lekapcsolták és börtönbe zárták két hónapra, de megszökött. A nyomozók egy éve adták fel a keresését, így minden eljárást töröltek vele kapcsolatban.

-Ki az anyja?

-Nem szerepel az adatlapján.

-Tudd meg!

-Mennyi időm van rá?

-Két perc.

Hallottam ahogy eszeveszett tempóban gépel valamit és kattintgat össze-vissza. Ezek szerint pont munka közben kaptam el. Tulajdonképpen nem ismertük annyira egymást. Még a nevét sem tudtam. Ha valami infó kellett valakiről, akkor rögtön őt hívtam. Ha pedig neki volt gondja, akkor én segítettem neki. De nem voltunk barátnők.

-A neve Kate Carlin. A szülei koreai származásúak, de ő Franciaországban született. Aztán mikor 17 éves volt, visszaszökött Szöulba. Nem volt miből megélnie, így táncosnőnek állt, de aztán felfedezte az egyik kiadó és szerződést ajánlottak neki. Énekesnőként befutott és fél Korea a lába előtt hevert. Aztán amikor 20 éves volt terhes lett. Szinte senki nem tudta. Kate pedig nem tudta megmondani, hogy ki volt az apa. Közben ő szerelmes volt egy férfiba, aki akkor dalszövegíró volt. Vele akart élni. Megszülte a gyereket, aki egy kisfiú lett, 5 évig nevelte, majd egy árvaházba adta, mert a férfivel szeretett volna élni. Még azt is vállalta, hogy a férfinak van egy gyereke. Ám a férfi soha nem viszonozta igazán az érzelmeit.

-Mi van most ezzel a férfival?

-10 éve meghalt. Viszont van egy kis bökkenő.

-Mi?

-A férfi T.O.P apja.

-Hogy mi? - kérdeztem szinte sikítva.

-Jól hallottad. A nő jelenleg Tokióban él. Visszavonultam. Átlagember életét éli, de hamarosan tervezi a visszatérést. Ha minden igaz, pár hónap és visszatér Koreába.

-Köszönöm. - mondtam halkan, majd kinyomtam a telefont.

Idegesen túrtam a hajamba. Nem akartam elhinni, hogy Geun Suknak bármi köze is lehet T.O.P családjához. T.O.P soha nem beszélt a családjáról. Se az anyjáról, se az apjáról. Ez valahogy mindig tabu téma volt. Ám ez esetben, Geun Suk áll rosszabbul. Az anyja azért hagyta el, hogy egy másik férfival éljen és nevelje annak a gyerekét. Hogyan közöljem vele ezt? Hogyan lehet ezt finoman elmondani? Lassan felálltam és kisétáltam a szobából. Mindenki ott ült egy asztalnál, kivéve Geun Suk. Az egyik ajtó mögül zaj szűrődött ki, így arrafelé vettem az irányt. Benyitottam. Megláttam Geun Sukot, aki addig szipogva ült a sarokban. Amikor meglátott, rögtön felugrott és a falhoz nyomult.

-Segítség! Segítség! Meg fog ölni. - kezdett el kiáltozni.

Láttam rajta, hogy komolyan gondolja. Rettegett tőlem. Óvatos léptekkel elindultam felé, aminek hatására még ijedtebb arcot vágott. Mikor odaértem elé, megfogtam a kezét, de azonnal elrántotta.

-Geun Suk. Kérlek, figyelj rám!

-Ne! Ne! Ne! Nem akarom hallani! - kiáltozott tovább, majd mint egy kisgyerek a kezeit a füleire szorította.

-Csak egyszer engedd meg, hogy elmondjam! Kérlek!

-Elég! - ordított.

Elkezdett törni-zúzni. A szobában csak egy asztal és egy szék volt, de azokat darabokra törte. A falról lekaparta a tapétát és a károkat ide-oda dobálta.

-Megtaláltam. - suttogtam.

Geun Suk hirtelen megállt és lefagyott. Értetlenül nézett rám.

-Megtaláltam az anyádat. - ismételtem meg.

-Mi? - kérdezte döbbenten Geun Suk és térdre zuhant előttem.

-Megígértem, hogy amikor visszamegyünk megkeresem. Ezt kicsit meggyorsítottam.

-Ugye él? - suttogta valamivel nyugodtabban.

-Kate Carlin. Tokió.

-Miért ment el?

-Nem hiszem, hogy ezt nekem kellene elmondanom.

Átölelte a lábamat, majd újra keserves sírásba kezdett. Ilyen szinten férfi még soha nem gyengült el előttem. Letérdeltem Geun Sukkal szembe és átöleltem. Percekig csak simogattam a hátát és próbáltam megnyugtatni.

-Készen állok rá? - szólalt meg halkan.

-Nem. - sóhajtottam.

-Amikor úgy érzed itt az ideje, el fogod mondani?

Nem mondtam semmit, csak némán bólintottam.

-Mindig éreztem, hogy velem volt valami baj.

-Nem veled volt. Csak ő volt túl önző.

-Nem hagytam volna élni az életét. - hajtotta le a fejét.

-Amikor megszült, fogalma sem volt, hogy ki az apád és ezt én sem tudtam kideríteni. Beleszeretett egy másik férfiba és tehernek érezte a te jelenlétedet. A férfival akart lenni és vállalta, hogy majd neveli annak a gyerekét, mintha a sajátja lenne. Ezért adott árvaházba. - magyaráztam el neki, mert jobbnak láttam, h tud róla. - Tudom, hogy fáj. Nem vagyok biztos abban, hogy jó döntést hoztam, amikor ezt elmondtam neked. De úgy érzem, hogy ez erősebbé tehet és most szükségem van rád. Talpra kell állnod!

-Neked nincs szükséged senkire.

-De jól esett, hogy azt mondtam mégis, nem?

-Jobb lenne visszamenni Koreába.

-Nem engedhetem. Felelősséggel tartozom érted.

-Csak magadért vagy felelős.

-Menni akarsz?

-Nem, de nem látok más utat.

-Az ember előtt nincsenek mindig utak, amiket választhat, sokszor nekünk kell megépíteni. Mi pedig hajlamosak vagyunk, sok-sok gödröt hagyni magunk után.

Felálltam és magára hagytam. Engedtem, hogy még egyszer átgondolja a dolgot.

-Hyun Joong. - intettem neki, hogy kövessen a szobába.

Azonban nem ő jött utánam, hanem Mir.

-Téged hívtalak? - néztem rá ridegen.

-Nem érdekel, kit hívtál. Engem kapsz.

-Hogy beszélted erre rá Hyun Joongot? - nevettem fel.

-Vannak módszereim.

-Lényegre!

-Mit mondtál Geun Suknak?

-Rád tartozik?

-Igen.

-Mert?

-Mert olykor rajtad múlik az életem. Geun Suk élete pedig rajtam is múlik részben. Nem mindenért te vagy a felelős.

-Te is lőttél volna. - jegyeztem meg. - Nem értem, hogy miért tartasz hibásnak.

-Nem kell megindokolnom.

-De meg kellene! - csaptam az előttem lévő asztalra.

-Nem tartozom neked magyarázattal. Lehet, hogy másokat az orruknál fogva vezetsz, de engem nem fogsz, hiába próbálkozol. - majd elindult kifelé.

-Még meg sem próbáltam. - szóltam utána, mire csak hangosan bevágta maga mögött az ajtót.

Pár perc múlva Hyun Joong jelent meg az ajtóban. Látta rajtam, hogy nem preferáltam az engedményét Mir felé. De nem tudtam rá haragudni.

-Köszönöm. - ült le velem szembe.

-Egyszer még visszafogod adni. - néztem rá mosolyogva.

-Akkor is visszaadtam volna, ha nem teszed most ezt.

-Ha meghaltál volna, nem tudnád visszaadni.

-Megijedsz, ha azt mondom, hiányoztál?

-Te is nekem. - suttogtam.

-Hozzuk el a fiút! - állt fel és a kezét nyújtotta felém.

Belekaroltam és kisétáltunk a szobából. A többiek értetlenül néztek ránk, de csak intettem nekik, hogy maradjanak nyugton. Bíztam Hyun Joongban és tudtam, hogy épségben visszatérünk majd. Azonban egy dologban biztos voltam. A legnehezebb találkozás még hátra volt.

10.rész

2011-07-02T23:06:00.000+02:00

Szótlanul bámultam ki a repülő ablakán. Láttam elsuhanni a felhőket, s olykor a vakító napfény sugárzott be az apró nyíláson. Gondolatok és kérdések milliói peregtek le bennem. Éreztem, hogy már túl sok embert kevertem bele ebbe az ügybe. Nem kellett volna ennyi embernek velem jönnie. Miért is hagytam? Miért nem hagytam ott csak őket egyszerűen? Hisz nem arról vagyok híres, hogy bárkinek is megkegyelmezek. Pont, hogy azért lettem az, aki vagyok, mert elszántabb és kegyetlenebb voltam, mint bárki más. Mir ült mellettem. Az út első részét végigaludta, majd a hátralévő időben velem volt elfoglalva.

-Még soha nem láttam ilyennek Herot. - szólalt meg.

-Milyennek? - kérdeztem vissza.

-Annyi elfojtott gyűlölet van benne, mint egy egész hadseregben.

-Ezt most azért mondod el nekem, hogy készüljek fel a háborúra?

-Nem mondtam, hogy te vagy a gyűlölete tárgya.

-Pedig az lenne a logikus.

-Tinát akarja.

-Hmm? - néztem rá értetlenül.

-Tudod a történetét, igaz? - kérdezte, mire csak bólintottam. - Bosszút akar állni. Nem azért segít neked, mert úgy érzi, hogy szükséged van rá. Hanem mert tudja, hogy csak te vagy képes Tina közvetlen közelébe jutni és bízik benne, hogy őt is viszed.

-Tehát ha jól értem, én csak egy eszköz vagyok?

-Valami olyasmi.

-Tudod, azzal, hogy ezt elmondtad, nem szereztél jó pontot Heronak. Inkább hátráltattad.

-Tudnod kell erről.

-Elárultad a saját barátodat.

-Nem. Csak beteges amit csinál és bízom benne, hogy te még időben letudod állítani.

-Miért tenném?

-Puszta emberségből.

-Azt hiszem, rossz embernek szavaztál bizalmat.

-Nem bízom meg benned. Soha nem is fogok.

-Hidd el, egyszer eljön a pillanat, mikor a bizalmadon fog múlni az életed. - néztem a szemeibe, majd felálltam és odaültem Hongki mellé.

-Nem látod, hogy éppen élvezem a nekem kijáró kevéske nyugalmat? - kérdezte rögtön a szőke csukott szemekkel.

-Zavarom a köreidet?

-Eléggé.

-Remek. Akkor biztos, hogy maradok. - dőltem hátra elégedetten az ülésben.

Erre a kijelentésemre csak fogta magát, felállt és átült egy másik szabad helyre.

-Még szerencse, hogy elég nagy ez a gép. - ült le mellém vigyorogva Hyun Joong és a kezembe nyomott egy pohár kávét.

-De még így is szűkös. - ittam bele az energiabombámba.

-Ő sem bír?

-Csak velem vannak problémái.

-Ez hogyan lehetséges?

-Nagyon könnyen. - fordult felénk Hongki. - Előbb-utóbb te is rájössz majd, hogy a legjobb nem ismerni ezt a nőt.

-Hisz te nem is ismered. - válaszolt Hyun Joong.

Hongki nem tudott mit reagálni. Duzzogva előre fordult és igyekezett figyelmen kívül hagyni minket.

-Mindig ilyen?- kérdezte Hyun Joong.

-Nem tudom. Nem ismerem. - adtam meg az egyszerű választ.

-Mi a terved?

-Gyorsan témát váltottál.

-Nem hiszem, hogy szívesen beszélgetnél egy öntelt szupersztárról.

-Hallottam. - szólt közbe Hongki.

-Ennek nagyon örülök. Pont ez volt a célom. - vigyorgott angyalian Hyun Joong. - Na de visszatérve az eredeti témára. Hogyan tovább?

-Először meg kell találnom a srácot.

-Ha megtalálod, mit mondasz neki?

-Egyértelmű. Hazudok.

-Jó ötlet?

-Nincs más lehetőségem. Kezdjem rögtön azzal, hogy az olasz maffia a fejét akarja, a koreaiak pedig a bosszú eszközeként szeretnék felhasználni?

-Majd én beszélek vele.

-Te?

-Én. A közelébe férkőzöm. Beadom neki, hogy egy koreai cég fiatal tehetségeket keres, akiket kiképezhetne profi versenyzésre.

-Ez Európában veszélyes játék.

-Elvisszük Koreába.

-Hogyan?

-Beadom neki, hogy ott tudjuk megkezdeni a karrierépítést.

-Aztán pedig rabként kezeljük? Mivel kétlem, hogy bármi érdemre méltót is feltudnánk mutatni a képzésében.

-Mire visszajövünk elindítok egy céget. Keresek még pár koreai gokartost, akiket felkarolok, így nem lesz feltűnő, hogy csak őt tanítjuk. Valamint építtetek egy versenypályát.

-Nem fog ez sokba kerülni?

-A pénz nem számít.

-Ennyit képes lennél rá költeni? - jelent meg mellettünk Hero.

-Ha ez az egyetlen megoldás, akkor igen.

-Nem gondolod, hogy ez a nő nem érdemel ennyit? - nézett rám megvetően Hero.

-Rien. Egy pillanatra elmennél? - nézett rám Hyun Joong.

Tudtam, hogy ebbe az ügybe nem szólhatok bele. Ha Hyun Joong eltervez valamit, akkor azt meg is valósítja. Sejtettem, hogy miről akar beszélni Heroval. Ki akarta oktatni, hogy nem beszéljen így rólam. Tudta, hogy engem az ilyen dolgok hidegen hagynak, de ezek őt mélyen érintették. Nem tudott szó nélkül elmenni a beszólások mellett. Némán felálltam és kerestem egy nyugodt helyet. Távol akartam maradni mindenkitől. Ott hagytam a két fiút. Tudtam, hogy kockázatos, de bíztam Hyun Joong higgadtságában.

-Tudsz róla bármit is? - kérdezte Hyun Joong.

-Annyit tudok, amennyi elég ahhoz, hogy megítéljem. - bólintott Hero.

-Kétlem. El sem tudod képzelni, hogy milyen titkokat őriz.

-Mert te eltudod? - kérdezte cinikusan.

-Én ismerem ezeket a titkokat. De te jobban tennéd, ha nem avatkoznál bele olyan dolgokba, amikről fogalmas sincs. - nézett rá mérgesen Hyun Joong és még mielőtt elszabadultak volna az indulatai kiment a mosdóba.

Mir gondterhelt arccal ült le Hero mellé.

-Minden rendben? - kérdezte.

-Nehezebb lesz, mint gondoltam. - sóhajtott Hero.

-Elmondtam neki, hogy mire készülsz.

-Miért?

-Reméltem, hogy így talán mutat valami emberséget.

-És? Mutatott bármit is?

-Segíteni fog.

-Ezt ő mondta? - kérdezte meglepetten Hero.

-Nem. Viszont én biztos vagyok ebben. Felelősséget érez irántunk. Valamilyen szinten bűnösnek tartja magát, amiért belerángatott minket ebbe az ügybe. Reménykedik abban, hogy profik vagyunk és nem lesz szükségünk támogatásra. Egy cseppnyi bizalom sincs ebben a nőben. Képtelen bárkinek is elhinni a szavát. Azonban azt hiszem, hogy erre alapos oka van. De mivel ő nem ad bizalmat, így nem is várja el senkitől. Nem akarja, hogy bízzunk benne. Sőt. Fél attól, hogy bármelyikünk is elkezd kötődni hozzá.

-Hyun Joong nagyon védi. Tud valamit, ami nekünk nagyon hasznos lenne.

-Ki akarod szedni belőle?

-Lehetetlen. Szereti Rient, így biztos nem fogja feladni.

-Szereti? Ezt honnan veszed?

-Minden mozdulatából látszik.

-Rien tudja?

-Kétlem. Csak kihasználja a srácot, hisz nélküle nem jutna el valami hamar Németországba. Ráadásul a folytatásban is segít majd. Nem kevés pénz költ Rienre.

-Téged zavar, hogy Hyun Joong előbb-utóbb szerelmet vall. - szűrte le döbbenten a következtetést Mir.

-Miért zavarna?

-Te kezdesz belehabarodni.

-Mi? Kibe? Miről beszélsz? - hadarta a kérdéseket Hero.

-Haver! Ezt ne csináld! Rien a lehető legrosszabb választás.

-Ne kergess az őrületbe! Mégis mi a fenéről beszélsz? Pont ő? Ne viccelj!

-Tök oké, hogy előttem letagadod, de magad előtt azért légy őszinte! - veregette meg Mir Hero vállát és arrébb ült pár székkel.

Én csak szótlanul bámultam ki az ablakon és csak remélni tudtam, hogy Hyun Joong ötlete beválik majd. Jelenleg ő volt az egyetlen esélyem. Csak ő segíthetett a tervem megvalósításában. De tudtam, hogy csupán az ő jelenléte nem lesz elég arra, hogy rendezzem a dolgaimat.

***

A férfi idegesen sétált fel s alá a szobában. Gondolatok milliói peregtek le az agyában, több szár tervet eszelt ki, mégis tehetetlennek érezte magát. A körülötte lévő emberek fáradt és értetlen pillantásokat vettettek rá. Látszott rajtuk, hogy már jó ideje egy percnyit sem pihentek. A férfi lekapta magáról a zakóját, a földre dobta, majd mint egy őrült taposni, rúgni kezdte. Egyetlen célja volt, hogy a fehér ruhadarab minél piszkosabb legyen. Beakarta szennyezni. Olyan bűnössé akarta tenni, mint amilyen ő maga volt. Ily módon akarta eltiporni az ellenségeit. Kegyelmet nem ismerve.

-Jobb lenne abbahagyni. - szólalt meg egy mély férfihang a körülötte ülők közül.

A férfi kutakodva pillantott a hang irányába. Mikor megtalálta a hang tulajdonosát, elővette a fegyverét és mesteri pontossággal szíven lőtte az előbb felszólaló férfit.

-Van valakinek ehhez hasonló ötlete? - kiáltott.

Mindenki összerezzent. A teremben még a légy zümmögését is hallani lehetett. Mindenkiben megfagyott a vér. Senki nem akart egy újabb áldozat lenni.

-T.O.P! Ezzel nem megyünk semmire. - lépett elő GD a tömegből.

-Akkor mondd meg, hogy mit kellene tennünk! - őrjöngött a vezér.

-Élve nem tudjuk visszahozni. Túl sokat tud. Kockázatos szabadon engedni.

-Képes lennél őt megölni? Hisz te képezted ki. Te voltál a mestere.

-Rossz munkát végeztem. Egy jó tanítvány sohasem fordult a tanítója ellen.

-Nem ölhetjük meg. Vissza kell hoznunk anélkül, hogy bármi baja is esne.

-Hogyan fogod itt tartani? - jelent meg Tina is.

-Meg vannak a módszereim. Különben is, ha egyszer végighallgat, akkor könnyebb dolgom lesz. - válaszolt T.O.P.

-Menjünk el Németországba! Biztos vagyok benne, hogy Rien bosszút forral és maga mellé állította Herot is. Veszélyes páros lesznek. Hero az elmúlt években sokat fejlődött. Amióta tönkretettem, megváltozott. Manipulatívabb, mint valaha. Nagyobb veszély lehet, mint Rien. - magyarázta Tina.

-Riennél nagyobb veszély nem létezik. - suttogta T.O.P, majd kiviharzott a teremből.

***

A gépünk leszállt a berlini repülőtéren. Tudtam, hogy abban a pillanatban, mikor elhagyom a gépet, hihetetlen veszélyt zúdítok magamra és a többiekre is. Én mégis elsőként léptem német földre és eldöntöttem, hogy megmutatom azt az oldalamat is, amit szinte senki nem ismer. Olyan dolgokat hozok a felszínre, amiket eddig még soha. GD azt hihette, hogy félmunkát végzett, de most bebizonyítom, hogy kiválóan befejezte az oktatást. Muszáj lépnem. Ez az egyetlen mód arra, hogy minden, amit terveztem megvalósuljon. A repülőtéren fogtunk egy taxit és a legközelebbi hotelbe vitettük magunkat. Mikor megérkeztünk, valami már nem stimmelt. Tudtam, hogy az első akadály már most elém tárul. Berlin egyik eldugott környékén jártunk. Itt minden volt csak hotel nem. Mikor kiszálltunk a kocsiból a két taxis rögtön elhajtott. Féltek. A fiúk rám néztek és vártak. Pár perc múlva megjelent az utca két végén egy-egy banda. Összesen körülbelül húsz ember közeledett felénk. Tudtam, hogy az olaszok emberei. Korábban értesültek az érkezésemről, mint azt vártam. Körbe álltak minket. Geun Suk és Hongki rémült tekintettel bámult rám. A többieket nem féltettem, de ötletem sem volt arra, hogy ezt a két zöldfülűt, hogy szedjem ki innen. Hyun Joongra néztem, aki szinte olvasott a gondolataimban. Megindult az egyik irányba, majd egy jól célzott rúgással három férfit a padlóra küldött. A többiek egy emberként indultak meg Hyun Joong felé. Mirre néztem, aki azonnal értette a célzást és a két megszeppent srácot kirángatta a körből. A háztömb oldalához szorította őket, és egy-egy fegyvert nyomott a kezükbe. Eközben én azonnal Hyun Joong segítségére siettem. Egy egyiknek a karját törtem el, a másikat a fejbe rúgtam, a harmadikat egy jobb, a negyediket pedig egy bal egyenes küldte földre. Hyun Joong is megtette a magáét. Csak ennyit lehetett látni, hogy megperdül a levegőben, de mikorra leér már négy férfi ájultan fekszik a lábai előtt. A maradék kilenc férfit Herora és Mirre bíztuk. Mindketten könnyen leszerelték az összeset. Geun Suk és Hongki sokkos állapotban támaszkodtak a falnak. A három srác oda sétált hozzájuk, míg én az egyik férfi zsebéből vettem ki a pénztárcáját. Olasz állampolgár volt. Hamarabb érkeztek, mint azt gondoltam. A tekintetem elidőzött a férfi papírjain, azonban éreztem, hogy valami nem stimmel körülöttem. Felkaptam a tekintetem és megláttam az egyik földön térdelő férfit, aki éppen a pisztolyát emelte a nekünk háttal álló Hyun Joong felé. A testem és az eszem most kivételesen ugyanazt diktálta. Előkaptam a fegyveremet és villámgyorsan három golyót eresztettem a férfi hátába. Az olasz azonnal holtan rogyott össze. A fiúk ijedten kapták felém a tekintetüket. Geun Sukban a vér is megfagyott, Hongki levegőt is elfelejtett venni, Mir a száját is eltátotta, Hero pillantása hirtelen zavarossá vált, Hyun Joong pedig összeszedve magát, azonnal odafutott hozzám.

-Rien. - térdelt le mellém.

Üveges tekintettel bámultam magam elé. Semleges érzésekkel állapítottam meg, hogy az imént megöltem egy embert. Nem volt bennem bűntudat. Nem éreztem magam felelősnek, pedig egy ember életének vetettem véget. Igaz ezzel megmentettem valakit, aki nekem fontos. Végig néztem a tőlem alig három méterre heverő holttesten. A férfi ruhája teljesen átázott a vértől, de még így is egyértelműen látszódott a hátán lévő három lövés. Hyun Joong szótlanul átölelt. Talán azt várta, hogy sírni fogok. Tévedett. A körülöttünk lévő házak falain vércseppek virítottak, emlékeztetve arra, hogy a harc elkezdődött és bosszú édesebb, mint valaha.

9.rész

2011-07-01T18:21:00.000+02:00

Sivár tájak mellett haladtunk el. Ha ironikus akarnék lenni, mondhatnám, hogy olyan zord, mint az érzelmeim. De nem vallana rám egy ilyen jelentőségű vallomás. Bizony hosszú út vezetett Szöultól a repülőtérre. Gyakorlatilag egy óra, de a mi útvonalunkkal és problémáinkkal ez körülbelül 4-5 órára sikerült. Már láttam magunk előtt a repülőteret, azonban mielőtt fellélegezhettem volna, jött a felismerés. A Hero által lefoglalt jegyeknek már nem vesszük hasznát. A gép, amivel mentünk volna már egy órával ezelőtt felszállt. Mir leállította a kocsit és kiszállt. Még alig voltak a parkolóban. Vagy elment már mindenki, vagy még nem érkeztek meg. Geun Suk öreges mozdulatokkal indult ki a kocsiból. Hero lassan kezdett ébredezni, Hongki pedig mintha mi sem történt volna, kipattant a kocsiból. Szótlanul követtem a fiúk példáját.

-Könyörgöm, egy kávéautomatát! - nyöszörgött Geun Suk.

-Ez a srác hülye, de most jól beszél. - szólalt meg Hongki is. - Hozz nekem is! - majd a kezembe nyomta a pénztárcáját.

-Van két szép lábad. Indulj! - lökdöstem a bejárat felé. - Mit képzel ez?

-Én be nem megyek. - fordult vissza Hongki.

-Ne nehezítsd meg a dolgomat! - néztem rá mérgesen.

-Nekem tök mindegy, hogy ki, de valaki hozza már azt a szart! - kiáltotta el magát Geun Suk és toporzékolni kezdett.

-Én mondtam, hogy le kellett volna lőni. - jelent meg mellettem Hero.

-Látom, kipihented magad.

-Az meg mit keres itt? - hagyta figyelmen kívül a kijelentésemet és Hongkira bökött.

-Milyen jó, hogy átaludtad az előbbi pár órát. - nevetett fel Mir.

-Hero? - vékonyította el a hangját Hongki.

-Ezek szerint régi ismerősök. Az soha nem jelent jót. - jegyeztem meg.

-Ki volt az az elmebeteg, aki ezt az idióta öntelt majmot beengedte a kocsiba és elhozta egészen a repülőtérig? - kérdezte Hero ökölbe szorított kezekkel.

-Békésebb mikor alszik. - nyelt egy nagyot Geun Suk.

-Hero. - szóltam rá. - Beszéljünk!

-Szóval te voltál. Komolyan egy kicsit sem szeretnéd megkönnyíteni a dolgomat, igaz? Mi a fenének kellett nekem segítenem? Miért nem markoltam fel csak simán T.O.P pénzét? Tudtam, hogy ezt kellett volna tennem.

-Nem megmondtam, hogy tedd ezt? Hányszor mondtam, hogy fordult vissza, ha akarsz? Azt hiszed, hogy nélküled nem tudok élni vagy mi?

Mir, Hongki és Geun Suk hátrálni kezdtek és még csak véletlenül sem szerettek volna belefolyni a vitánkba.

-Tudod mit? Azt akarod, hogy menjek? Nincs szükség rám? Legyen! Oldd meg ezt az egészet, úgy ahogy akarod, de figyelmeztetlek! Most már van még egy ember, aki a fejedre pályázik. - mutatott magára.

-Remek. Itt állsz velem szemben és védtelen vagyok. Az ellenfelem vagy, tehát most rögtön meg is ölhetsz. Senki nincs a közelben, aki megvédene. Gyerünk! Csináld!

Ökölbe szorította a kezeit és már emelte is a jobb karját. Tudtam, hogy egy ujjal sem fog hozzám érni. Nem fog bántani, ebben biztos voltam.

-Gyerünk! Legalább üss meg! - ordítottam.

Nyelt egyet, majd egy mozdulattal berúgta a kocsiablakot. Az üvegszilánkok szanaszét repkedtek. Az autó riasztója pedig azonnal megszólalt. Hero gyilkos tekintettel állt előttem.

-Miért nem félsz tőlem? - lépett hozzám közelebb és az autó oldalához szorított.

-Félnem kellene? - néztem a szemeibe.

-Már rég megölhettelek volna.

-Mégsem tetted. Miért?

-Ha megölnélek az túl egyszerű lenne. Azt akarom, hogy szenvedj. -sziszegte.

-Hazudsz!

-Azt hiszed?

-Szerinted ez fáj nekem? Szerinted én szenvedek?

-Nem kell az első pillanatban letámadni az ellenséget.

-Akkor sem ha az ellenség nem érdemel más bánásmódot?

-Miről beszélsz? - kérdezte értetlenül.

-Lássuk be! Ha valaki, hát akkor én nem érdemelem meg a kegyelmet. Engem meg lehet ölni habozás nélkül. Nekem nincs szükségem egy utolsó imára.

-Igazad van. Neked nincs szükséged rá. De arra igen, hogy megtanulj még valami fontosat ebben az életben.

-Mi lenne az?

-Még meg kell tanulnod szeretni. - suttogta, majd elengedett és besétált a repülőtér várójába.

A többiek értetlenül bámultak rám. Tudtam, hogy talán életem legrosszabb döntése volt Herot is magammal rángatnom erre az útra. Ő az akivel talán soha nem fogom megtalálni a közös hangot. S be kell ismerni, ez részben miattam van. De részben miatta is. Azt hiszi, ő tökéletesen tudja, hogy nekem mire van szükségem és mire nincs. Fogalma sincs semmiről. Nem tudja, min mentem keresztül, nem tudja, hogy ki vagyok. Hatalmas tévedésben él velem kapcsolatban. S a céljai is túl elszántak. Tanuljak meg szeretni? Pont ő lesz az, aki erre megtanít? Idegesen rúgtam bele a kocsi kerekébe. Egyszerűen az egész helyzet egy lehetetlenség. Ötletem sem volt, hogy innen hogyan tovább. Hongki sétált mellém és a kezembe nyomott egy pohár kávét.

-Köszönöm. - néztem rá hálásan.

-Ugye tudod, hogy most Hero mellett kellene állnom?

-Miért nem ott vagy?

-Azért, mert lehetetlenséget vett a fejébe azzal, hogy megtanít téged szeretni.

-Ha te is az érzelmi sivárságomat akarod ecsetelni, akkor mehetsz inkább Hero lelkét ápolni.

-Beverné a képemet, szóval nem kockáztatom meg. Tudod, az arcom a munkám. Egy apró hiba és már nem lesz tökéletes a fotósorozat.

-Ezt úgy mondod, mintha te valóban tökéletes lennél.

-Nem vagyok az. Vannak hibáim. Nem is egy. De ha ezt bárkinek elmondod, megöllek.

-Volt már valaha fegyver a kezedben? - néztem rá cinikusan.

-Ha úgy adódik lesz.

-Hongki. Figyelj rám! Téged még senki nem fog bántani. Inkább menj vissza nyugodtan a ki is világodba és élvezd ki, hogy híres vagy! Amibe én most belekeveredtem az neked túl nagy kockázat. Ha velünk jössz, lehet hogy nem térsz vissza élve. Vagy ha mégis, akkor a karrierednek valószínűleg annyi. - magyaráztam neki.

-Miért aggódsz miattam?

-Így is sok emberért tartozom felelősséggel. Ne növeld ezt a létszámot!

-Mi van ha én ezt akarom?

-Mit?

-Elmenni veletek és hátrahagyni mindent, ami itt van. Mi van, akkor ha én vállalom, hogy ha visszatérek egy senki leszek?

-Nem tudnád megtenni.

-Meglepődnél, ha tudnád mi mindenre vagyok képes.

-Tudom, vagyis remélem, hogy több van benned, de ehhez nem vagy elég.

-Az ilyen mondataid miatt fordulnak el tőled az emberek.

-Nincs szükségem arra, hogy bárki is mellém álljon.

-Soha nem vágytál még arra, hogy valakinek kiöntsd a szíved? Nem gondoltál még bele, hogy milyen lehet boldogan, szeretetben élni?

-Nem. Én így is boldog vagyok. Na és te belegondoltál már ezekbe? Hasonlítunk. Én is feltehetném ugyanezeket a kérdéseket, mégsem teszem.

-Utoljára mondom el. Én sztár vagyok. Te pedig hozzám képest egy senki. Ha én azt mondom, hogy veletek megyek, akkor az úgy lesz. Nem pont te leszel az, aki akadályokat gördít elém. Értjük egymást? - nézett rám villámokat szóró szemekkel.

Be kell valljam, még nekem is gyors volt ez a hangulatváltozás. Nem bírja sokáig, ha meg kell mutatnia az igazi énjét. Mást ilyen szavakért már talán megöltem volna. De erre abban a pillanatban nem voltam képes. A zsebemben rezegni kezdett a telefon. Elővettem és meglepetten bámultam a kijelzőt. Egy olyan név állt ott, amit jó ha egy évben egyszer látok.

-Igen? - vettem fel döbbenten.

-Segíts! - hallottam meg a kiáltást a vonal túlsó végéről, majd meg is szakadt.

Tudtam, hogy baj van. Berohantam a repülőtérre és a tekintetemmel keresni kezdtem a fiúkat. Gyorsan meg is találtam őket. Futva indultam el feléjük, mikor odaértem, mindenki értetlen tekintettel bámult rám.

-Még van Szöulban egy kis dolgom. Ti menjetek csak! Németországban találkozunk! - hadartam, majd kitéptem Mir kezéből a kocsikulcsot és már ott sem voltam.

Idegesen szálltam be a kocsiba és már indítottam is. Az utolsó pillanatban nyíltak az ajtók és mind a 4 srác beszállt.

-Nem gondoltad, hogy minket kihagysz a buliból? - kérdezte gúnyosan Mir.

-Srácok. Ez tényleg nem jó ötlet. Szálljatok ki!

-Nem. Ha baj van, akkor mi is nyakig benne vagyunk, szóval megyünk. - vágott vissza Hero.

-Lehet jobb lenne kiszállni. - húzta meg magát Geun Suk, mire Mir csak befogta a száját.

-Ez az ügy nem tartozik rátok. Kizárólag rám. Nem akarom, hogy az életemben turkáljatok.

Hongki abban a pillanatban kiszállt és magával rángatta Geun Sukot. Mir sóhajtott, majd követte a másik két fiút, mivel tudta, hogy ezt a két idiótát nem hagyhatja itt, mert abból csak baj lehet. Kérdőn néztem Herora és vártam, hogy kövesse a többieket.

-Nem tehetem. - pillantott rám.

-Nem akarom, hogy gyere. Ennél világosabban már nem tudok fogalmazni. - magyaráztam idegesen.

-Ha tetszik, ha nem. Én veled fogok menni. Különben is, az előbb még nagyon siettél. Ha így folytatjuk késni fogunk.

Utáltam, hogy igaza volt. A gázra tapostam és idegesen markoltam a kormányt. Tudtam, hogy így Hero többet meg fog tudni rólam, mint én azt szeretném, de nem tehettem mást. Ha tovább vitatkozom vele, akkor tényleg késő lesz. S hogy hová is siettem ennyire? Negyed óra kocsikázás után parkoltam le egy iskola előtt. Ezt a sulit nevezhetjük univerzálisnak is. Egyszerre óvoda, általános iskola és egyetem. Általában a leggazdagabbak kerülhetnek be. A város legelőkelőbb iskolájának számít. Az igazgató pedig Korea egyik legnagyobb cégének a vezetője. Kiugrottam a kocsiból és Hero, bár értetlenül, de követte a példámat. Berohantam az iskola épületébe és rögtön egy hatalmas előcsarnokban találtam magam. Fogalmam sem volt, hogy merre kellene mennem. Aztán meghallottam a segélykiáltást és egyenesen a második emeletig futottam. Onnantól kezdve már könnyű dolgom volt. Körülbelül 50 diák állt körül egy kisebb csoportot és hangosan nevettek. Sejtettem, hogy az én emberem a tömeg közepén lesz, nem éppen előnyös helyzetben. Hero szótlanul állt mellettem és várt. A tanulók kicsit hátrébb léptek, így tisztán lehetett látni, hogy középen egy fiú fekszik a földön, mellette 5 idősebb fiú, akik ütök és rugdossák.

-Na hol van az a fene híres nővéred? Olyankor amikor kellene nem segít? - kérdezte gúnyosan az egyik, majd leköpte a vérző srácot.

Ökölbe szorítottam a kezem és elszámoltam háromig, de nem sikerült lehűtenem magam.

-Csak nem velem szerettél volna találkozni? - szólaltam meg, mire mindenki felém fordult.

Magabiztos léptekkel elindultam feléjük. Az összes diák elállt az utamból és szinte sorfalat alakítottak ki. Megálltam a fekvő fiúnál, kérdő tekintettel néztem rá, mire csak bólintott.

-Szóval... - fordultam a másik 5 srác felé. - Örülsz, hogy láthatsz?

-Én.. - kezdett dadogni az egyik.

-Ha igen, akkor gyorsan meg is változtatom ezt a véleményt. - mosolyogtam rá angyalian, majd egy finom mozdulattal gyomorszájon rúgtam.

Ordítva esett össze. Egyenesen a lábaim elé zuhant. Megragadtam a haját és felemeltem a fejét.

-Ki küldött? - suttogtam a fülébe.

Eszében sem volt ellenkezni.

-Kim Hyun Joong.

Abban a pillanatban még a vér is megállt bennem. Ez a név ismerősebben csengett, mint azt bárki gondolná. Viszont ezzel együtt az is világossá volt, hogy a srác hazudik.

-Rossz próbálkozás volt. - engedtem el, majd utoljára fejbe rúgtam. - Hasonló sorsot szeretnétek ti is? - néztem a többiekre.

Némán rázták a fejüket.

-Ki küldött titeket? - tettem fel újra a kérdésemet.

-Kim Hyun Joong. - válaszolták kórusban.

Nem hittem a fülemnek.

-Ezt hogy hívják? - mutattam a fejemmel a még mindig szenvedő srácra.

Ebben a pillanatban nem igazán hatott meg a szenvedése.

-Jack. - sóhajtott fel az egyik fiú, mire a többiek oldalba vágták.

-Hol találom Kim Hyun Joongot?

-A hatodik emeleten. - bökte ki az egyik.

Felkaparták a a barátjukat, majd amilyen gyorsan lehetett, eltűntek.

-Jól vagy? - néztem a még mindig a földön ülő srácra.

-Nem hittem volna, hogy eljössz. - nézett rám bűnbánóan.

-Éppen itt volt az ideje, hogy megérkezzek. - sóhajtottam, majd szorosan magamhoz öleltem.

-Köszönöm. - suttogta.

-Annyira sajnálom. - engedtem el óvatosan. - Feltudsz állni?

-Persze. - mosolygott.

Lassan segítettem neki felállni és végig fogtam a jobb kezét, nehogy elessen. Hero továbbra is döbbenten, szinte megfagyva bámult ránk. Sóhajtottam és tudtam, hogy itt az ideje egy kisebb vallomást tenni.

-Hero. Bemutatom az öcsémet, Danielt. Daniel, ő itt az egyik... - akadtam meg. - Ő az egyik barátom.

Herot láthatóan sokkolta a kijelentésem. Egyrészt, h van egy öcsém, másrészt pedig, hogy barátként mutattam be.

-Eddig egyik társadra sem mondtad azt, hogy a barátod, kivéve egyre..- kezdte Daniel, de mielőtt befejezhette volna, befogtam a száját.

-Neked vagy egy öcséd? - kérdezett rá Hero, mire csak bólintottam.

-Még csak 16 éves. Néha szüksége van a nővére támogatására. - erőltettem magamra egy apró mosolyt. - Most viszont lenne egy kis dolgom. Hero, elvinnéd ebédelni Danielt, amíg én meglátogatom Kim Hyun Joongot?

-Nem lesz rám szükség? - kérdezte Hero, mire megráztam a fejem. - Akkor gyere Daniel! Mit szeretnél enni? - kérdezte az öcsémet, majd el is tűntek a folyosón.

Az agyamban milliónyi gondolat kezdett cikázni és nem tudtam, hogy készen állok-e a találkozásra. Imbolygó léptekkel haladtam fel a hatodik emeletre. A folyosók üresek voltak. Errefelé egy lélek sem járt. A lenti nyüzsgés itt már teljesen elhalkult. Egy hatalmas ajtóhoz értem. Tudtam, hogy a túloldalon megtalálom, akit keresek. Nagyot sóhajtottam, majd benyitottam. Egy fiú ült a kanapén háttal az ajtónak. A szoba csodálatos volt. Minden bútor, minden apró kis dísztárgy felért egy ház árával.

-Történt valami? - hallottam meg a számomra oly ismerős hangot.

Képtelen voltam lélegezni. Hosszú percekig csak álltam. Ez neki is feltűnt. Feltápászkodott a kanapéról és felém fordult. Szemei kikerekedtek és a száját is nyitva felejtette. A kezében lévő vizes pohár pedig a földön landolt.

-Rien? - kérdezte suttogva.

-Hyun Joong. - bólintottam.

Gyorsabban kezdte szedni a levegőt és elkapta rólam a tekintetét.

-Hogy kerülsz ide? - kérdezte.

-Erre volt dolgom.

-Gondoltad meglátogatsz? - vágott gúnyos arcot.

-Valami Jacket te küldtél Danielre? - tettem fel rögtön a kérdést, amire választ akartam kapni.

-Szerinted képes lennék bántani az öcsédet?

-Tudom, hogy nem.

-Akkor?

-Biztosabb vagyok ebben, ha tőled hallom.

-Jack egy marha. Azt hiszi, hogy önkényesen átveheti az uralmat az iskola felett. Azt elfelejti, hogy az én anyámé ez a kóceráj. Ha itt valaki irányíthat, az én vagyok. Csinált már pár nem túl szép dolgot az én nevemben. Ezzel azonban most túl messzire ment. Megmondtam neki, hogy bárkivel bármit csinálhat, de Danielt hagyja. Ahogy ígértem, védelmet biztosítok neki. Lerendezem. - magyarázta.

-Már nem szükséges. Kétlem, hogy mégegyszer megpróbálna akár a közelébe is menni.

-Nyilvános szereplésed volt? - mosolyodott el.

-Emlékezetes belépőm volt.

-Az biztos.

-Furcsa újralátni. - jegyeztem meg.

-Én nem igazán vártam ezt a találkozást. - fordult el, majd visszaült a kanapéra.

Tudtam, hogy gyűlölnie kellene, de ő más. Ő duplán nem tud irántam haragot táplálni. Felkaptam a szoba sarkában lévő seprűt és elindultam felé. Lassú mozdulatokkal elkezdtem összesöpörni az üvegszilánkokat. Nem akartam a szemeibe nézni. Az egyenlő lett volna egy halálos döféssel. Mikor végeztem, puszta kézzel felszedtem a darabkákat és a szemetesbe dobtam. Leültem mellé. Nem tudtam, mit mondhatnék.

-Sajnálom. - nyögtem ki nagy nehezen.

-Mit? - kérdezte ridegen.

-Azt, hogy hiába vártál. - nyeltem nagyot.

-Már nem tud fájni.

-De nekem igen. - sóhajtottam, mire döbbenten emelte rám a tekintetét. - Nap, mint nap felteszem magamnak a kérdést, hogy mi lett volna, ha visszajövök. Újra és újra lejátszódik bennem minden, amit másképpen csinálnék.

-Jól döntöttél. Én nem tudtam volna megadni neked azt, amire szükséged volt.

-Akkor én is így gondoltam.

-Később nem?

-Rádöbbentem, hogy az egyetlen, ami kellett volna....amire szükségem volt...csakis te voltál. - hajtottam le a fejemet.

2 évvel ezelőtt találkoztam vele. Hihetetlenül jóképű srác volt és a mai napig is az. Másképp közeledett hozzám, mint a többiek. Lépésről lépésre akart megismerni. 6 hónap után mert randira hívni és én igent mondtam. Pedig ez hatalmas kockázat volt. Ott lebegett a fejem felett, hogy mi lesz, ha T.O.P megtudja. S rá is jött. Rögtön megkereste Hyun Joongot, megverette és megfenyegette. Ő ezt megpróbálta előlem elrejteni, de könnyen kiderítettem az igazságot. Nem hagytuk abba. Ugyanúgy találkoztunk. Egyszer aztán elrabolták. Egyezséget kötöttem. Ha elengedik Hyun Joongot, akkor többet nem találkozom vele. Ez így is történt. Ám az utolsó találkozáskor megígértem neki, hogy visszajövök hozzá. Csak egy kis időt kértem, amíg kiszállok T.O.P csapatából. A szavamat adtam neki, de nem tartottam be. Soha nem jöttem vissza. Miért nem? Nem voltam elég bátor? Talán. Nagy lépés lett volna már akkor kiszállni. Akkor még nem voltam abban a helyzetben, hogy ellenük fordulhassak. Éreztem-e valamit Hyun Joong iránt? Igen. Talán túl sokat is. Megkockáztathattam volna, hogy felkeresem. De nem akartam, hogy baja essen, ezért inkább hagytam. Szerettem őt. Igen, bevallom. Szerettem. Úgy mint senki mást. Hero ezért nem tud megtanítani szeretni. Azért nem, mert már tudok.

-Én nem tudom onnan folytatni, ahol anno abbahagytuk. - szólalt meg Hyun Joong.

-Nem is kérem. Nem azért jöttem, hogy bármit is felidézzek. Csak megakartam bizonyosodni arról, hogy Daniel jó kezekben van. Kérlek továbbra is vigyázz rá! Valamint lenne még egy kérésem. - néztem rá.

-Mi lenne az?

-Tudnál szerezni nekem egy gépet?

-Repülőgépet? - kérdezett vissza, mire csak bólintottam. - Minek az? T.O.P is tud szerezni, nem?

-Szökésben vagyok.

-Elkaptak a zsaruk? - bámult rám döbbenten.

-Nem. T.O.P kapott el.

-Ez azt jelenti, hogy.......kiváltál közülük?

-Egy időre. Vagy talán örökre. Ki tudja?

-Fél óra múlva a repülőtéren lesz egy gép. Oda visz, ahova csak akarod.

-Köszönöm. A többiek nevében is.

-Többiek?

-Négy férfi az útitársam. Ők is vállalták, hogy adnak egy leckét T.O.P csapatának.

-Hová mentek?

-Németországba.

-Minek?

-Meghalni. - sóhajtottam.

-Mi?

-Odakint az olasz maffia fog rám vadászni, aztán majd megérkezik T.O.P, végül pedig Yoseob. Szép kilátásaim vannak.

-Segítsek?

-Tudod, hogy nem kérnélek meg rá. - mosolyogtam rá.

-Ha felajánlom, akkor elfogadod?

-Nem akarlak veszélybe sodorni.

-Nézd a te érdekeidet!

-Mindig azokat nézem. - néztem a szemeibe.

-Veled megyek.

-Nem lehet. Neked itt a helyed. Különben is, akkor ki fog vigyázni Danielre? Őt nem vihetem magammal. Őt duplán nem kockáztathatom.

-Megoldom. Maximális védelmet biztosítok neki, akkor is, ha nem vagyok itt. De most neked nagyobb szükséged van a támogatásra. Én megértem, hogy mindenki más előtt jégkirálynő vagy, de nekem egyszer már megmutattad az igazi arcodat. Én tudom, hogy nem az vagy, mint akinek mutatod magad. Előttem lehetsz gyenge.

-Nem vagyok gyenge. Sokat változtam az elmúlt években.

-Kérlek! - fogta meg a kezemet.

Döntésképtelen voltam. Egyrészt sokat tudott volna segíteni, másrészt felelősséggel tartoznék érte. Nem tudtam, hogy melyik utat kellene választanom. Ő azonban tudta, hogy hogyan segíthet nekem dönteni. Közel hajolt hozzám és mélyen a szemembe nézett.

-Nem ígérem, hogy tudom folytatni. De egy új esélyt adhatok. - suttogta.

-Gyere velünk! - sóhajtottam.

Hyun Joong egy elégedett pillantást vetett rám.

-Indulhatunk? - pattant fel.

-Még valami. - álltam fel én is. - A többieknek semmit nem mondhatsz rólam.

-Sejtettem.

Elindultunk le a földszintre, ahol mindenki minket nézett. Látszott, hogy szinte istenként tisztelik őt.

-Figyelem emberek! Egy ideig távol leszek. Amíg vissza nem jövök, Daniel lesz a főnök. Folyamatos kapcsolatban leszek vele és ha megtudom, hogy akár egy ujjal is hozzáértetek, visszajövök és lemészárolok pár embert. Tiszta? - mondta el a beszédét ridegen Hyun Joong.

Mit nem mondjak, elég sokat változott.

-Tiszta. - hangzott a felelet kórusban.

Kisétáltunk az iskolából. A parkolóban már ott állt Hero és Daniel a kocsinak támaszkodva. Hyun Joong még váltott pár szót az öcsémmel, majd beült az anyósülésre, ami Heronak nem igazán tetszett. Én még utoljára odasétáltam Danielhez.

-Sajnálok mindent, öcsi. Ha újrakezdeném, máshogy csinálnám.

-Mit sajnálsz? A legjobb nővér vagy, akit csak kívánhat magának az ember.

-Miről beszélsz? Hisz egy évben, jó ha egyszer találkozunk.

-Az az egy mégis felejthetetlen. Különben is, te minden tőled telhetőt megteszel. Nem akarsz veszélybe sodorni. Feladni nem akarod, mert akkor nem tudnál támogatni. Én megértem.

-Boldog vagyok, hogy az öcsém vagy. - öleltem meg.

-Kérlek vigyázz magadra! - suttogta.

-Visszajövök. - bólintottam, majd elengedtem.

Egy puszit nyomtam a fejére, majd beszálltam az autóba. Utoljára intettem Danielnek, majd a gázra léptem.

-Ő ki? - szólalt meg pár perc múlva Hero.

-Zavarlak? - kérdezte Hyun Joong.

-Eléggé.

-Hát sajnálom, de egy ideig el kell, hogy viselj!

-Na ne! Te is jössz velünk?

-Bizony.

-A fenébe! Nem leszünk egy kicsit sokan?

-Nélkülem nem jutnátok ki Németországba.

-Megoldanánk. Különben is, nem ő verette meg az öcsédet? - nézett rám Hero.

-Nem. - adtam meg az egyszerű választ.

-Azért, mert ezt mondta el is hiszed neki? Vagy csak azért, mert repülőt rak a feneked alá? - kérdezte gúnyosan.

-Mindkettő. - válaszoltam higgadtan.

-Én már nem is mondok semmit. - dőlt hátra az ülésen.

-Ez életed eddigi legjobb döntése. - sóhajtottam.

-Már a legrosszabbat is meghoztam.

Tudtam, hogy mire céloz. Mint mindig az volt élete legnagyobb hibája, hogy velem jött. Ezen ismét összeveszhettünk volna, de nem volt erőm vitatkozni vele. Csak némán vezettem. Minél előbb a reptéren akartam lenni. Ez fél óra után meg is történt. Mir, Hongki és Geun Suk se tudták hova rakni az új tag érkezését, de jóval barátságosabbak voltak, mint Hero. Alig egy órát kellett várnunk és fel is szállhattunk Hyun Joong magángépével. Ilyenkor előny, ha az ember anyja milliárdos. Bár Hyun Joong utálta, ha valaki a pénze miatt volt vele. Ez érthető is. Soha nem tudta, hogy ki miért közeledik felé. Ez egy örök bizonytalanság. Mégis ő ahol tudott, segített. Nem volt egy tipikus újgazdag ficsúr. Ezért lehetett tisztelni.

8.rész

2011-06-25T23:11:00.000+02:00

Szótlanul haladtam előre. Semmi másra nem koncentráltam. Csak bámultam az előttem húzódó utat. Mintha senki nem lett volna a közelemben, teljesen kizártam a környezetemet. Úgy tekintettem az előttem kanyargó aszfaltcsíkra, mint az életem vonalára. Ugyanolyan rögös volt. Emlékek millió lepték el az agyamat. Minden lejátszódott bennem. Láttam magam előtt a vidáman ugrándozó kisgyerekeket és az egymással harcoló férfiakat is. Minden, ami rossz és jó ebben a világban lepergett előttem. Hisz én sem élhetek örökké. Annyi mindent nem néztem még meg, amit szerettem volna, mégis túl sokat láttam. Annyi mindent nem tettem még meg, annyi érzést nem engedtem még szabadon. Egy álarc teljesen lebénított és képtelen vagyok levenni. Hozzám tartozik. Az én ismertetőm, egy olyan dolog, amit még az idő múlása sem halványíthat el. Pedig olykor megmutatnám, hogy mi mindenre vagyok képes. Sokszor szárnyalnék szabadon és élvezném a helyzetet. Ez az élet is tökéletes számomra. Elértem azt, amit akartam, csak más módon, mint ahogyan azt eredetileg terveztem. De ez benne volt a pakliban. Kockázatot vállaltam és meg is kaptam bőségesen. Nem igazán tudott érdekelni, hogy mellettem Hongki már hosszú percek óta nyomta a szövegét, aminek tulajdonképpen semmi értelme nem volt. Geun Suk tekintete is ide-oda vándorolt, mintha keresett volna valamit vagy inkább valakit. Nem tudtam eldönteni. Legszívesebben bevallottam volna mindent. Elmeséltem volna az egész életemet, de nem éreztem, hogy itt az idő. Már túl nagy teher súlya nehezedett a szívemre, de én úgy döntöttem, hogy tovább cipelem, akkor is ha egyszer majd összeomlok a nehezék alatt. A választásaim meghatározták az életemet, de a múltamat soha nem engedtem közeledni a jelenemhez. Ez az, ami eddig életben tartott. Az idő rohamosan telt, mi pedig csak róttuk a kilométereket. Kezdett hajnalodni. A Nap lassan kóválygott fel az égre. Kissé talán ittasnak és instabilnak tűnt. Biztos vagyok benne, hogy nem volt valami nagy kedve a mai napon meleget sugározni a Földre. Nem voltunk messze Heroéktól. Jobb is, hogy nem jöttek velünk. Nem tudom, hogyan fékeztem volna meg az indulataikat azzal a két férfival szemben. Azt viszont, hogy Hongki miért jön velünk, nem igazán értettem. Hisz megállhatott volna az autójánál és még üzemanyagot is adtunk volna neki, hogy eltűnjön végre. Ő azonban, mint egy hűséges kiskutya követett minket. Sejtettem, hogy félti a bőrét és úgy gondolja, majd én védem meg. Mennyire rossz emberismerő. A távolban megpillantottam a kocsit és már láttam is Mirt a motorháztetőre támaszkodva. Geun Suk megkönnyebbülten fellélegzett és láthatóan órák óta már erre várt. Hongki arcára is nyugalom ült ki. Mikor odaértünk Mir értetlen arckifejezéssel bámult Hongkire, akit ez egy kicsit sem feszélyezett. Úgy viselkedett, mintha már évek óta ismernénk egymást. Tudtam, hogy most jött el az ideje rendet tenni. Ismét rajtam volt a reflektorfény. Csak bólintottam, hogy majd én lerendezem. Megragadtam Hongki karját és pár méterrel arrébb húztam.

-Miért jöttél velünk? - tettem fel rögtön a kérdésemet minden körítés nélkül.

-Pontosan tudod. Kik voltak azok a férfiak a boltban?

-Semmi közöd hozzá.

-Majdnem megöltek. Engedd már meg, hogy egy kicsit érdeklődjek a dolgok felől! - nézett rám idegesen és éreztem, hogy hamarosan eltörik nála a mécses, vagyis hangosan kiakad.

-Ezzel engem nem fogsz kiakasztani. Húzz szépen vissza a kis álomvilágodba és éld az életedet, mintha mi sem történt volna. - magyaráztam neki nyugodtan.

-Visszafognak jönni, igaz?

-Ne akarj belefolyni ebbe!

-Ne is haragudj, de figyelmeztetlek, hogy már benne vagyok! Belerángattatok.

-Ki a fene mondta hogy gyere velünk? Hívás nélkül is követtél minket, mert féltetted a szaros ki életedet.

-Emlékezz arra, hogy ki vagyok! Velem ez a stílus nem megengedett.

-Lehet, hogy máshol ezt nem vágják a fejedhez. Sőt biztos. Bárhová mész kinyalják a seggedet és lesik minden kívánságodat. De úgy őszintén, még nem gondoltál arra, hogy mindenki, aki körülötted van, kizárólag a hírneved és a pénzed miatt tart fent veled baráti kapcsolatot. Az úgynevezett barátaid 90%-a legszívesebben beleverné a fejedet a falba, de csak bájosan vigyorognak a képedbe. Ez minden, amit feltudsz mutatni. Én nem leszek egy a sok csicskád közül. Tőlem nem kapsz kiemelt bánásmódot. Lehet, hogy jobban tettem volna, ha hagylak meghalni. - néztem mélyen a szemeibe.

Hongki teljesen ledöbbent. Egy ilyen monológot az emberek általában ordítva vágnak egymás fejéhez, én mégis rezzenéstelen arccal nyugodt, halk hangon adtam ki a bennem felgyülemlett feszültséget. Hongki nem reagált semmit. Láthatóan elgondolkodott azon, amit mondtam neki, de különösképpen nem hinném, hogy érdekelte. Szó nélkül hátat fordított nekem és elsétált. Lehajtott fejjel haladt el a fiúk mellett és elindult abba az irányba, ahonnan érkeztünk. Nem tartottam jó ötletnek marasztalni. Egyedül azonban biztos voltam benne, hogy elveszik.

-Hongki! - szóltam utána alig hallhatóan, de ő mégis megtorpant.

Megfordult és percekig csak bámult rám. Farkasszemet néztünk. Ez nem verseny volt köztünk, csak próbáltam kiolvasni a gondolatait. Zavart láttam a szemeiben és félelmet. Félt. Hisz nem tudta, hogy innen hogyan tovább. Odasétáltam hozzá és megálltam előtte. Továbbra is némán kémleltem az arcát. Figyeltem minden apró kis rezdülését.

-Félsz? - tettem fel a kérdést.

Abban a pillanatban eldőlt bennem, hogy a válasza dönti majd el, mit teszek vele.

Tétovázott. Érezte, hogy ez egy próbatétel neki. Nem mozdult. Úgy gondoltam, hogy innentől kezdve ez már veszett ügy. Ekkor azonban olyasmi történt, amire nem számítottam. Hirtelen megragadta a derekamat és magához rántott, majd tétovázás nélkül megcsókolt. Az agyam leblokkolt, hirtelen azt se tudtam, mit gondoljak. Forrón csókolt és érezni lehetett benne valami furcsát. Valamit, ami megkülönböztette őt másoktól. Mintha ezzel a csókkal egy falat rombolt volna le saját magában. Kezeimet a nyaka köré fontam és engedtem a vágyaimnak. Tudtam, hogy nem pont vele kellene kavarnom, hisz ismerem a fajtáját, mégis hagytam. Azonban pár pillanat múlva rá is döbbentem, hogy mi ez az egész. Be kell valljam, hogy rendesen meg is lepődtem. Hogyan jöhetett rá ilyen hamar a dolgokra? Tudta, hogy jelenleg én vagyok a legnagyobb veszély, így ha velem ezt megmeri tenni, akkor bebizonyítja a bátorságát. Azzal, hogy megcsókolt hitelesítette, hogy nem fél. Pontosan tudta, hogy ezt kell tennie. Hisz nem tudott volna olyat mondani, amivel meggyőz. De tenni már tudott. Mikor elengedtük egymást, a szemeibe néztem. Állta a tekintetemet, engedte, hogy olvassak belőle. Már rég rájött, hogy tudom miért tette. Azonban ez nem stimmelt. Nem tudhatta, hogy ezt kell tennie. Kivéve ha tud mindenről. Az nem létezik. Nem lehet senkinek sem az embere. Akkor mégis honnan tudta?

-Soha nem fogod megtudni. - szólalt meg halkan.

Hihetetlen. Már a gondolataimban is olvas?

-Lehet, hogy jobb ha nem tudom.

-Előbb-utóbb megfogod kérdezni. De ha most megbocsátasz, nekem vissza kell térnem az elkényeztetett szupersztár szerepébe. - vigyorgott gúnyosan és beült az autóba.

Mir lassú léptekkel odasétált hozzám, és értetlen arckifejezéssel bámult rám.

-Ezt értenem kellett volna? - húzta fel a szemöldökét.

-Még én sem értettem. - sóhajtottam.

-Jól vagy? - mosolygott halványan.

-Miért nem lennék jól?

-Ugyan! Meg se kell szólalnod, és látszik, hogy történt valami ezen az úton, amire nem számítottál.

-Ez az ügy kezd egyre bonyolultabbá válni.

-Talán itt lenne az ideje stratégiát változtatni.

-Mire gondolsz?

-Mennyire fontos neked T.O.P?

-Jelenleg semennyire. - mondtam cinikusan.

-Tárgyaljunk az olasz maffiával!

-Mi? Ezzel rögtön a halálba küldjük az egész céget.

-Fontos neked.

-Mir...én még senkit nem öltem meg és nem is tervezem.

-De halálokat már előkészítettél és itt is csak ezt tennéd. Különben is, előbb-utóbb valaki meghal majd miattad. Valakinek te fogod majd adni a halálos sebet. Vagy annyira bűnös, mint egy gyilkos. Attól, hogy vér nem tapad a kezedhez, nem vagy jobb. Sőt. Kegyetlenebb vagy bármelyikünknél. Ha T.O.P tudná, mire vagy képes, rég megölt volna.

-Mit tudsz rólam?

-Többet, mint szeretnéd.

-Kitől?

-Ne kérdezz folyton, inkább keresd a válaszokat!

Mir tud valamit, amit nem kellene. Ebben biztos voltam. Valamit, amit legszívesebben a múltam legmélyebb és legsötétebb rejtekébe süllyesztenék el. Bármit is tudjon, nem engedhetem, hogy kiderüljön. Veszélyt jelentene rám. Vagyis várjunk! Mi van, ha csak szimplán meg akar félemlíteni? Ennek nagyobb a valószínűsége, mint annak, hogy tényleg vannak olyan információi, amik nem éppen a nyilvánosságra tartoznak. Ravasz a srác. Egy pillanatig elhittem neki, hogy van valami háttere is. De miért akarta ezt beadni nekem?

-Miért akarod, hogy tartsak tőled? - tettem fel a kérdést.

-A saját érdekedben. Amit tudok.. - kezdte volna, de közbevágtam.

-Épp ez az! Nem tudsz semmit, mégis ezzel próbálsz meg sakkban tartani. Miért?

-Nem látom jó ötletnek, hogy Hero inkább neked segít.

-Szóval innen fúj a szél. Igazából velem van problémád. Nem bírod a képemet.

-Bírnám, ha nem lennél ribanc.

Igazából ezen a kijelentésen nem nagyon lepődtem meg. Megkaptam már párszor ezt a kedves jelzőt. Mirtől igaz nem számítottam rá, de ezt is el kell fogadni.

-Hát akkor el kell, hogy szomorítsalak. Nálam nagyobb ribancot nem tudsz találni ezen a világon. - mosolyogtam rá angyalian, majd elsétáltam volna mellette, de villámgyorsan megragadta a karomat.

-Szeretsz játszadozni, igaz? - kérdezte gúnyosan. - Nem ajánlom, hogy velem is el kezd ezt az őrültséget.

-Túl beszéled ezt az egészet. Én nem kezdtem el semmit. Ha elkezdtem volna, lehet már nem élnél.

-Csak a szád nagy.

-Neked meg valami más kicsi.

Erre a kijelentésemre pillantása egy alsóbbik testrésze felé indult. Döbbent arckifejezéssel bámulta a második agyát, nem tudván, hogy honnan szedtem ezt a kijelentést. Az igazság az, hogy ebben nem voltam biztos, de azt tudtam, ha ezzel vágok vissza, biztos befejezi a vitát. Igazam is lett. Dühösen rohant el mellőlem, majd ő is beült a kocsiba bevágva maga mögött az ajtót. Geun Suk csak a háttérben vigyorgott.

-Mi olyan vicces? - vetettem neki oda.

-Legyőzted szópárbajban, szóval nem neked kellene harapósnak lenned. - jegyezte meg röhögve.

Azt kell mondjam, hogy igaza volt. Ezt a csatát én nyertem, de tudtam, hogy a háború még csak most kezdődik. Mi is beszálltunk a kocsiba. Hero nyugodtan aludt. Csodáltam, hogy erre a hangzavarra nem kelt fel. Azonban arra rá kellett döbbennem, hogy akármekkora is T.O.P kocsija, öten nem férünk el benne kényelmesen. Balról Hero dőlt szinte teljesen rám, de hát el kell neki nézni, hisz aludt. A másik oldalamon Geun Suk bámult kifelé az ablakon. Hongki undorodó arckifejezéssel pásztázta az autót, mintha valami tragacsban ülne. Neki nem jó csak a saját luxuskocsija. Mir pedig idegesen markolta a kormányt. Látszott rajta, hogy nem tud túllépni az előbbi beszélgetésünkön. De hát ő kezdte. Eszembe nem jutott volna belekötni. Nekem semmi bajom nincs vele. Ha ő nem szólal fel, akkor most nem lenne semmilyen feszültség köztünk. Nem számított arra, hogy annál tapasztaltabb vagyok, hogy hagyjam "nyerni". Belém hasított a felismerés, hogy nem ártana tőle bocsánatot kérni, de akkor valamilyen szinten gyengének tűnnék. Viszont az sem jó ha magam ellen fordítom.

-Mir. Megállnál? - szólaltam meg halkan, de ő pont meghallotta és azonnal leparkolt az út szélén.

Geun Suk kiszállt és engem is kiengedett. A bal első ajtóhoz sétáltam és megkopogtattam az ablakot. Mir csak flegmán lehúzta az ablakot és kérdőn nézett rám.

-Szállj ki! - néztem a szemeibe.

Sóhajtva hátrahajtotta a fejét, majd végül lassan kivánszorgott az autóból.

-Mit akarsz? Nincs kedvem a jelenetekhez. - dőlt a kocsinak.

-Előbb is te próbáltál meg sarokba szorítani. Nem rajtam múlott. - emlékeztettem, mire már indult is beszállni a kocsiba, de elé álltam.

-Az előbb..szóval..én..szóval... - dadogtam, mire Mir unott arcot vágott. - Azt hiszem, az amit az előbb mondtam, túl erős volt.

Erre a mondatra Mir még lélegezni is elfelejtette. Láthatóan meglepte, hogy valamilyen szinten bocsánatot kértem tőle. De muszáj volt elhitetnem vele, hogy én ilyet is tudok.

-Nem esik jól, hogy ribancnak tartasz és ezt nem is tagadom, de azt hiszem, hogy erre a címre rászolgáltam. Az elmúlt években rengeteg ok miatt lehet engem így nevezni és eddig nem is foglalkoztam ezzel, hisz akik ilyen szavakkal dobálóztak nem is ismertek igazán. Ez most viszont tényleg szarul esett, de magasról teszek arra, hogy te ezt gondolod. A visszavágásom mégsem volt tisztességes. Vagyis az volt és legszívesebben tényleg ezt mondtam volna, de jobbnak látom ezt visszaszívni.

-Nem hittem volna, hogy be tudod ismerni, ha hibázol.

-Nem hibáztam. - vágtam rá azonnal.

-Hát persze. - jegyezte meg vigyorogva.

-Viszont erről nem kell tudnia senkinek. - bólintottam, majd visszasétáltam a hátsó ajtóhoz és Geun Sukot ismét megbolygatva beszálltam a kocsiba.

Mir elégedett mosollyal követte a példámat, majd rá is taposott a gázra. Innentől kezdve látszott rajta, hogy sokkal felszabadultabb. Nem szívesen tettem vallomást, de ez esetben ezt láttam a legjobbnak. Az út további részét néma csendben tettük meg. Egyikünknek sem volt mondanivalója. Csak abban reménykedtem, hogy most már végre zökkenőmentesen kijuthatunk a repülőtérre és felszállhatunk a Németországba induló gépre. Jelenleg ez volt minden vágyam. Gondolatmenetemet a telefonom csörgése szakította meg. A kijelző GD nevét mutatta. Kicsit hezitáltam, majd végül úgy döntöttem, hogy előbb-utóbb úgy is túl kell lennem ezen, így felvettem a telefont.

-Igen? - szólaltam meg halkan.

-Nem szép, amit teszel. - hallottam meg a vonal túlsó végén GD hangját és éreztem, hogy mosolyog.

-Egyszer te is megtetted.

-Én vagyok a példaképed? Ez még nekem is újdonság. - nevetett fel hangosan.

-Ahhoz képest, hogy most az egész bandát összecsődítve azon agyaltok hogyan vigyetek vissza, egész vidám vagy.

-Honnan veszed, hogy te vagy a legnagyobb problémánk?

-Mindig is én voltam az.

-Hát el kell szomorítsalak. Jelenleg nem rád világít a reflektorfény.

-Pedig egy benzinkúton hatástalanítanom kellett T.O.P egy-két emberét.

-Szóval arra jártál.

-Jártam én már mindenfelé. Be kell valljam, nem egyszerű elmenekülni előletek.

-Te választottad ezt. Különben is, bármikor visszajöhetsz.

-Akkor gyáva lennék. Túl sűrűn változtatnám a véleményemet.

-Az rád vallna.

-Ezt bóknak vettem.

-Annak szántam.

-Miért nem T.O.P hívott?

-Csak nem hiányzik?

-Csak furcsa, hogy nem személyesen szeretné kézben tartani az ügyet.

-Úgy gondolta, hogy az ő hívására nem válaszoltál volna.

-Azt honnan vettétek, hogy a tiédre fogok?

-Ezt tetted nem?

-Igen. De honnan tudtad előre?

-Bármennyire is fáj, ismerlek. Jobban, mint szeretnéd.

-Öt év nem veszik csak úgy el a semmiben.

-Akkor miért csinálod ezt?

-Ti indítottátok ezt az egészet. Ha nem hazudtok nekem, akkor még most is melletted állnék.

-Nem mellettem kell, hogy állj, hanem T.O.P mellett.

-Mi van akkor, ha én inkább veled tartanék?

-Azzal beismernéd, hogy fontos vagyok neked. Ilyet pedig soha nem tennél.

-Lehet, hogy tévedsz.

-Neked én nem számítok. Akire adsz valamit közölünk, az kizárólag T.O.P.

-Ez esetben biztos, hogy tévedsz. Nem ő az egyetlen.

-Nagyon jól tudsz hazudni. Oly annyira, hogy ezt majdnem el is hittem.

-Te tanítottál, te voltál a mesterem. Szerinted nem fűződöm hozzád valamilyen szinten?

-Ezek szerint tényleg én vagyok a példaképed.

-Túl szépek az álmaid.

-Rossz példaképet választottál. Félő, hogy hamarosan halott leszek. Ha jó tanítvány vagy, akkor a halálba is követni fogsz. - hagyta figyelmen kívül az előbbi mondatomat.

-Nem félek attól, hogy hamarosan alulról szagolod majd az ibolyát. Neked van még pár dolgod ebben a világban.

-T.O.P nem így gondolja.

-Kitalálom. Ha nem megyek vissza, akkor megöl téged. Igaz?

-Gyorsan követed az eseményeket.

-Csak egy dolog hibádzik. Anno elvileg Kant is megöltétek, ő mégis él. Vagyis most neked is előadják a halálod azért, hogy visszamenjek. Aztán pár hét múlva kiderülne, hogy túlélted.

-Én megmondtam, hogy rá fogsz jönni. De T.O.P hajthatatlan. Hülyébbnél hülyébb ötletek jutnak az eszébe. Én mondtam neki, hogy csak simán meg kellene ölnünk, de ő élve ragaszkodik hozzád.

-Milyen kedves. Nem kellene már feladnod?

-Nem. Még próbálkozom.

-GD. Akármilyen zsenit is szereztek, a telefonom alapján nem tudjátok megállapítani, hogy merre vagyok. Le van kódolva. Bármilyen szerveren is keresed, bármelyik szolgáltatónál is próbálod megtalálni, hogy ez a telefon hol működik éppen, nem fog menni. Azt hiszed, erre még nem gondoltam? Annál azért óvatosabb vagyok. Ez egy elsőszámú módszer. Tudtam, hogy előbb-utóbb bevetitek, így fel is készültem rá.

-Ezt is én tanítottam? Túl jó tanár voltam. Fizetésemelést fogok kérni.

-Más már tört-zúzott volna, ha rájön, hogy ez a terve is bebukott.

-Ezt megteszi helyettem T.O.P. Akkor meg minek fárasszam magam?

-Azért vigyázz rá!

-Ha őt erre kéred, akkor miért nem jössz vissza, hogy te vigyázz rám? - hallottam meg a vonal túlsó végén T.O.P hangját.

Tudtam, hogy nem bírta tovább. Biztos voltam benne, hogy kitépte GD kezei közül a telefont.

-Én csak veszélyt jelentenék rád.

-Mi a szarról beszélsz?

-Lehet, hogy jobb lesz, ha nem leszek melletted. Nem szeretném, ha ez az apró hiba kihatna a munkádra. Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem fog. Profi vagy. Holnapra már azt is elfelejted, hogy létezem. Találsz majd mást, akit hasonlóan "elkészíthetsz", mint engem, hisz ebben GD is segít majd.

-Nem érted, hogy neked ennél nagyobb jelentőséged volt?

-Te csak azt hiszed. Ez csak pillanatnyi zavartság. Holnapra majd másképpen látod.

-De... - kezdte volna, de ekkor ismét váltás és megint GD hangját hallottam. - Mondd csak, mi a fenét fogok vele csinálni, ha holnap sem látja másként?

-Ezt nem vettem számításba.

-Bizarr ezt mondani, de félek, hogy T.O.P mégis képes érezni.

-Én pedig attól félek, hogy rossz embernek kezdte el, kimutatni az érzéseit.

-Ne tégy őrültséget!

-Köztünk vége a tűzszünetnek.

-Nem tartott sokáig, de legyen. Ha legközelebb találkozunk, nem fogsz örülni a viszontlátásnak.

-Izgatottan várom.

-Én nem ezt tenném a helyedben.

-Még szerencse, hogy nem neked kell döntened helyettem.

-Hamarosan látjuk egymást.

-Ettől nem kell félned.

-Itt csak neked van félnivalód. Biztonságosabb volt, mikor a mi oldalunkon álltál. Volt, aki megvéd. De most védtelen vagy.

-Lássuk így eltudtok-e velem bánni!

-Ne kísértsd a sorsot!

Ez volt az utolsó mondata, majd lecsapta a telefont. Nem volt bennem félelem. Tudtam, hogy egyenlőre el tudom kerülni őket. Egy kis időre megúszhattam az elkerülhetetlent. Tudtam, hogy előbb-utóbb eljön az idő, mikor egymással szemben állunk és döntünk. T.O.P eldönti, hogy hajlandó-e kimutatni az érzéseit és eldobja a csalódástól való félelmét. GD választ egy utat, amin végre végigmehet és nem ingázik majd folyton. Tina végre felfedi, hogy egy valódi kígyó. Én pedig....én...dönthetek, hogy hogyan tovább. Nélkülük megyek tovább és választok egy új, ismeretlen utat, amit talán egyedül kell megtennem, talán kísérettel. Vagy ismét velük tartok és onnan folytatom, ahonnan abbahagytam. Az biztos, hogy GD-nek igaza van. Mindig kísértem a sorsomat. Sokszor közeledtem már az utam végéhez. Nem egyszer lett volna lehetőségem meghalni. Veszélyes játékot űztem. Nem mindig rajtam múlott az életem. Ezúttal ismét éreztem, hogy közeledik felém valami. Valami megállíthatatlan. Aminek még én sem tudok parancsolni. Egy olyan dolog, ami talán nem is kívülről öl majd meg, hanem belülről. Valami olyan, ami felemészt és szétmar. Én pedig hiába menekülnék nem tudok. Ez a veszély lógott felettem alig pár méterre. Hamarosan engem is elér, de addig még van egy-két dolgom, amit be kell fejeznem. Az én történetemnek még nem itt lesz vége. Túl sokat küzdöttem azért, hogy eljussak idáig, nem dobok el mindent csak így hirtelen. Ha tudok küzdeni, szenvedni is tudok.

7.rész

2011-06-22T08:44:00.001+02:00

Mir szótlanul vezetett, Geun Suk jobbnak látta ha csendben marad, én pedig csak némán bámultam ki az ablakon. Kopár tájak mellett haladtunk el. Nem is tudom, hogy jártam-e már erre valaha. Az biztos, hogy nem a szokásos útvonalon haladtunk, hisz azt már úgy ismertem, mint a tenyeremet. Ez azonban teljesen ismeretlen volt. Hero már rég elaludt az ölemben. Fáradt volt és látszott rajta, hogy megviselték az aznapi történtek. Az autó lassulni kezdett, ami furcsa volt, hisz még vagy minimum fél órára lehettünk a repülőtértől. Mir idegesen állította le a kocsit és belevert a kormányba.

-Kifogyott az üzemanyag. - sóhajtott gondterhelten.

-Geun Suk. Te ismered a környéket, nem? Merre van a legközelebbi benzinkút? - néztem az említettre.

-Gyalog körülbelül fél óra.

-Mennyi? - emelte fel a hangját Mir.

-Shhh.... - ütöttem meg a vállát. - Alszik. - biccentettem Hero felé.

-Már nem. - szólalt meg nyűgösen az eddig nyugodtan alvó Hero.

Kissé nyúzottnak tűnt és látszott rajta, hogy kínos számára, hogy az ölemben feküdt.

-Jobban vagy? - szólalt meg halkan Geun Suk.

Ebben a pillanatban semmiben sem voltam biztos, de abban igen, hogy ezt a kérdést nem kellett volna feltennie. Vártam, hogy Hero mikor ugrik ki a kocsiból és rángatja ki a srácot, de jobbnak láttam, ha ezt megelőzöm. Azonnal kiszálltam és Geun Suk ajtójához sétáltam és kinyitottam.

-Szállj ki! Majd mi elmegyünk a benzinkútra. Mir addig figyelj Herora és kezeld le a sebeit! - adtam ki az utasításokat.

Geun Suk némán követett. Tudta, hogy tartozik nekem, mivel magammal hoztam, így eszébe sem jutott ellenszegülni. Amúgy is féltette a bőrét.

-Miért kellett provokálni? - kérdeztem, miközben elindultunk az országúton.

-Én tényleg nem akartam semmi rosszat. Csak érdekelt, hogy jól van-e.

-Ennyire naiv lennél? - húztam fel a szemöldökömet.

-Mindenki azt hiszi, hogy egy kisfiú vagyok, aki megragadt a semmiségben. Mi van, ha több van bennem?

Tulajdonképpen igaza volt. Biztos voltam benne, hogy mindenki, akivel eddig találkozott lenézte. Részben erre van oka az embereknek, részben viszont soha nem lehet tudni. Mindenkinek vannak titkai. Lehet, hogy neki is. Olyan titkok, amiket ha elárulna megváltoztatná az egész életét.

-Sajnálom. - néztem rá.

-Ugyan! Csak neked is vannak sztereotípiáid. Nem olyan nagy gond.

-Miért kerültél ki ide a semmi közepére?

-Honnan veszed, hogy ide kerültem? Mi van, akkor ha én ezt választottam?

-Tudod, lehet, hogy olyan ember vagy, akit nem igazán tudok megfejteni. De bizonyos dolgok akkor is tiszták előttem. Nem vagy olyan naiv idióta, mint akinek kiadod magad. Valami történt veled, aminek hatására inkább ezt az utat választottad.

-Azt hiszed, hogy mindenkit elemezni tudsz? - torpant meg dühösen.

-Ne előttem gyengülj el! Félő, hogy kihasználnám a helyzetet.

-Azt hiszed, hogy ebben a világban minden körülötted forog?

-Ha én nem elemezlek téged, akkor te se engem.

-Ez nem elemzés, csak egy szimpla megállapítás.

-Semmit nem tudsz rólam. Nélkülem még mindig abban a büfében üldögélnél.

-Te pedig már rég a sitten ülnél, ha nem egyezek bele ebbe.

Utáltam mattot kapni, pedig úgy látszott itt most ez bekövetkezett. Nem tudtam neki visszavágni, hisz valamilyen szinten igaza volt. Bár ha felhívta volna rendőrséget már nem élne, de minket akkor is üldöznének.

-Azt hiszed, hogy ezzel most nagyfiú vagy? - bámultam rá lenézően.

-Miben vagy felsőbbrendűbb nálam?

-Semmiben. Sőt...több a közös bennünk, mint gondolnád.

-Azt kétlem. - sziszegte.

-Miért hagyott el az édesanyád? - kérdeztem rá hirtelen.

Abban a pillanatban lefagyott. Megállt egy helyben és meg sem mozdult. Szinte még levegőt se vett. Látszott rajta, hogy nem érti miért tettem fel a kérdést és az sem volt tiszta neki, hogyan jöttem rá erre.

-Bármennyire is szeretnéd tagadni, ez történt. Nem azok közé tartozol, akik saját akaratukból próbálnak önállóan érvényesülni a világban. Ezt nem te választottad. -mutattam a körülöttünk elterülő pusztaságra.

-Csak 5 éves voltam. Nem sok emlékem van róla. Árvaházba kerültem. A tanítók azt mondták, hogy muszáj volt lemondania rólam. Azt mondták, hogy nem tudott volna rólam gondoskodni. Azért tette ezt, hogy nekem jó életet biztosítson. Arra nem gondolt, hogy nekem inkább egy anyára lett volna szükségem? Miért kellett önzőnek lennie? - kérdezte ordítva, majd sírva a földre rogyott.

Nem számítottam ilyen reakcióra. Azt hittem, hogy vagy elhallgat vagy elküld a fenébe, amiért a múltjában turkálok. De az eszembe sem jutott, hogy egy őszinte vallomást fog nekem tenni. Nem igazán voltam hozzászokva az ilyen helyzetekhez. Férfi még az életben nem gyengült el előttem. Sokáig haboztam. Ott térdelt előttem az országút kellős közepén, csupa por volt, szeme vörösek a könnyektől és még csak rám se mert nézni. Körülnéztem és miután megbizonyosodtam arról, hogy látóhatárban egy lélek sincs, leültem mellé, majd szorosan átöleltem. Arcát a nyakamba fúrta és próbálta elrejteni a könnyeit, ami nem igazán sikerült neki. Lassan simogattam a hátát és csak hagytam, hogy kiadja a fájdalmát. Régóta várhatott már erre. Biztos voltam benne, hogy hiányoztak az életéből olyan fogalmak, mint a család, barát vagy szeretet.

-Miért vagyok ilyen gyenge? - kérdezte suttogva.

Végigsimítottam a haján és vettem egy mély levegőt. Alaposan kigondoltam a választ.

-Te vagy a legerősebb ember, akit ismerek. - erőltettem magamra egy mosolyt.

-Jól hazudsz, de köszönöm. - motyogta szipogva.

-Megkeresem neked az édesanyádat.

-Mi? - emelte fel a fejét a vállamról és döbbent arcot vágott.

-Ha visszajövök Koreába, akkor megkeresem neked. - bólintottam.

-Megtennéd?

-Meg?

-Miért?

-Nem életcélom, hogy mindenkit szenvedni lássak. Lehet, hogy hihetetlen, de tudom milyen egy anya hiánya.

-Neked sincs?

-Erről nem szeretnék beszélni.

-Miért nem akarsz soha semmit elárulni magadról?

-Mert azzal visszaélnének az emberek.

-Egyáltalán nincs benned bizalom. Mintha nem is ismernéd ezt a szót.

-Nem szerepel a szótáramban. Menjünk! Hosszú út áll még előttünk. - mosolyogtam rá, majd felálltam és elindultam.

Geun Suk némán követett. Érezte, hogy nem alkalmas az idő a faggatásra, így inkább békén hagyta a múltamat. Nem szerettem mikor valaki közel akart hozzám kerülni. Annak mindig túl nagy volt a kockázata. Már vagy negyed órája sétáltunk, mikor pár méterre magunk előtt megláttam egy autót. Mélyet sóhajtottam, és előre sejtettem, hogy a mai nap még nem igazán ért véget. Vagyis hát inkább a mai hajnal nem igazán akar véget érni. Geun Suk félve nézett rám, de én csak bólintottam, h menjünk tovább. Mikor odaértünk rögtön láttam, hogy ismételten nem valami kispályás emberbe botlunk. A mellettünk álló kocsi méregdrága volt. Az első feltételezésem az volt, hogy Yoseob vagy T.O.P talált meg, de mikor kinyílt az ajtó, hát fogalmazzunk úgy, hogy nem az történt amire számítottam. Az autóból egy ideges férfi ugrott ki, aki elsőre ismeretlen volt. De mikor jobban megnéztem, már tudtam, hogy talán ő a legrosszabb ember, akivel ma még találkozhatok. Korea ünnepelt szupersztárja állt ellőttem teljes életnagyságban. Ez mind szép és jó lenne. De! Először is, nem vagyok sikítozó tizenéves, aki a bugyiját is eldobja, ha meglátja őt. Másodszor pedig háttérberkekben nyílt titok volt, hogy hihetetlenül önző és lekezelő. A rajongói előtt olyan, mint egy ártatlan angyal. Csak nehogy valaki elkísérje őt a színfalak mögé is, mert súlyos csalódást okozna a fél országnak, ha megmutatná milyen is ő valójában. S hogy én mindezt honnan tudom? Egyszer az ő sminkesét kellett kiiktatnom. Az a nő enyhén szólva volt elvetemült és pénzéhes. Megakarta ölni Mr. Szupersztárt, és ezt T.O.P valamiért nagyon nem pártolta. Így egy embert védtünk, egy embert tönkretettünk. Így szép az élet, nem? Ő persze semmiről sem tud. Fel sem tűnt neki, hogy új sminkest kapott. Egyfolytában csak azzal volt elfoglalva, hogy a haja tökéletesen álljon és persze alapvető volt, hogy földi halandóval nem érintkezik. Kissé paranoiás. Azt hiszem, ő nem hiányzott nekem a mai napra. Ha lerobbant a kocsija, akkor kezdi majd a hisztit. Bár felőlem csinálhatja a fesztivált. Vagy szó nélkül itt hagyom, vagy pofán vágom. Egyébként mindentől eltekintve tehetséges a srác. Hihetetlen hangja van és a színpadon is csodákra képes. Kár, hogy mindez egy jól felépített imázs. Idegesen rúgott bele a kocsi kerekébe és az orra alatt elmormolt egy rövidebb imát az ördöghöz, majd nagy nehezen észrevette, hogy nincs egyedül. Cinikusan, összeszűkült szemekkel bámult ránk. Meg merem kockáztatni, hogy azt hitte a rajongói vagyunk és jöttünk aláírást kérni.

-Ha eltoljátok a kicsikét a legközelebbi benzinkútig, akkor kaptok egy-egy aláírást. - sétált felénk.

Na így legyen ötösöm a lottón. Nem tudtam, hogy most sétáljak el mellette vagy csak szimplán közöljem vele, hogy magasról teszek a hírnevére.

-Töröld ki a seggedet az aláírásoddal! - előzött meg a válasszal Geun Suk.

-Mi? - kezdett el szinte visítani. - Tudod te, hogy ki vagyok én? Jesszus! Ilyen emberek is élnek még a világban? Honnan jöttél te? Tanyáról? Anyád nem nevelt téged semmi tiszteletre? Én Hongki vagyok. Engem mindenki ismer és szeret.

Tudtam, hogy az édesanyja emlegetésével Hongki túl messzire ment, így jobbnak láttam ha még időben közbeszólok.

-El kell, hogy szomorítsalak, de feledhető ember vagy. Ha most nem közlöd, hogy ki vagy, az életben nem jöttem volna rá. - mosolyogtam rá bájosan.

-Ez nem lehet. Hova kerültem? Térerő sincs, ez a szar is leállt. Vigyetek el innen! - nézett ránk dühösen.

-Miért segítenénk? - húztam fel a szemöldökömet.

-Mert a pénz beszél. - vigyorgott önelégülten és elővett a pénztárcájából egy kisebb vagyont.

A kezembe nyomta, azt remélve, hogy ezzel meg is oldotta a gondjait. Hatalmasat tévedett. Rögtön széttéptem a pénzt, amit a adott.

-Megőrültél? Annyi pénz volt nálam összesen. - sikított fel, nekem pedig már kezdett felállni a hátamon a szőr ettől a pasitól.

Intettem Geun Suknak, hogy jobban tesszük, ha tovább megyünk. Szó nélkül elindult mellettem és őszintén reméltem, hogy Hongki ennyivel megelégszik, de ez esetben nem volt szerencsém. Még egy ilyen balfék hiányzik nekem. Eszem ágában sem volt belekeverni az ügyeimbe. Biztos, hogy előbb-utóbb lebuktatna. Kiáltozva rohant utánunk Korea legnagyobb sztárja.

-Ilyet is csak egyszer lát az ember. A nagy Hongki segítségért könyörögve szalad két fiatal után. Tudod milyen szép szalagcím lesz ebből? - kérdeztem nevetve, de nem fordultam meg.

Így is magam elé tudtam képzelni azt a döbbent, mégis mérges arckifejezést, amit vágott. Fél órán keresztül sétáltunk és ő csak mondta és mondta. Vagy hatszor elmesélte, hogy hogyan fedezték fel, kik segítették, milyen sminket használ nap mint nap. Egy 17 éves tinilány itta volna minden szavát, de én azt a kort már kissé kinőttem, így csak unottan sétáltam előtte. Nem tudom, hogy Geun Suk hogyan bírta ki ezt az utat, de az biztos, hogy nagyon jó az idegrendszere. Legnagyobb szerencsémre tőlük 10 méterre feltűnt egy benzinkút. Gondterhelten sóhajtottam fel és reméltem, hogy több felakadást már nem kell átvészelnem. Besétáltunk a boltba, ám ott nem várt meglepetés fogadott. T.O.P két embere állt a kassza előtt. Nem tűnt úgy, hogy vártak volna ránk. Pusztán megfigyelték a terepet. Ezek szerint T.O.P még mindig kerestet minket. Abban a pillanatban, hogy megláttak minket elővették a fegyverüket és megnyomták a pénztárgép mellett lévő gombot, ami arra szolgált, hogy az ajtókat bezárja. Remek! Csapda. Se ki, se be. Hongki láthatóan féltette az életét, míg Geun Suk egész jól kezelte. Elővettem én is két pisztolyt. Az egyiket Geun Suk kezébe adtam, aki ugyan tétovázva, de elvette. A másikat pedig én magam emeltem fel a velem szemben álló két férfira célozva. Hongki megpróbált kislisszolni a sorok között, de az egyik fickó ezt elég korán észrevette és Mr. Szupersztártól alig egy méterre elsütötte a fegyverét, mire az ijedten ugrott vissza és Geun Suk mögé állt. Nos íme a bátorság mintaképe.

-Minek küldött titeket ide T.O.P? - kérdeztem a két férfitól.

-Kettőt találhatsz kislány. - vigyorgott az egyik.

-Mióta dolgoztok neki?

-Három hete. Kezdők vagyunk, mégis megbízik bennünk annyira, hogy minket küldött ide. - jegyezte meg gúnyosan az egyik, bízva abban, hogy nekem ezzel bármilyen problémát is okoznak.

-Nem kértek egy aláírást Hongkitől? - kérdeztem meg hirtelen ötlettől vezérelve.

-Az meg ki? - kérdezett vissza az egyik értetlen arccal.

Ezt a kérdést jobb lett volna, ha nem teszi fel. Mert ekkor az említett azonnal kilépett Geun Suk mögül és a két fegyveressel szembe indult, miközben idegesen magyarázta, hogy ő annyira nem felismerhetetlen. Azt hajtogatta, hogy nekik tudniuk kell ki ő. A reflexeim ezúttal cserbenhagytak és nem nyúltam időben utána, így az egyik kétajtós szekrény elkapta a karjánál fogva, maga elé rántotta és a fejéhez szegezte a pisztolyát.

-Ha nem jössz velünk, akkor megölöm.

-Nem hiszem, hogy sokat veszítenék. - jegyeztem meg cinikusan, mire Hongki arcára azonnal halálfélelem ült ki.

Viszont itt jelentett problémát, hogy én egy embernek sem kívántam ma a halálát, így szükségesnek éreztem, hogy valahogyan kiszedjem onnan azt az idiótát. Letettem a fegyveremet és csábosan a két férfi felé sétáltam. Azonnal látszott rajtuk, hogy megrendült az ügyre való összpontosításuk. Éreztem, hogy gondolatok milliói lepik el az agyukat és rájuk száll a rózsaszín köd. Igazam volt. Odaléptem az egyik elé, majd szépen lassan kivettem a kezéből a fegyvert, szinte lefagyva hagyta, hogy azt tegyek, amit akarok. Amikor a pisztoly már nálam volt, azonnal emeltem a jobb lábamat és egy jól célzott rúgással a legérzékenyebb pontját találtam el. A földre rogyott, de nekem ez nem volt elég. A könyökömmel még orrba is vágtam, mire kiterült elvesztve az eszméletét. A másik először értetlenül majd dühösen nézett rám. Az agyam kapcsolt és rögtön megindultam felé. Erősen szorította maga előtt Hongkit, aki láthatóan kissé megkönnyebbült látva a reakciómat. Itt még nekem is el kellett gondolkoznom. Hogyan szedjem ki a kényesség királyát egy fegyveres pasi kezei közül? Ez a kérdés villogott bennem és próbáltam megoldást találni rá. Ugyanazt nem játszhatom, mint az előbb, mert azt már ismeri.

-Elengeded vagy máshogy játsszunk? - néztem rá kérdőn.

-Szeretem a piszkos játékokat. - válaszolt kajánul.

-Ez nem fog tetszeni. - jegyeztem meg.

Közelebb sétáltam hozzájuk mit sem törődve a fegyverrel és megálltam Hongkivel szemben. Tudtam, hogy először meg kell döbbentenem és utána léphetek. Egyre közelebb hajoltam Hongkihez, a férfi pedig egyre értetlenebbül bámult rám. Azt várta, hogy megcsókolom a karjai közé szorított srácot, ám ez ismét nem így alakult. Mikor teljesen elvesztette a figyelmét, megragadtam a karját és kicsavartam belőle a fegyvert. Azonnal ellökte magától Hongkit, aki rémült tekintettel zuhant a földre. De per pillanat ezzel volt a legkevesebb időm foglalkozni. Hisz a férfi még mindig talpon volt és készült is egy ütésre. Mielőtt a jobb ökle az arcomhoz érhetett volna elkaptam azt. Nem volt valami könnyű tartani, hisz mégiscsak egy férfiról beszélünk. Azonban mivel csak a karom mozgására figyelt, a lábamra egyáltalán nem koncentrált. Így itt is csak egy rúgásomba került az egész úgy, majd ismét egy utolsó ütés és a társához hasonlóan ő is kiterült.

-Látszik, hogy nem fejezték még be a kiképzéseteket. - rúgtam bele a földön heverő eszméletlen testbe.

Geun Suk megkönnyebbülten tette le a fegyvert, amit eddig feszesen tartott a kezében. Hongki pedig zavaros tekintettel ült a földön. Tudtam, hogy most már őt is vinnünk kell, hisz T.O.P értesülni fog a történtekről.

-Jól vagy? - guggoltam le mellé.

-Muszáj volt ebbe belekavarni? - pattant fel idegesen és fel-alá kezdett járkálni.

-Hát..hmm..szívesen. Semmiség. Bármikor szívesen kockáztatom érted az életemet, szóval igazán nem kell megköszönni.

-Mit köszönjek meg? Azt, hogy majdnem meghaltam miattad? - akadt ki.

-Ha nem húzod fel azon magad, hogy itt egy senki vagy, akkor nem lett volna ez. - jegyeztem meg nyugodtan.

-Én nem te vagyok. Nekem igenis van jelentőségem ebben a világban. Veled ellentétben.

-Meglepődnél, ha tudnád, hogy nekem milyen jelentőségem van.

-Kíváncsian várom.

-Vigyük az üzemanyagot és húzzunk innen! Nincs kedvem megvárni, míg ezek felébrednek vagy míg T.O.P emberei megérkeznek. - szólt közbe bölcsen Geun Suk.

A sorok közé sétáltam vele, és megragadtunk fejenként két kannát. Hongki természetesen egyet sem volt hajlandó felemelni. Először mérges pillantásokat vetettem rá, de aztán rájöttem, hogy a falra is mászhatok, akkor sem fogja még csak a kisujját sem megmozdítani. Nem igazán szerettem volna őt is beavatni ebbe az egészbe, de ha nem teszem meg, akkor valószínű, hogy pár nap múlva halott lesz. Nem tudtam, hogy mi lenne a helyes döntés. Így is már túl sok a mellékszereplő ebben a sztoriban, nem hiányzik még egy. Márpedig itt már csak rajtam állt, hogy az én történetemben hány embert helyezek reflektorfénybe.

6.rész

2011-06-14T20:59:00.000+02:00

Nem szóltam a fiúkhoz. Egy kis időre volt szükségem, hogy feldolgozzam mi minden történt az elmúlt órákban. A repülőtér felé vettem az irányt, mert tudtam, hogy veszélyes lenne a városban maradni. Igaz volt még két óránk a gép indulásáig, de ezt láttam a legjobb döntésnek. Már fél órája szótlanul az utat bámultam, mikor Hero megérintette a vállamat.
-Minden rendben? - kérdezte halkan.
-Itt megállunk enni. - hagytam figyelmen kívül a kérdését és az út menti kis büfére mutattam.
Leparkoltam és kiszálltam a kocsiból. A többiek pár másodperc múlva követtek. A büfét szinte alig lehetett észrevenni. Egy apró, halovány fényű lámpa világította meg, és látszott, hogy nem sűrűn látogatott hely. A gyenge fényben végre megnézhettem, hogy kit is mentettünk meg alig egy órája. Mir némán állt Hero mellett. Mikor észrevette, hogy bámulom, rám nézett. Láthatóan meglepődött és a szemeiben ijedtséget véltem felfedezni.
-Szóval te lennél Mir. - pásztáztam végig, mire csak bólintott. - Örülök, hogy itt vagy velünk. - eresztettem meg egy apró mosolyt.
-A túlzott kedvességed néha már beteges. - jegyezte meg Hero.
-Örülnél neki, hogy nem szedtem szét azért, mert majdnem meghaltunk miatta.
-A halálhoz még csak közel sem voltunk.
-Persze. Egy kicsit sem. - mondtam cinikusan. - Ha egy centivel arrébb rántom a kormányt, már rég az intenzíven feküdnél.
-Akkor még hálásnak is kellene lennem, amiért menekülnöm kell miattad? - emelte fel a hangját.
-Kértelek arra, hogy segíts?
-Nélkülem T.O.P már rég elkapott volna.
-Ezt úgy mondod, mintha lett volna más választásod. Ha nem nekem segítettél volna, akkor megöllek. Egy fegyvert tartottam a fejedhez. Rémlik? Köpni-nyelni nem tudtál.
-Simán megoldottam volna.
-Akkor miért nem tetted azt?
-Mert hülye voltam. Sokkal jobban jártam volna, ha T.O.P-nak segítek.
-Menj! Tedd azt! Egy-két óráig nyalod T.O.P talpát és máris visszafogad. Ne hidd, hogy szükségem van rád. Mindenkitől független vagyok. Nem pont te leszel az, aki majd mérföldkő lesz az életemben.
-Legyen! - ordította, majd kikapta a kezemből a kocsikulcsot és elindult.
Gondolkoztam rajta, hogy utánamenjek és egy jól célzott ütés után elvegyem tőle a kulcsot vagy engedjem elmenni. Azonban helyettem már valaki más cselekedett.
-Elég lesz! - szólalt meg Mir és megragadta Hero karját. - Nem mész sehova. Veszünk valami kaját, felszállunk a gépre és elhúzunk Németországba.
-De..Mir..ez.. - dadogott Hero.
-Nem érdekel. Ha már idáig elrángattatok, akkor csináljuk végig. Leszarom, ha később megölitek egymást, de először jussunk el valami biztonságos helyre.
Mirből nem néztem volna ki ezt a férfias és magabiztos fellépést. Pár perce még egy ijedt kisfiúnak tűnt. Úgy látszott, ő tudott hatni Herora, aki ugyan mérgesen, de odasétált a büféhez.
-Nézd el neki! Forró vérű. - ment el mellettem Mir is.
Szótlanul követtem őket. A büfé azonban zárva volt. Megkopogtattam az ablakot, mire hirtelen felkapcsolódtak a lámpák, és zaj szűrődött ki bentről. Hero automatikusan a pisztolyához nyúlt, én pedig teljes nyugodtsággal vártam, hogy mi fog kisülni ebből. Amikor kicsapódott az ajtó két sztereotípia kelt bennem életre. Az egyik az volt, hogy egy filmbe kerültem és megjelent előttem a főszereplő tökéletesen "összekészítve". A másik pedig az, hogy ez a srác vagy sáros valamiben, vagy csak szimplán őrült. Koreában bármelyik kiadó versengene érte, ő meg itt él a semmi közepén egy büfének nevezett lakókocsiban. Nem százas az tuti. Igazából reménykedtem benne, hogy semmi köze az ügyeinkhez, mert már kezdett elegem lenni a szépen lassan felbukkanó sorstársakból. Feltámadt bennem az az ideál, hogy ő biztos csak egy átlagos fiú, akit kissé elsodort az élet. Ám ez a csodás kép szertefoszlott abban a pillanatban, mikor megszólalt.

-Vásárlók, vásárlók, vásárlók! - kezdett el ordibálni, mint egy őrült és örömében még táncolt is.

-Fejbe lőjem? - súgta oda nekem Hero, mire csak némán megráztam a fejemet.

-Ha minket is el akarsz üldözni, akkor nagyon jó úton haladsz. - szólaltam meg.

-Elüldözni? Én? Titeket? Viccelsz? - kérdezgette sorban. - Hetente csak egyszer-kétszer áll meg itt valaki.

-Akkor legalább adj valami ehetőt és ne csak a szád járjon! - dobta le magát a földre Mir.

Az egyenlőre még ismeretlen fiú meg sem mozdult. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, hogy mégis mi a fenére vár. Csak felém nyújtotta a tenyerét jelezve, hogy előlegre van szüksége a kiszolgáláshoz. Hitetlenül sóhajtottam, majd intettem Heronak. Elővette a pénztárcáját és a srác kezébe nyomott egy kisebb vagyont. Szerintem még életében nem látott ennyi pénz egyszerre. Sőt...részletekben se nagyon. Rögtön visszarohant a lakókocsiba és iszonyatos zaj közepette elkezdett bent csinálni valamit. Ami minden bizonnyal ételkészítésnek indult, de nem voltam biztos benne, hogy úgy is lesz vége. Mir továbbra is üveges tekintettel bámult maga elé, azonban Herot már nem láttam magam mellett. Körbenéztem és megláttam, hogy a tőlünk 10 méterre lévő kocsinak támaszkodik és meggyújt egy cigit. Itt voltam gondban. Alapjáraton nem szoktam azon fennakadni, hogy ha valakinek van valami baja. Csak hagyom, hogy megoldja saját maga és még csak meg sem hallgatom a problémáját. Most viszont nem tudtam eldönteni, hogy az előbbi vitánkkal megbántottam Herot vagy csak így vezeti le a várakozással szembeni türelmetlenségét. Tehát feltámadt bennem az ész és a szív harca. Emberi legyek vagy maradjak egy rideg kőszikla. Igazából a második lehetőség jobban tetszett, csak nem voltam biztos abban, hogy ezzel a viselkedéssel az ő társaságában majd boldogulni tudok. Hisz ami T.O.P közelében működik, az Hero közelében már nem. Végül aztán a testem előbb cselekedett minthogy azt meggondoltam volna. Elindultam Hero felé, aki láthatóan meglepődött, mikor látta, hogy közeledek felé.

-Hatalmas lelki csatát vívhattál önmagaddal, amíg kitaláltad, hogy idegyere vagy sem. - jegyezte meg.

-Elmenjek? - kérdeztem és kivettem a szájából a cigit, a földre dobtam és eltapostam.

-Egy szóval sem mondtam. Csak azt hittem, hogy egy kicsit szeretnéd jobban megismerni Mirt. Vagy csak szemmel akarod tartani ezt az idiótát. - bökött a lakókocsi felé és meggyújtott egy újabb cigit.

-Mirt előbb-utóbb úgyis megismerem. Ezt a hülyét meg minek kéne szemmel tartanom? Semmit nem veszítek azzal, ha magára gyújtja ezt a csotrogányt. - rántottam meg a vállam, majd ugyanazt tettem, mint az előbb, így a cigije ismét a földön landolt.

-Élvezed? - kérdezte mérgesen és elővett egy újabb cigit.

-Ugye tudod, hogy ezt is elfogom dobni? - húztam fel a szemöldökömet.

Sóhajtott egyet és visszatette a cigit a dobozba, majd elsüllyesztette a zsebébe.

-Nem gondoltam volna, hogy pont téged zavar a nikotin.

-Nem zavar, csak nem akarom, hogy roncsold magad.

-Mióta érdekel ennyire az egészségem? - eresztett meg egy halvány mosolyt.

-Nem csak a te egészséged érdekel. T.O.P-nak sem hagytam, hogy cigihez vagy droghoz nyúljon. Emellett mivel a közeledben tartózkodom, rám is rossz hatással van a füstje. - láttam rajta, hogy rosszul esett neki a válaszom, így folytattam. - Másrészt viszont felelősséget vállaltál értem és megmentettél, amiért hálás vagyok. Pontosan ezért nem hagyom, hogy tönkre tedd magad.

-Ezt biztos te mondtad? - nézett rám nevetve.

-Sajnálom az előbbi vitánkat. - hagytam figyelmen kívül a kérdését.

Lefagyott az arcáról a vigyor és mély levegőt vett.

-Nem várom, hogy te is ezt mond. Hisz ha nem érzed magad hibásnak, akkor nem erőltetek rád semmit. Mindketten nagyon makacs természetűek vagyunk, így biztos, hogy lesznek még vitáink, de én ... - tartottam egy kis szünetet. - Én tényleg nem akartalak megbántani.

-Ezt az oldaladat ismeri T.O.P is?

-Igen. Sajnos mindent tud rólam.

-Nem értem, miért nem engedi, hogy szabad légy.

-Honnan veszed, hogy szabad akarok lenni?

-Akkor nem menekültél volna előlük.

-Lehet benne valami igazság. De az, hogy most kerülöm őket, az csak egy ideiglenes állapot. Előfordulhat, hogy később visszatérek hozzájuk.

-Pont mint az elmúlt években.

-Nekem ez az életem.

-Ez csak egy játék.

-Ez a játék az életem. Itt már túl nagy a tét. Nem szállhatok ki csak úgy.

-Akkor sem ha valaki segítene?

-Már épp eleget segítettél és így is elég nagy pácban vagy. Nem lenne jó, ha tovább rontanád a helyzetedet.

-Szeretem a kockázatokat.

-Nem dobálózhatok az életeddel. néztem a szemeibe.

Már épp készült volna mondani valamit, amikor kicsapódott a lakókocsi ajtaja és visszatért a még mindig névtelen srác.

-Kész a vacsora! - kiáltotta el magát.

-Ez már lassan a reggeli. - jegyezte meg Hero és elindult felé.

-Halkabban nem lehetne? - szorította össze a szemeit Mir. - Komolyan mondom, migrénem lesz ettől a gyerektől.

-Nem bírod a kiképzést. - veregette meg a vállát Hero.

-Ha már így összegyűltünk egy hajnali szeánszra, akkor igazán elmondhatnád, hogy ki is vagy te? - ültem le a földre és a büfés srácra néztem.

-Tudtam, hogy valamit elfelejtettem. Bocsánat a modortalanságomért. A nevem Jang Geun Suk.

Épp mesélt volna tovább a srác, ám ekkor Hero tett egy óvatlan lépést. Hátradőlt és kifeküdt a földön. Ezzel önmagában nem is lenne probléma, csak így kilátszott az övébe csúsztatott pisztoly. Geun Suk rögtön felpattant és ijedt tekintettel kapkodta a fejét hármunk között.

-Úristen! Gyilkosok. Hívom a rendőrséget! - kezdett el rohanni a lakókocsi felé, de Hero gyorsabb volt nála.

Azonnal elkapta a lábát és maga alá gyűrte. Geun Suk ugyan jó erőben volt, Hero ellen nehéz lett volna felvenni a versenyt. Hero elővette a fegyverét és az ellenfele fejéhez szorította.

-Sajnálom. - sóhajtotta, majd készült meghúzni a ravaszt.

-Ne! - kaptam el az utolsó pillanatban a kezét és elvettem tőle a fegyvert.

Értetlen tekintettel nézett rám és ez pont elég volt Geun Suknak. Lelökte magáról Herot, aki meglepődötten tapasztalta, hogy ő került alulra. Az eddig idiótának hitt srác ahelyett, hogy elfutott volna, teljes erejéből ütni kezdte Herot. Mir azonnal kapcsolt és lefogta a feldühödött srácot. A lakókocsi oldalához szorította én pedig Herohoz rohantam.

-Minden rendben? - hajoltam fölé és végigsimítottam az arcán, mire csak elkapta a fejét.

Mérges volt rám, ami érthető. Intettem Mirnek, hogy foglalkozzon inkább Heroval. Odamentem Geun Sukhoz és a hajánál fogva berángattam a büfébe.

-Muszáj volt? - kiáltottam rá, lelöktem a bent lévő kis kanapéra, ráültem a csípőjére és a kezeit a feje mellé szorítottam.

-Nem fogok bűnözőket bujtatni. - próbált kiszabadulni, de nem igazán sikerült neki.

-Kérlek! Csak hallgass meg! - néztem a szemeibe, mire abbahagyta a kapálózást.

Fél órán keresztül meséltem neki a történetemet. Kénytelen voltam neki mindent elmondani. Láthatóan meglepte, de egész jól viselte.

-Miért nem hagytad, hogy megöljön? - kérdezte.

-Nem szeretek ember életeket oltani.

-Hallgatok. - bólintott. - Egy feltétellel. Mehetek veletek.

-Mi? - néztem rá kikerekedett szemekkel.

-Azt hiszed nekem élvezetes itt ülni a nap 24 órájában? Az életemet lehúztam a klotyón, mikor otthagytam az egyetemet. Újra akarom kezdeni. Vigyetek magatokkal!

-Ez nagyon veszélyes. Meg is halhatsz. Nem vállalok érted felelősséget.

-Nem is kell. Tudok magamra vigyázni.

-Fogalmad sincs, hogy miről beszélsz.

-Kérlek! Ez az utolsó esélyem. Ha kell még A sráctól is bocsánatot kérek.

-A legjobb lesz, ha őt most hagyod.

-Akkor hagyom. De könyörgöm! Nekem ez az utolsó reménysugár. Megfosztanál tőle?

-Legyen. - sóhajtottam. - De csak hogy tudd, ezért én tartom a hátamat.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm. - hajtogatta megállás nélkül és megölelt.

Ez az ölelés azonban kissé furcsán nézett ki, ugyanis még mindig ugyanabban a pózban voltunk, mint mikor belöktem a lakókocsiba.

-Már nem kell félned attól, hogy rád támadok vagy, hogy hívom a rendőrséget. - vigyorgott rám kajánul.

Azonnal értettem a célzást és leszálltam róla.

-Herot pedig hagyd békén! - néztem rá szigorúan és kinyitottam a lakókocsi ajtaját, majd kimentem.

Mir már a kocsihoz cipelte Herot, aki láthatóan nem volt valami jó állapotban. Erőtlenül ült a hátsó ajtónak támaszkodva. Odasétáltam hozzájuk. Meglepődtem. Hero haragos és lenéző tekintettel bámult rám, azonban Mir szemeiben megértést véltem felfedezni.

-Segítenél neki összepakolni? - néztem a vörösre, mire az némán bólintott és már el is indult, azonban én még megragadtam a karját. - Kérlek, tartsd szemmel!

Letérdeltem Hero mellé, aki kissé megviselt volt és látszott rajta a fáradtság. Fizikailag nem volt jó állapotban. Geun Suk nyomott hagyott rajta. Az egyik ütésétől felrepedt a szája és a nyakán is egy apró karcolás látszódott.

-Haragszol rám? - kérdeztem.

Ám mikor feltettem ezt a kérdést, már tudtam, hogy hülye voltam. Hero rám nézett és a szemeiből csak úgy sugárzott a megvetés. Tudtam, hogy én vagyok a hibás a sebeiért.

-Nem. - sóhajtott.

-Mi? - kérdeztem vissza, azt hittem rosszul hallok.

-Nem haragszom. - ismételte meg.

-De.. - kezdtem dadogni.

-Tudom, hogy képtelen vagy ölni. Igazából nem lepett meg a reakciód. Először fejbe tudtalak volna lőni, de aztán átgondoltam. Én is figyelhettem volna jobban.

-Nehogy még bemagyarázd, hogy a te hibád! - szóltam rá erőteljesen.

-Azért ezt nem mondtam. - mosolyodott el, de rögtön fel is szisszent.

-Mi a baj? - kaptam ijedten a kezéhez. - Hol fáj?

-Igazából mindenhol. - nyögött.

-Ez elég csúnya. - mutattam a szájára.

-Felrepedt, igaz? - kérdezte, mire csak bólintottam. - Remek!

Óvatosan a szájához emeltem a kezemet és az egyik ujjammal végigsimítottam a sebén. Ekkor néztem meg jobban a tökéletes arcát. Nem kellett volna annak a sebnek ott éktelenkednie. A szemeibe néztem és úgy éreztem, hogy elvesztem. Eme gyengébb pillanatomnak következményei is lettek volna, ha Mir meg nem jelenik háta mögött Geun Sukkal. Nem tudtam, hogy örülnöm kellene vagy sírnom, amiért megszakadt ez a tökéletes pillanat.

-Ugye ez csak egy vicc? - kérdezte Hero és Geun Sukra bökött.

-Velünk jön és erről most nem nyitok vitát! Neked most pihenned kell! Mir te vezetsz, de előtte segítsük be Herot a hátsó ülésre. - osztottam ki az utasításokat.

Szótlanul teljesítették a kérésemet. A két srác, Mir és Geun Suk előre ült, én pedig hátra Heroval. A fejét az ölembe fektettem és óvatosan simogatni kezdtem az arcát. Valahogy felelősséget éreztem iránta. Hisz ő is sok mindent vállalt miattam. Tartozom neki. Nem is kevéssel. Mir a gázra lépett és elindultunk a repülőtér felé. Körülbelül még egy órára jósoltam az utat. Geun Suk elmerülten bámult ki az ablakon és üveges tekintettel nézte a régi "otthonát". Tudtam, hogy sokat jelent neki ez az új esély. Hálás azért, mert segítünk neki, így hallgatni fog. Én azonban kezdtem félni, mert egyre jobban úgy éreztem, hogy az eszem helyett a szívem irányít és ezt mindenképpen szerettem volna elkerülni. Soha nem sült még ki semmi jó abból, ha nem gondolkodtam logikusan. Márpedig ha valamikor, akkor most a helyén kellett lennie az eszemnek, hisz egy olyan emberrel készülök felvenni a harcot, mint T.O.P. Vagyis...egyáltalán vállalom én ezt a háborút? Szembe megyek azzal, aki eddig mindenben mellettem állt? Még ha fura módon is, mindig ott volt nekem. Milliónyi megválaszolatlan kérdés cikázott a fejemben és nem tudtam, hogy hol keressem rájuk a megoldást. Hero érezte, hogy kattog az agyam. Megfogta a kezemet és a mellkasára tette. Éreztem a szívdobbanását és abban a pillanatban belém hasított a felismerés: vannak fontosabb dolgok is, mint is, mint az én őrült játékom...

5.rész

2011-06-07T16:46:00.001+02:00

Körülnéztem a szobában, ami eleganciáról árulkodott. Mindennek megvolt a maga helye, tökéletes rend uralkodott. Kicsit mesélt a tulajdonosáról is. Látszott, hogy Hero alaposan megtervezett mindent a szobában, pont mint az egész házban. Furcsa fiú volt. Elképzelni sem tudtam, hogy hogyan kerülhetett kapcsolatba T.O.P-val. S hogy miért pont ő került be abba a bizonyos csapatba? Még egy jó kérdés. Tisztában vagyok azzal, hogy nem bízhatom benne. Hisz van valami bökkenő a történetben. Túl könnyen belement abba, hogy segít és túl kedves volt. Mintha már előre tudta volna, hogy jövök. Pontosan azt mondta, amit hallani akartam. Hát persze! Ekkor teljesen összeállt a kép. Elővettem a fegyveremet és óvatos léptekkel kisétáltam a szobából. A nappaliban égtek a lámpák, így tudtam, hol keressem. Békésen üldögélt a kanapén és elmerülten bámulta a tévét. Nem vett észre. Könnyen a háta mögé tudtam settenkedni. Úgy látom, T.O.P nem végzett tökéletes munkát. Majdnem sikerült átvernie. De arra nem tanította meg ezt a srácot, hogy ha kicsit belemerülök a gondolataimba, akkor nagyon gyorsan összerakom a történetet. Ha profi lenne, akkor már rég végrehajtotta volna a feladatát. Ami nem hiszem, hogy a megölésem lett volna. Inkább csak egy sima bealtatózás és másnap megint T.O.P mellett ébredtem volna. Nem tudtam, hogy ezért most őt vagy T.O.P-t ölném meg szívesebben. Vagy csak leckéztessem meg őket? Na ez nem jó ötlet. A főnököm soha nem tanulta meg a leckét. Akkor Herotól mégis mit várok?

-T.O.P jobbnak gondolt. - szólaltam meg és a fejéhez emeltem a pisztolyomat.

Összerezzent. Éreztem rajta, hogy megrettent. Nem számított arra, hogy gyorsabban rájövök, mint kellene.

-Miről beszélsz? - próbált magára nyugalmat erőltetni.

-T.O.P mikor odaadta nekem a 4 papírt, amelyikből az egyiken te voltál, pontosan tudta, hogy felfogom keresni azt a személyt, akinek megvan a címe. Csak a tiéd volt ráírva, ami nem véletlen. Előre kiterveltétek. Tisztában voltatok azzal, hogy mit reagálok a kis titkaitokra. Számítottatok rá, hogy ki akarok majd szállni. Pontosan tudtátok, hogy idefogok jönni. Valamint azt is, hogy milyen céllal. Előre tudtad a szöveget, amit el kellett mondanod nekem. Majd minden bizonnyal hamarosan tőrbe csaltál volna. Csak még azt nem tudom, hogy visszacsempésztél volna T.O.P-nek vagy megöltél volna. - magyaráztam el neki.

-T.O.P nem hagyta volna, hogy megöljelek. Többet jelentesz neki annál, hogy kivégeztessen.

-Tudod, ha azt akarod, hogy ne öljelek meg, akkor nagyon rosszul taktikázol.

-Megölhetsz. Mit nyersz vele?

Ez nagyon jó kérdés volt. Hisz nekem semmivel nem lesz jobb attól, hogy ő halott. Viszont akkor sem szeretem, ha valaki hazudik nekem.

-Mit veszítek? - kérdeztem vissza.

-Okosabb vagy, mint azt T.O.P gondolja.

-Ő nagyon sok mindent nem tud. Azt hiszi, hogy naiv vagyok és ha valaki, akkor ő ki tud fogni rajtam. Lehet régen ez így volt, de nem szabad elfelejteni, hogy távol voltam 3 hónapig. Ez pedig nagyon hosszú idő, ami alatt sok minden megváltozhat. Különben is, szeretem mikor keresztül húzhatom T.O.P számításait.

-Kössünk egyezséget! - állt fel és felém fordult.

-Túl korán kéred az alkut. Csak rontod az esélyeidet. - ráztam a fejem.

-Akkor kérjem, mikor már belém eresztetted a golyót? - húzta fel a szemöldökét.

-Lehet, hogy T.O.P mégsem nevelt olyan rosszul. - bólintottam elismerően.

-Nem nevelt senki. Mindenem amim van, azt csakis saját magamnak köszönhetem. Engem nem pénzelt senki.

-Mert szerinted engem igen?

-Ezt mondtam?

-Csak gondoltad.

-Én... - kezdte volna.

-Jobban jársz, ha az igazat mondod. Lehet, hogy a következő mondatodon múlik az életed. - vágtam közbe.

-Árvaházban nőttem fel. A szüleim lemondtak rólam, és azt mondhatom, hogy erre nem volt alapos indokuk. A bőrük alatt is pénz volt, én valahogy mégsem fértem bele az életükbe. Elszöktem az árvaházból. Nem tudtam ott élni. Nem oda tartoztam. Folyton balhéztam a többi lakóval. Verekedtünk, szidtuk egymást. 10 éve jöttem Szöulba. Egy cégnél kezdtem el dolgozni, majd szépen lassan kiépítettem a saját kapcsolataimat. Rengeteg részvényt felvásároltam. S ezeket a vételeket főként kölcsönökből intéztem. Aztán befektettem. Lemezcéget alapítottam. Négy évig vittem a kiadót. Annyi idő elég volt ahhoz, hogy olyan szinten összeszedjem magam anyagilag, hogy többet az életben ne kelljen dolgoznom.

-Miért mondod ezt el nekem?

-Várd ki a végét! Ha befejezem a történetet, akkor megérted, hogy miért bízhatsz mégis bennem.

-Izgatottan várom.

-Azonban három éve megjelent T.O.P egyik embere. Tina. Elcsábított. Aztán pedig mint mindegyik elvakult szerelmes, nem figyeltem az apró részletekbe. Egy hónap alatt kisemmizett. Szinte mindenemet elvette.

-Ezek szerint bosszút forralsz. De ez nem fog sikerülni, ha Tina vagy akár T.O.P emlékszik rád.

-Nem emlékeznek. Nevet változtattam és külsőleg is kissé más lettem.

-Plasztikai sebész? - kérdeztem döbbenten.

-Dehogy! Csak kicsit dolgoztam a testemen. - vágta rá azonnal.

-Tehát felkerested T.O.P-t és előadtad neki, hogy te vagy az egyik legjobb ember a koreai piacon, akit maga mellé kellene választania. Ő mit sem sejtve belement és jelentős pénzösszeget ajánlott, amiből újrakezdhetnéd az egész életedet. Te viszont nem tudod eldönteni, hogy mi a fontosabb. Megelégszel ezzel a pénzzel és folytatod onnan, ahonnan anno T.O.P miatt abba kellett hagynod. Vagy inkább elégtételt szeretnél venni.

-Pontosan.

-De azóta mint látom kicsit összeszedted magad. - mutattam körbe a nappaliban célozva a szemmel látható gazdagságra.

-Szerinted ezt sikerült visszaszereznem tisztességes úton? - kérdezte cinikusan.

-Azt hiszed, hogy azért mert ezt a történetet elmondtad nekem, én bízni fogok benned?

-Mutatok valamit. - mondta, majd a nappaliban lévő szekrényhez sétált.

Elővett a zsebéből egy kulcsot és kinyitotta az egyik fiókot. Egy vaskos dossziét emelt ki belőle. Letette a kanapéra, majd hátrébb lépett három lépést.

-Nézd meg! - intett a fejével a papírrengeteg felé.

Óvatos léptekkel sétáltam felé, de figyeltem arra, hogy egy pillanatra se emeljem el róla a fegyvert. Leültem és kinyitottam a mappát. Hirtelen rengeteg számla tárult elém. Ott volt a W Entertainment többéves könyvelése. Rengeteg szerződés Korea legkülönbözőbb hírességeivel. Számlaegyenlegek, marketing tervek, bevételi és eladási adatok. Legalul pedig fényképek voltak. A fotókon Tina és Hero állt. Mindegyiken mosolyogtak és átölelték egymást. Szerelmes levelek tömkelegét találtam meg, és mindegyiken egyértelműen Tina írása szerepelt. Hero nem hazudott. T.O.P nagyon csúnyám átverte és kisemmizte őt.

-Milyen alkut ajánlanál? - fordultam felé.

-Azt a három repülőjegyet tényleg lefoglaltam. Segítek neked. Úgy ahogyan az elején mondtam. Azonban ezúttal ez nem átverés.

-Nem vagyok biztos abban, hogy hihetek neked.

-Soha nem lehetsz biztos abban, hogy az emberek igazat mondanak neked. Mindenkinek lehet oka hazudni. Nem várhatsz őszinteséget, ha nem adsz bizalmat.

-Pont te mondod ezt? - kérdeztem cinikusan.

-Ha belegondolsz, én átvertelek, de te ideiglenesen mégis bizalmat szavaztál nekem. Aztán pedig rádöbbentél, hogy átverés volt. De mivel kezdetben hittél nekem, így őszinte voltam veled.

-Tehát mivel én az átverésért bizalmat adtam, ezért végül őszinteséget kaptam tőled, aminek hatására megint csak bizalmat kellene adnom neked.

-Megértjük mi egymást.

-Egy ilyen lelkizés után egyszerűbb lenne, ha simán csak megölnélek. - sóhajtottam.

-Azt nem teheted. Csak ez az egyetlen esélyed. Ha nem fogadod el a segítségemet, nem tudod megleckéztetni T.O.P-t.

Utáltam, hogy igaza volt. Jelenleg nem volt más lehetőségem. Rajta múlott, hogy hogyan tovább.

-Segítek és véglegesen melléd állok. - nézett a szemembe.

Nem szerettem hinni az embereknek, mert sok hazugságot nyeltem már le és nem pont Herot tartottam az igazság mintaképének. Abban a pillanatban megszólalt a csengő. Tudtam, hogy már nincs sok időm.

-Ha bizalmat szavazok neked, visszaélsz vele?

-Nem. - felelte magabiztosan.

-Akkor rád bízom. Valahogy juttass ki innen!

-Megbízol bennem? - csillant fel a szeme.

-Nincs más választásom. - válaszoltam ridegen.

Ez láthatóan nem esett jól neki, de nem hiheti azt, hogy szemet hunyok a dolgai felett. Hero megragadta a karom és maga elé rántott. A testünk összesimult, s éreztem, hogy gyorsabban veszi a levegőt. Végig simított a karomon és kivette a kezemből a fegyvert. A bal karját finoman a mellkasom köré fonta, a pisztolyt pedig a fejemhez emelte. Most gondolhattam volna arra, hogy simán elsütheti és akkor én halott lennék. Ha tartotta volna magát T.O.P tervéhez lehet, hogy ez lenne a sztorim vége. De nem tette. Óvatosan kinyitotta a bejárati ajtót. Rögtön megpillantottam, hogy a ház előtt körülbelül 5 kocsi állt. Az egyikből GD, Tina és T.O.P, a másik négyből pedig a cég emberei szálltak ki. Hero lassú léptekkel tölt maga előtt.

-Tudod a szerepedet. - suttogta a fülembe.

T.O.P először önelégülten vigyorgott, de amikor meglátta, hogy túszként érkezem a vigyor lefagyott az arcáról. Nem erre számított.

-Hero! Te meg mi a fenét csinálsz? Nem megölni kell, csak elrabolni. Jött volna magától is. - szólalt meg GD.

-Változott a terv. Azt hiszem, még sokat profitálhatok abból, ha egy kicsit eljátszadozom még vele. - kezdte teljes nyugodtsággal Hero.

Majd kezei finoman felfedezőútra indultak a pólóm alatt. Megmutatta egy másik arcát. Ezek szerint eddig evvel a stílussal érvényesült. Férfias volt és uralkodó.

-Ne merj hozzáérni! - indult meg felén T.O.P.

-Ember! Fegyver van nála. Megölheti. - rántotta vissza GD a főnökét.

GD tökéletesen kezelte a helyzetet. Ő döbbent rá először, hogy mi is történik.

-T.O.P.. nagyon szétesettnek tűnsz. Hol van a vezér, aki mindent nyugalmasan és ridegen tűr? - kérdezte cinikusan Hero.

-Azt hiszed, most nagy ellenfélnek tekintelek?

-Nem. De egy lépéssel előtted járok és ez zavar. MI most szépen beülünk az autóba és elhajtunk. Ti pedig ezt végignézitek vagy megölöm.

-Jól figyelj te féreg! - kiáltott fel T.O.P.

-De sokszor hallom ma ezt a kedves becenevet. - jegyezte meg vigyorogva Hero.

-Azt hiszed, hogy tétlenül végignézem ezt? Pénzt ígértem és bizalmat szavaztam neked.

-Nekem nem sokat ér a te bizalmad.

Majd Hero elindult velem az autó felé. A többiek mozdulni sem mertek. Mikor a kocsihoz értünk kinyitotta az ajtót és elsőként bemászott az anyósülésre, majd intett nekem, hogy szálljak be. Szótlanul teljesítettem a kérését. A kezembe nyomta a kulcsot.

-Rázd le őket! - s amint ez kimondta, azonnal a gázra léptem.

Őrült sebességgel kezdtem el száguldozni Szöul utcáin, de pontosan tudtam, hogy utánunk fognak jönni.

-Hívd fel a haverodat! - szóltam oda Heronak.

-Melyiket? - kérdezte értetlenül.

-Akit magaddal hozol Németországba.

-Mir?

-Igen.

-De hát minek? Nála akarsz menedéket keresni?

-Menedéket? Viccelsz? T.O.P pontosan tudja, hogy ő a legjobb barátod. Már ebben a pillanatban ráállított valakit, hogy túszul ejtse.

-Basszus! Hogyan előzzük meg őket? - sóhajtott gondterhelten.

-Nyugi! Amíg én veled vagyok, addig nem lesz semmi baja Mirnek. Hívd fel és mond meg neki, hogy azonnal induljon el a 32-es út felé. 10 perce van, hogy odaérjen és lehetőleg hozzon magával egy sofőrt. Vagyis semmiféleképpen se vezessen! - hadartam el, de közben folyamatosan a visszapillantó tükröt néztem és kerülgettem az előttem haladó kocsikat.

-Mit tervezel? - kérdezte, de máris tárcsázta Mirt.

Egy perc alatt meg is tárgyalták.

-5 perc és 32-esen lesz.

-Remek! - állapítottam meg és némán rángattam ide-oda a kormányt.

Nem szerettem az autós hajszákat. Mindig túl nagy volt bennük a kockázat.

-Milyen autóval vannak? - kérdeztem, mikor már a 32-es úthoz értünk.

-Audi R8. - adta meg a választ.

Nem telt bele egy percbe sem és már láttam is magunk előtt négy méterre az említett kocsit.

-Hívd fel és hangosítsd ki! - szóltam Heronak.

-Ugye tudod, hogy hatalmas kockázatot vállalok azzal, hogy kihúztalak a bajból? T.O.P elsőszámú célpontja lettem és a haveromat is életveszélybe sodortam. - darálta, de közben már hívta Mirt.

-Később kárpótollak, csak legyünk túl ezen. - pillantottam rá.

-Na mit akartok? - hallottam meg Mir hangját a telefonban.

-Mir! Figyelj rám! Az autótok bal oldalához húzódom. Húzd le az ablakot, Hero ugyanezt megteszi nálunk hátul és át kell másznod!

-Ezt mégis hogy a fenébe gondoltad? - visította a vonal túlsó végén.

-Biztos, hogy őt akarta T.O.P a csapatba? - kérdeztem hitetlenkedve Herotól, aki csak bólintott.

-Mir. Választhatsz. Megvárod míg T.O.P szétlövi a fejedet vagy átmászol. Melyiket szeretnéd? - kérdeztem angyali hangon.

-Utállak titeket! - jegyezte meg Mir, majd lecsapta a telefont.

-Menj és segíts neki! - intettem Heronak.

-Biztos megtudja csinálni? - nézett rám félve, mire csak bólintottam.

Hátramászott és lehúzta az ablakot. Amennyire lehetett közel húzódtam az Audihoz. Körülbelül 10 cm lehetett a távolság a két autó között. Feszülten markoltam a kormányt és hol a mögöttünk haladó T.O.P-ra, hol pedig a szomszédos kocsiban ülő Mirre pillantottam. Mir is lehúzta az ablakot, és bizonytalanul, de elkezdett átmászni. Hero rögtön megragadta a karját és segített neki. Tudtam, hogy részben rajtam múlik a siker. Hisz ha egy kicsit is elrántom a kormányt, Mir a két autó közé esik és meghal. Két percbe sem telt és Hero már át is húzta Mirt a kocsinkba és felhúzta az ablakot. Abban a pillanatban el is tűnt mellőlünk az Audi és lekanyarodott a legelső leágazásnál. Nagyot sóhajtottam és gondterhelten nyugtáztam magamban, hogy az egyik problémát sikerült megoldani. De T.O.P és az emberei még mindig a nyakunkba lihegtek. Nem tudtam, hol rázhatnám le őket. Ők is otthonosan mozognak ezen a terepen, hisz mindennap ezeken az utakon járnak. Aztán eszembe jutott, hogy a közelben van egy híd. Egy felnyíló híd. Az órára pillantottam, ami hajnali kettőt mutatott. 5 perc múlva indul a hajnali hajóturnus a kikötőből. Ez az egyetlen esélyem. Pár perces néma utazás után a hídhoz értünk. A sorompókat már leengedték és már a híd két szárnya is emelkedni kezdett. A parkoló sávba hajtottam és áttörtem az autóval a sorompót. Csak egyszer próbálhattam meg. Az első hajó úgy 10 méterre lehetett a hídtól. Szerencsémre a híd még nem túl nagy szögben emelkedett fel, így a gázra tapostam és felhajtottam rá. Mikor a tetejére értem, elszámoltam háromig és csak reménykedni tudtam, hogy az autó még időben átrepül a túloldalra. Mögöttem a srácok néma csendben ültek és megszólalni sem mertek. Csak akkor éreztem magam biztonságban, mikor az autó a híd túloldalán földet ért. Láttam, hogy T.O.P nem mer megpróbálkozni ezzel az ötlettel és inkább megálltak a sorompónál, ezzel feladva az üldözésünket. Innentől már nem volt nehéz dolgom. Továbbra is száguldoztam Szöul utcáin, hogy minél előbb a repülőtérre érhessünk és végre magam mögött hagyhassam T.O.P-t, még ha csak egy kis időre is.

4.rész

2011-06-04T15:24:00.002+02:00

Csak némán ültem egy nagyobb sziklán. Még mindig nem tudtam feldolgozni a csodálatos látványt, ami elém tárult. Ennél azonban sokkal jobban foglalkoztatott, hogy vajon mi oka van annak, hogy T.O.P ide hozott. Emellett GD szavai is bennem égtek. Szeretném a világ egyik legridegebb emberét? Szerelmes lennék egy bűnözőbe? Ez nem lehet. Túl veszélyes. Évekig éltem úgy, hogy minden, amit éreztem, csak látszat volt. Talán Kan kezdte megtörni a jeget, de nem sikerült befejeznie az olvasztást. Viszont T.O.P valamiért fontos nekem. Pedig a pokol legmélyebb pontjára kellene kívánnom. Én mégsem ezt teszem. A szerelem az életemben eddig csak egy plusz kockázat volt. Nem éreztem szükségesnek. Nem hiányzott. Mindig megkaptam, amit akartam és ehhez nem kellett egy ember, akit páromnak tekinthetek. Itt pedig feltűnik egy ellenérv. T.O.P mindig velem volt és az esetek többségében ő adott meg nekem mindent. Vagyis akkor ő valamilyen szinten hozzám tartozott. S ez a mai napig így lenne? Kétlem. Ő is pontosan tudja, hogy nem képes leállni. Nem fog lenyugodni mellettem és én sem adom fel érte az életemet. Most mégis úgy éreztem, hogy hamarosan döntést kell hoznom. Mintha félelem kelt volna bennem életre. Ez lehetetlen. Olykor emberek halálát készítem elő és tárt karokkal várom én magam is a történetem végét, ettől az egésztől mégis félek? Ennyire nem lehetek ellentmondásos. Gondolataimból T.O.P zökkentett ki. Leült mellém és a kezét a combomra tette.
-Miért pörög még most is az agyad? - kérdezte halkan.
-Nem találom a hibát.
-Arra nem gondoltál, hogy esetleg nincs itt semmilyen hiba? - húzta fel a szemöldökét.
-Nem lehet 3 hónap alatt olyan változáson átmenni, hogy pont az az ember ne ismerjen ki, aki régen minden rezzenésedet tudta.
-Szóval most az a problémád, hogy nem tudod, mire számíts tőlem. - sóhajtott.
Nem tudtam erre mit válaszolni. Ha igazat adok neki, akkor a saját gyengeségemet ismerem be. Ellenszegülni pedig nem igazán tudtam, hisz pontosan ismert.
-Tudod egy idő után belefárad az ember. 7 éve kezdődött minden. Azt akartam, hogy elismerjenek. Csak annyit szerettem volna, hogy meglássák bennem azt a pluszt, ami másban nincs meg. Volt életcélom. Aztán jött egy lány. Azt mondta, segít nekem. Megígérte, hogy mindenben mellettem fog állni és én hittem neki. Életem legrosszabb döntése volt. Az apja az olasz maffiának dolgozott. Az volt a megbízatása, hogy megöljön. Én szerettem. Azt mondta, megváltozik és beszél az apjával. - nem akart rám nézni.
-Mi történt? - fogtam meg a kezét.
Éreztem, hogy ez a legfájóbb pont, amit T.O.P múltjában találni lehet.
-Csak egy képet kaptam, aminek a hátoldalán az állt, hogy remélik boldog vagyok, mert a lány halott.
-Ezért lettél ilyen?
-Nem vagyok szívtelen. - nézett rám kétségbeesetten. - Ha a tükörbe nézek nem egy szörnyet látok, hanem egy embert, akinek valami nagyon hiányzik az életéből.
-Miért mondod ezt el nekem? - kérdeztem értetlenül.
A kérdésemre nem T.O.P adta meg a választ. Néhány másodperc múlva 3 sötétített ablakú kisbusz állt meg füstölő kerekekkel mellettünk, melyből a számomra már jól ismert személyek szálltak ki. Azonnal felálltam és nem igazán tudtam mire vélni a dolgokat. Yoseob tartott felénk, maga mögött vagy 20 emberével. Mindegyiknél kések, fegyverek. T.O.P teljes nyugodtsággal állt mellém és mintha semmi sem történt volna folytatta a mondanivalóját.
-Pontosan ezért mondom el neked.
Yoseob a fegyverével a levegőbe lőtt, jelezve, hogy figyelmet szeretne. Vezér volt, de sohasem láttam még agresszívnak. Sokkal nyugodtabb és megfontoltabb természet volt, mint T.O.P. Ha valakitől támadásra számítottam ma este, az biztos, hogy nem ő lett volna.
-Már rég meg kellett volna ölnöm téged. - lépett T.O.P elé és a fejéhez szegezte a pisztolyát.
-Ha ő meghal, akkor te is mész vele. - tettem vele ugyanezt.
Az emberei értetlenül néztek ránk. Nem tudták, hogy egy ilyen helyzetet hogyan kellene kezelniük.
-Rien...te ezt nem értheted. - vett mély levegőt Yoseob.
-Nagyon örülnék neki, ha végre elmagyaráznátok. - jegyeztem meg cinikusan. - Szóval ki kezdi?
-Erre most nincs időnk. - szólt közbe T.O.P.
-Te csak fogd be! A te életed a tét, szóval ne nehezítsd meg a dolgomat! - néztem rá villámokat szóró szemekkel. - Yoseob...tedd le a fegyvert! - fordultam az említett felé. - Kérlek!
Tudtam, hogy ha valakire, akkor rá tudok hatni szép szóval is. Okosabb volt annál, mint hogy most azonnal körítés nélkül megölte volna a legnagyobb ellenségét. Talán ő az egyetlen, aki eddig tudta tartani a lépést T.O.P szervezetével. Lassan elemelte a fegyverét és a zakója zsebébe csúsztatta.
-Beszélj! - vetette oda T.O.P-nak és visszasétált az embereihez, majd jelezte nekik, hogy várjanak pár percet.
-Ezt mégis hogy a fenébe akarod megúszni? - néztem a főnökömre.
-Később megbeszéljük. Most viszont...Befejezem, amit elkezdtem.
-De..- kezdtem volna.
-Hallgass! - vágott közbe. - Megesküdtem, hogy bosszút állok az olasz maffián és megölöm azt, aki ezt tette azzal a lánnyal. El kellett intéznem, hogy az útjaink keresztezzék egymást. Az ő növendékük Sergio Pérez, aki a következő szezonban a Forma 1-ben fog versenyezni. Cody Terman rá jelenti a legnagyobb veszélyt. Az olaszok már rá is álltak a srácra és mindent megtesznek azért, hogy megöljék. Azért jelöltem ki a legjobb csapatomat erre a munkára, mert végleg le akarok számolni velük.
-Tehát, ha jól értem ezúttal nem gyilkolunk, hanem életet mentünk? Túl drasztikus váltás. Különben is, normális vagy? Európa nem a mi területünk. Bármelyik sarkon az olasz maffia embereibe botolhatunk, mi meg odamegyünk négyen. Lehetetlen! Őrültség! Aláírod a halálos ítéletedet. - emeltem fel a hangomat.
-Nemcsak négyen megyünk. - elővett a zsebéből pár papírt és a kezembe adta.
Széthajtottam őket és négy ember adatlapját találtam rajtuk.
-Hero, Jae Jin, JaeHyo, Mir. - olvastam fel hangosan a neveket. - Mit akarsz velük?
-Ők is a csapathoz tartoznak.
-Remek. Akkor nyolcan már biztos van esélyünk. - jegyeztem meg cinikusan.
-Egy embert kihagytál. - jelent meg mellettem Yoseob. - Kan.
Valahogy már nem is lepődtem meg, hogy az ő nevét mondta. Miért is várta volna ki, amíg én megtudok mindent?
-Nyugodtan mondd el, hogy mi van vele! Tudom, hogy él. - néztem T.O.P szemeibe.
-Azért kellett volna megölnöd, mert ő is az olasz maffiának dolgozott. Aztán te erre nem voltál képes, így GD kapta az ügyet. De Kan alkut kötött. Azt mondta, hogy segít megölni az olasz vezért, ha szabadon engedjük. Megegyeztünk vele. Azóta Németországban van. Ráállítottuk Codyra, a nap 24 órájában vigyáz rá és infókat szállít az ottani helyzetről.
-Röviden: mindenki tudott mindenről és nekem semmit nem mondtatok.
-Tudtam, hogy felzaklatna. - érintette meg a karomat T.O.P.
-Ezért inkább egy évig a képembe hazudtál. Csak gratulálni tudok.
-Megakartunk védeni.
-Ezt ne hangoztasd, mert esküszöm, hogy golyót eresztek beléd! Azt hiszed, hogy ezek után majd szó nélkül segítek neked ebben az ügyben? - húztam fel a szemöldökömet.
-Nem szeretnél újra találkozni Kannal? - nyelt egy nagyot T.O.P.
-Őszintén? - kérdeztem, mire csak bólintott. - Csak pár percig, amíg végre hajtanám a múltkor sikertelen feladatomat.
-Nem tudnád megölni. Akkor sem tudtad. Szereted.
-Örülök neki, hogy te mindig jobban tudod az érzéseimet, mint saját magam.
-Hidd el, én lennék a legboldogabb ember, ha nem kellene azt mondanom, hogy mást szeretsz.
-Olyan jól hazudsz.
-Nem! Kérlek, most az egyszer bízz bennem! Igazat mondok. Fontos vagy nekem, és gyűlölöm a tudatot, hogy te nem érzed ezt.
-Annyiszor hittem már neked és mindig eljátszottad az esélyeidet. Nem esett még le, hogy miattad nem tudok megbízni az emberekben? Ilyenné neveltettél. Azt kérted GD-től, hogy tökéletes legyek. Ebbe a tökéletességbe pedig az is beletartozott, hogy érzelemmentes és bizalmatlan legyek. Bár veled szemben hatalmas előny a bizalmatlanság. Minden, amit nekem vagy másnak mondasz csak szavak. Nincs mögöttük sem érzelem, sem jelentés.
-Én figyelmeztettelek, hogy egyszer ellened fog fordulni. - nézett Yoseob T.O.P szemeibe, majd újra elővette a fegyverét és a főnököm szívéhez emelte.
T.O.P ugyanígy tett. A mögöttünk álló emberek követték a példájukat. Várakozás. Ki húzza meg először a ravaszt? Halálos csend telepedett ránk, majd újra kerékcsikorgás és megjelentek T.O.P emberei is. Ott állt körülöttem 40 ember és mind arra készült, hogy megölje a másikat. Nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek. Két lehetőséget állítottam fel magamban. Az egyik, hogy én magam sütöm el a pisztolyomat egyenesen T.O.P, majd Yoseob fejébe. Vagy a második, hogy utoljára az életben valahogy kihúzom a főnökömet a bajból. Egyik sem tűnt túl egyszerű feladatnak. Végül átfutott az agyamon valami. Eszembe jutott, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy ez a helyzet megoldódjon.
-Tegyétek le a fegyvert! - emeltem a pisztolyomat a saját fejemhez.
-Rien! Meg ne próbáld! - kiáltott rám T.O.P.
-Te már többé nem tudsz rám hatni.
-Ezzel nem segítesz semmit. - lépett közelebb hozzám GD.
-Te is tudtál erről? - néztem rá.
-Nem.
-Hazudsz! Képben voltál és egy szót sem szóltál volna.
-Vártam a megfelelő alkalmat és bíztam benne, hogy T.O.P korábban elmondja. Reméltem, hogy nem így fogsz reagálni.
-Rengeteg alkalmad lett volna rá.
-Rien, ez tényleg nem jó megoldás. - jelent meg Tina is.
-Szarok a jó megoldásokra. Tegyétek le azt a rohadt fegyvert!
Yoseob abban a pillanatban elemelte a pisztolyát T.O.P szívétől, és intett az embereinek, hogy kövessék a példáját. A többiek is ugyanezt tették. Már csak én tartottam a fegyveremet.
-Remek! Yoseob az embereiddel szállj be a kocsikba és tűnjetek el!
-Rien. - indult el felém és megállt előttem fél méterrel. - Ne tedd ezt! T.O.P nem ér ennyit.
-Sajnálom. Csak menjetek el!
Nem szólt semmit. Némán teljesítette a kérésemet és az embereivel együtt elhajtottak.
-Ez remek színjáték volt. Pontosan tudtad, hogy hogyan állítsd le őket. Büszke vagyok rád, hogy túl tudnál lépni az előbbi kis incidensen és ezt véghez vitted. Látszik, hogy a mi emberünk vagy. - vigyorgott rám T.O.P.
-Ez már rég nem színjáték.
-Miről beszélsz? Gyere, menjünk haza! - fagyott le az arcáról a mosoly.
-Nem. Én nem megyek veled sehová. Ti is szálljatok be a kocsitokba és tűnjetek el innen! T.O.P autója itt marad, arra még szükségem lesz.
-Megőrültél? - kérdezte Tina magas hangon.
-Ti őrültetek meg. Azt hiszitek, hogy ezek után majd szó nélkül teljesítem minden kívánságotokat? Nagyon el vagytok tévedve. Utoljára mentettem meg az életeteket.
-Ezt nem gondolhatod komolyan. - szólalt meg GD.
-Úgy ismersz?
-Jobb lesz, ha tényleg elmegyünk. - indult el Tina.
-Legalább neki van egy csöppnyi esze. Nem akarjátok követni a példáját?
-Nem lehet igaza Yoseobnak. Nem fordulhatsz ellenem. Hozzám tartozol.
-Már rég nem neked dolgozom, hanem magamnak. Ragaszkodást nem neveltél belém, így fogalmad sincs arról, hogy képes vagyok-e erre vagy sem. Soha nem tartoztam hozzád és nem is fogok.
-Akkor mégis mihez fogsz kezdeni?
-Semmi közöd hozzá.
Megfordult és elsétált. GD némán követte a példáját.
-Ha követni mertek, vallomást teszek a rendőrségen és bizonyítékokat is mutatni fogok, majd elsütöm ezt a pisztolyt. - szóltam utánuk.
Tudtam, hogy ezt nem kockáztatnák meg. Beszálltak a kocsikba és elhajtottak. Magamra maradtam. A szöuli éjszaka csodálatos fényei kigyulladtak. A városban elkezdődött az éjjeli nyüzsgés. Én pedig csak tehetetlenül álltam egy sziklán és tényleg nem tudtam, hogy hogyan tovább. Nem voltak lehetőségeim. Aztán eszembe jutott valami. A négy ember adatlapja nálam maradt. Elővettem őket a zsebemből és címeket kerestem rajtuk. Csak Hero lapján találtam egy címet. Beszálltam az autóba és a gázra tapostam. Utam Szöul egyik elit környékére vezetett. Mikor a megadott címhez értem, leparkoltam és a kapu felé vettem az irányt. Megnyomtam a csengőt és vártam. Pár perc múlva egy kapucnis férfi lépett ki az ajtón és odasétált hozzám.
-Miben segíthetek? - kérdezte, de az arcát nem láthattam a kapucni és a sötét miatt.
-Hero? - kérdeztem vissza, mire csak bólintott. - A nevem Rien.
Amikor ezt kimondtam rögtön elővette a kulcsait és kinyitotta előttem a kaput, majd intett, hogy menjek be a házba. Követtem az utasításait. Mikor beléptem az ajtón, azonnal kiszúrtam a srác minden bizonnyal nem kispályás. Minden bútorról árulkodott a gazdagság.
-Minek köszönhetem a látogatásodat? - lépett be Hero és bezárta maga mögött az ajtót, majd levette a pulóverét.
Ekkor megpillanthattam, hogy kivel is van dolgom. Egy 24 év körüli férfi állt velem szemben, akinek tökéletes teste és elkápráztató szeme volt.
-Bizonyára tudod ki vagyok. - néztem a szemeibe.
-Van olyan ember, aki nem hallott még rólad? - mosolyodott el.
-Kétlem. - jegyeztem meg. - Tudtommal te is beletartozol abba a bizonyos csapatba, ami holnap Németországba indul.
-Téged küldtek követnek? - húzta fel a szemöldökét. - Azt hittem, hogy az ilyen feladatokat a kishalaknak adják.
-Nem kaptam feladatot. Még nem tudsz a mai fejleményekről?
-Úgy érzem, hogy pár perc és megtudom. Nem kérsz valamit inni?
-Egy pohár vizet, ha lehet.
-Természetesen. Gyere! - majd elindult a konyha felé és töltött nekem egy pohár vizet, magának pedig elővett egy energiaitalt.
Először némán bámultam az előttem lévő poharat, majd Herora néztem. Abban a pillanatban tudta mit akarok. Elvette előlem a poharat és a mosogatóba rakta, majd felém dobott egy másik doboz energiaitalt.
-Gondolatolvasó vagy. - mosolyogtam rá.
-Te pedig előítéleteim ellenére egész kedves vagy.
-Nem kell elhinni mindent, amit hallasz rólam. Sokszor a fele sem igaz. De nem azért jöttem ide, hogy rólam beszéljünk.
-Nem szeretsz magadról beszélni. Zárkózott vagy.
-Ezt a mondatot figyelmen kívül hagyom. Szóval ma késő délután volt egy nem kellemes találkozásom. T.O.P-t megakarta ölni Yoseob és az emberei, majd megjelentek a mi embereink is. Mindenki fegyvert tartott a másik fejéhez.
-Meghaltak? - vágott közbe döbbenten Hero.
-Nem. Megfenyegettem őket, hogy ha nem tűnnek el, akkor egy valaki biztos meg fog halni és az én leszek. Majd elküldtem őket.
-Vagyis most nemcsak Yoseob elől menekülsz, hanem T.O.P elől is, aki tulajdonképpen a főnököd?
-Azt nem mondhatnám, hogy menekülök. Nem szeretnék velük találkozni. - sóhajtottam, majd elmeséltem neki az egész sztorit.
Hero szótlanul hallgatta végig a történetemet.
-Nem egyszerű történet. Mit akarsz tenni? - nézett rám.
-Németországba megyek és egy lépéssel megelőzöm, majd T.O.P-t és a többieket.
-Vagyis engem is? - húzta fel a szemöldökét.
-Ha így tervezném, akkor szerinted elmondtam volna neked?
-Tehát azt akarod, hogy menjek veled és ne T.O.P-nak dolgozzak, hanem neked?
-Félreérted. Nem nekem kell dolgoznod. - néztem a szemeibe. -Hanem velem.
Nem szólt semmit, csak elővette a laptopját és belemerülten keresni kezdett az interneten.
-Holnap reggel 6 óra 30 perckor indul egy gép. Lefoglaltam három jegyet. - pillantott rám.
-Hármat? - kérdeztem vissza.
-Mir az egyik legjobb barátom. Ha én azt mondom, hogy inkább neked segítek, akkor ő is ezt fogja tenni.
-Miért segítesz nekem? Arra számítottam, hogy ajánlatot kell majd tennem azért, hogy vállald.
-Nem tűnsz bűnözőnek. Tudom, hogy az vagy, mégis van benned valami emberi, valami különleges, ami megkülönböztet a többiektől.
-Köszönöm. - néztem rá hálásan és tényleg úgy éreztem, hogy most valahogy igazán adhatom önmagam.
-Szerzek neked ágyneműt. - indult el a nappali irányába.
-Hogy mit? - kérdeztem döbbenten.
-Ágyneműt. - fordult vissza. - Ugye nem tervezted, hogy éjfélkor kocsiba ülsz és megszállsz valamelyik hotelben?
-Nem szeretnék zavarni.
-Ugyan! Legalább nem érzem majd magam egyedül a házban.
-Egyedül élsz? Nem túl rideg ez egy kicsit?
-Az. De hát mi tehetnék? - mosolygott, majd magamra hagyott.
Nem telt bele pár perc és újra megjelent az ajtóban.
-Gyere! Megmutatom a szobádat. - szótlanul elindultam utána.
-Hero!
-Igen?
-Miért akartál T.O.P oldalára állni?
-Jó ajánlatot tett.
-Ennyi az egész?
-Ez lesz ma estére a szobád. Megágyaztam neked. Pihenj le! Holnap korán kelünk. - mosolygott, majd elsétált.
Tudtam, hogy valamit nem akar elmondani. Neki is van egy titka, mint mindenkinek. Titkok mindig voltak, vannak és lesznek is. Egész életünkben végig kísérnek minket. De most úgy döntöttem, Heronak nem adom meg azt a luxust, hogy szó nélkül tűröm a rejtélyességét. Meg fogom tudni, mit takargat. Lehet, hogy nem ma és nem is holnap, de egyszer biztosan.

3.rész

2011-04-25T23:42:00.001+02:00

-Nem tudod, hogy miről beszélsz. - néztem rá hidegen.
-Az arcod mindent elárul. - mondta Yoseob, mintha ő annyira ismerne.
-Már régen megtanultam, hogy hogyan tudom leplezni az érzéseimet. Miért pont előtted nyílnék meg? - húztam fel a szemöldökömet.
-Mert én mindent tudok Kan ügyéről. Tudom, hogy hol van.
-Ha rákérdezek, akkor sem fogod elárulni. Valamit kérnél cserébe. Így meg sem próbálom. Bárkinek tartoznék, de neked nem.
-Ennyire nem kedvelsz?
-Nincs bajom veled. - erőltettem magamra egy halvány mosolyt.
-Olaszországban van. Róma. - hadarta, majd az ablak felé fordult, hogy a tekintetünk még csak véletlenül se találkozzon.
-Miért mondtad ezt el nekem? -suttogtam.
-Úgy érzem, hogy őt talán szeretted. Így igazságtalannak tartom, amit T.O.P csinált.
-Mit tett pontosan?
-Tudta, hogy Kan fontos neked. Látta, mi folyik a háta mögött, így GD-nek adta az ügyet. Az eredeti terv az volt, hogy kiiktatják a srácot. Azonban T.O.P jobb tervet eszelt ki. Hisz elég okos ahhoz, hogy felmérje miből tud hasznot húzni. Előadták Kan halálát, de közben csak elrabolták. Európába vitték azzal a céllal, hogy amíg nem szükséges, ne találd meg. Ő az egyetlen ütőképes kártya veled szemben és ezt ők is tudják. Ha szükség lenne rá, vele sakkban tudnának tartani. Vésztartaléknak tökéletes.
Valami nem stimmelt a sztoriban. Igaz, nem lenne értelme annak, hogy Yoseob hazudjon nekem. De akkor is sántít a történet. Ha tényleg T.O.P lenne a háttérben, akkor már rég elintézte volna, hogy senki ne tudjon az ügyről, csak GD.
-Tegyük fel, hogy mindezt elhiszem. Hogyan tovább? Menjek és keressem meg? - sóhajtottam.
-Ha visszaszeretnéd kapni.
-Senki nem tudja, hogy mit akarok. Még én magam sem.
Ez igaz volt. Nem tudtam, hogy szükségem van-e arra, hogy felbolygassam a régi emlékeket.
-Nem mehetünk tovább. GD lakása 10 méterre van innen. Ha észrevesz minket, akkor megint kombinálni kezdenek és mi isszuk meg a levét. - fordult hátra a sofőr, majd leparkolt.
-Úgy látom a biztonsági rendszeretek még a régi. Így tényleg nem értem, hogy miért olyan amatőr barmokat választasz magad mellé, mint az előbbi két díszpéldány. - néztem cinikusan Yoseobra.
-Ez legyen a legkisebb problémád. - vigyorgott Yoseob. - De most menj! Állj össze újra GD-vel! Viszont egy dolgot fogadj meg: alaposan gondold át, amit mondtam. Az idő rohamosan fogy. Nem tudhatjuk, hogy meddig tartják Kant fontosnak. Abban a pillanatban, amikor veszít a jelentőségéből, halott lesz.
Nem szóltam semmit, hisz ha ez a történet igaz, akkor a dolgok valóban így alakulnának. Köszönés nélkül kiszálltam az autóból, és elindultam a kihalt mellékutcán. Számítottam rá, hogy GD nem a város előkelő részén lakik, de ez már azért túlzás volt. Lassú léptekkel haladtam a célpontom felé. Szívem szerint be sem mentem volna a házba, de ezúttal nem volt más választásom. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat egészen a hatodik emeletig. Mikor megláttam a 49-es számot, a torkomban gombócot éreztem és azt hittem, megáll körülöttem a világ. Mély levegőt vettem és megnyomtam a csengőt. Nem kellett sokat várnom. Pár másodperc múlva nyílt az ajtó és egy teljesen megváltozott GD-vel találtam szembe magam. Mikor a szemembe nézett hihetetlen haragot éreztem. Nem én haragudtam rá, hanem ő rám. Ha szemmel gyilkolni lehetne, akkor én már halott lennék. Valószínűleg számított rám. Csak némán megfordult és a nappali felé indult. A bejárati ajtót nyitva hagyta, arra számítva, hogy utána megyek. Én azonban egy lépést sem mozdultam. Mikor ezt észrevette, furcsa tekintettel bámult rám.
-Eltűnt belőled a tűz. - szólalt meg halkan, majd lehajtotta a fejét.
Értetlenül bámultam rá. Nem tudtam, mire vélni a viselkedését.
-Régen már rég bejöttél volna. Akkor az sem zavart, ha láttad rajtam, hogy legszívesebben kidobnálak. Most pedig az engedélyemre vársz? - magyarázott tovább, de egy percre sem nézett rám.
Nem vártam én senki jóváhagyására. Beléptem, majd jó hangosan bevágtam magam mögött az ajtót. Megálltam és elkezdtem levenni a ruháimat. Éreztem, hogy GD követi minden mozdulatomat. Egy szál fehérneműben közeledtem felé. A levegőt gyorsabban kezdte venni, felszabadult benne az összes eddig elrejtett vágy. Mikor már csak pár centire voltunk egymástól, nem bírta tovább és hatalmas hévvel esett nekem. Meg sem próbáltam leállítani. Igaz nem is tudtam volna. Túl rég voltunk együtt, túl sokat vártunk arra, hogy visszatérjünk. Heves csókcsatánkat az ágyban fejeztük be. De a vártak ellenére, nem történt semmi más. Némán simogattam a hátán lévő tetoválást, s közben ezerszer átfutott az agyamon, hogy milyen gyengének tűnik, holott ő az egyik legerősebb ember, akit ismerek. S ezt nem feltétlenül testfelépítésre értem. GD teljesen más, mint a többiek.
-Nem így képzeltem el a nagy visszatérést. - suttogtam, majd egy lágy puszit nyomtam a nyakára.
Nem szólt semmit, csak megfordult és maga alá gyúrt.
-Mi nem tetszik ebben? - nézett rám kajánul.
-Erősebb szerettem volna lenni a viszontlátáskor.
-Így is elég jó kondiban vagy. - jegyezte meg vigyorogva és a karomat kezdte kémlelni.
-Bolond! - kólintottam finoman fejbe.
-Na! - húzódott nyafogva arrébb, majd ledőlt mellém az ágyra.
-Ez nekem így nem tetszik. - sóhajtottam és az ölelésébe bújtam.
-Ahhoz képest, hogy simán kinyírnánk egymást, egész jól elvagyunk, nem? - kérdezte ironikusan.
-Hát....ezt az "esetünket" nevezzük békülésnek. Vagyis nem, inkább tűzszünetnek.
-Szóval csak ideiglenes az idill?
-Ez természetes, nem? - vigyorogtam.
-Itt maradsz éjszakára? - tette fel a kérdést, amire egyáltalán nem számítottam.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. - néztem mélyen a szemeibe.
-Miért? - kérdezte és egyre közelebb hajolt hozzám.
Nem hagyott időt a válaszra. Ajkait az enyémre tapasztotta és nyelveink vad táncot jártak. Mikor elváltunk egymástól, egyszerűen nem tudtam megszólalni.
-Kérdezhetek valamit? - fonta körém karjait.
-Ha tűri a tintát, akkor igen.
-Mi van közted és T.O.P között?
-Semmi. - adtam meg az egyszerű választ.
-Ezt nem mondhatod. Valami összeköt titeket, és szar a tudat, hogy nem tudom mi.
-Miből gondolod, hogy olyan szoros köteléknek kell köztünk lennie?
-Mindig visszatérsz hozzá.
-De sohasem szeretetből. - jegyeztem meg.
-Bármit elhinnék neked, de ezt nem.
-Nem tudok ennél többet mondani.
-Meddig űzitek még ezt az őrült játékot?
-Félő, hogy a mi játékunk egy életre szól.
-Nem valami szép tündérmese. - nézett rám.
-Nem hiszek a tündérmesékben. Azokhoz én túlságosan cinikus vagyok.
-Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék az érdeketekben. - sóhajtott.
-Ha szerinted T.O.P és én annyira egymásnak vagyunk teremtve, akkor most miért melletted fekszem majdnem meztelenül? - húztam fel a szemöldökömet.
-Mert ezzel akarod neki bizonyítani, hogy független vagy.
Még nekem is el kellett gondolkoznom ezen. T.O.P mindig egy külön téma volt az életemben. Egy olyan ember volt számomra, akinek a helyét senki sem vehette át. De nem tudnám pontosan megmagyarázni, hogy mit is jelent ő nekem.
-Nem hiszem, hogy bizonyítanom kellene. Tudja ő azt magától is.
Abban a pillanatban megszólalt GD telefonja és már előre sejtettem, hogy T.O.P lesz a hívó.
-Igen? - vette fel GD és felült az ágyon.
-....................................
-Igen, még itt van. - pillantott rám.
Tudtam, hogy T.O.P az. Ki más lenne. De miért érdeklődik felőlem? Régebben soha nem kért számon, hogy merre járok. A biztonságom pedig duplán nem érdekelte.
-.................................
-Nem hiszem, hogy tud a visszatéréséről. Akkor már rég megkereste volna. Az informátorai megtaláltál volna. Akkor valahol megkötözve ülne és azon dolgozhatnánk, hogy hogyan szabadítsuk ki.
Az első mondatból rájöttem, hogy Yoseobról van szó. Pár perc alatt átfutott az agyamban Kan története. Nem tudtam, hogy mi lenne a jó taktika. Kiteregetni, hogy tudok róla vagy hallgatni és várni. Vagyis várjunk! Honnan tudhatom, hogy Yoseob igazat mondott? Lehet, hogy csak át akar verni és azt szeretné, ha a bizalmam megrendülne T.O.P felé. Amikor GD letette a telefont, halkan megszólaltam.
-Yoseob tud arról, hogy visszajöttem.
-Ugyan! Most kivételesen sikerült kikerülni az informátorait. - nézett rám nyugtatóan.
-Találkoztam vele.
-Mi? - emelte fel a hangját és láttam rajta az idegesség jeleit.
-Ő hozott el hozzád. - jelentettem ki higgadtan.
-Nem mondod komolyan, hogy bedőltél neki? Hogy tehetted ezt? - kezdett el fel-alá járkálni a szobában.
-Álljunk meg egy szóra! Ki beszél itt bedőlésről? Az egy dolog, hogy beszéltem vele. De ez nem jelent semmit. - térdeltem fel és a karjánál fogva visszarántottam az ágyra. - Egyébként ha jól tudom fél éve te voltál az, aki infókat szállított neki. Emiatt majdnem meg is öletted magad. Azon is csodálkozom, hogy T.O.P hajlandó veled újra együtt dolgozni.
-Nem csak az én múltamban lehet áskálódni. - jegyezte meg gúnyosan.
-Mondtam én egy szóval is, hogy szent vagyok?
-T.O.P tudni fog róla? - kérdezte a találkozásra célozva.
Gyorsan sikerült leszerelnem. Mindig tudta, hogy ha a múlt kerül szóba, akkor ő rosszabb helyzetben van, mint én.
-Ha eljön az ideje, tudni fogja. - bólintottam.
-Itt az ideje, hogy visszamenj. - állt fel újra és felvette a pólóját.
-Először az volt a bajod, hogy kint állok és engedélyre várok. Most meg csak így simán kidobsz? - néztem rá értetlenül.
-Úgysem maradtál volna itt éjszakára. Nem árt, ha sötétedés előtt a hotelbe érsz.
-Nem vagyok kislány. Tudok magamra vigyázni.
-Akkor is! Jobban örülnék, ha még nappal épségben megérkeznél. Meg pihenned is kell! Holnap hajnalban indul a gépünk Németországba.
Erre az indokra kénytelen voltam megadni magam. Egy utolsó szenvedélyes csók és kisétáltam GD lakásából. A legnagyobb meglepetésemre mikor kiértem a házból T.O.P-t pillantottam meg.
-Te mit keresel itt? - néztem rá meglepetten.
-Én is örülök neked! - vigyorgott, majd magához rántott és forrón megcsókolt.
Ez a csók más volt. Volt benne valami nem megszokott. Mintha érzelmeket véltem volna felfedezni.
-Van számodra egy kis meglepetésem. - karolta át a derekamat.
-Meglepetés? Félnem kéne? - nevettem.
-Úgy ismersz?
-Erre most engedd meg, hogy ne válaszoljak!
-Inkább szállj be! - nyitotta ki nekem az autó ajtaját.
-Most az egyszer rád bízom magam. - kacsintottam.
Beült a vezető ülésre és azonnal a gázra lépett.
-Tudod... - vett egy mély levegőt. - Azt szeretném, ha ma nem esne szó a munkánkról. Holnap elhagyjuk Szöult. Élvezzük ki azt a kevés időt, amit még itt töltünk!
-Ez nagyon jól hangzik. - dőltem hátra kényelmesen az ülésben. - Egyébként hová is megyünk?
-A meglepetés melyik része nem volt világos? - nevetett fel.
-Rég láttalak nevetni. - néztem végig rajta, végül tekintetem megakadt a szemein.
Hihetetlen. A szemei bármikor rabul tudtak ejteni. A tekintete mindig mély és megfontolt. Ritkán lehet benne érzelmeket látni. Most azonban motoszkált ott valami.
-Lehet, hogy nagyon jól ismersz, de te sem tudsz mindent. - nézett rám gyengéden.
-Ha már az elkövetkezendő hónapokat együtt töltjük, akkor igazán beavathatnál mindenbe.
-Mindenre készen állsz?
-Mindenre nem. De rád készen állok. - mosolyogtam rá.
-Nos....hosszú még az éjszaka. - jegyezte meg kaján vigyorral az arcán.
Pár perc múlva egy számomra ismeretlen helyen parkolt le. Valószínűleg Szöul egyik külső kerületében lehettünk.
-Gyere! - pattant ki a kocsiból, kinyitotta nekem az ajtó, majd kézen fogott és elkezdett maga után húzni.
Egy dombon gyalogoltunk felfelé. Nekem ez a hely teljesen ismeretlen volt, de T.O.P otthonosan mozgott, mintha már többször járt volna itt. Amikor felértünk a dombtetőre, gyönyörű látvány tárult elém. Egész Szöult be lehetett látni innen. A város már csodálatos esti fényeiben pompázott. Lenyűgöző volt.
-Ez az egyik kedvenc helyem. Sokszor járok ki ide. - karolt át hátulról T.O.P. - Tetszik?
-Viccelsz? - kérdeztem hitetlenkedve. - Ez csodálatos.
-Sejtettem, hogy ez lesz a véleményed. - puszilta meg a vállamat.
-Miért hoztál el ide? - suttogtam.
-Mondjuk úgy, hogy egy belső hang súgta.
-Szeretem, mikor hallgatsz a belső hangjaidra.
Valami furcsa volt. T.O.P mintha nem is lett volna önmaga. Nem tudtam hová tenni a viselkedését. Érdekesen indult az este, és még érdekesebben fejeződött be...............

2.rész

2011-04-17T19:12:00.004+02:00

Másnap reggel már meg sem lepődtem azon, hogy mikor kinyitottam a szemem T.O.P nem feküdt mellettem. Mindig lelépett. Soha semmi nyomott nem hagyott maga után. De ezt nem csak velem tette meg, hanem még rengeteg nővel, akik a csapdájába estek. Fáradtan ültem fel az ágyban, és majdnem lecsukódó szemhéjakkal néztem körül az ismeretlen szobában. Minden bizonnyal egy újabb hotelben végeztük az éjszakát. Nem sok mindenre emlékeztem az elmúlt 12 órából. Miután eljöttünk a cégtől, valahogy elsötétült a sztori. Csak apró emlékfoszlányok jutottak eszembe. Pezsgőspohár, cigi és repkedő ruhadarabok. Miközben a tegnap este összerakásán gondolkoztam, hangokat hallottam a szobából nyíló ajtó felől. Majdnem a lélegzetem is elállt, mikor megjelent T.O.P derekán mindössze egy törölközővel. Láthatta az arcomon a döbbenetet, mert csak pimaszul elvigyorodott.
-Te még itt? - néztem rá értetlenül.
-Ennyire meglep? - kérdezte, majd odajött hozzám és egy puszit nyomott a nyakamra.
-Ilyenkor már az aznapi áldozatodat szoktad fűzni.
-Miért általánosítasz mindig azokra a dolgokra, amik régen történtek? Tényleg nem hiszed el, hogy én is változhatok?
-Még most fejezd be! - szóltam rá.
-Utálom, hogy nem bírlak átverni. - állt fel pukkadozva az ágyról és az éjjeliszekrényhez sétált.

-Na mondd! Mire ment ki eddig a játék? - nevettem fel.

-Az hittem, hogy tegnap már mindent megbeszéltünk. - mondta, miközben ledobta magáról a törölközőt.

-Ha már itt tartunk...Tegnap nem beszéltünk valami sokat.

-Rien! Ismerem ezt a nézést. - fordult meg miután felvett egy boxert.

-Most nem térünk el a témától. - néztem rá szigorúan. - Halljam, hogy mit nem tudok még?

-Emlékszel arra, hogy kiket soroltam fel tegnap?

-Azokra gondolsz, akik jönnek velem Németországba? - némán bólintott, így folytattam. - Te, Tina és én. Kihagytam valakit?

T.O.P vett egy mély levegőt és éreztem, hogy magában elszámolt háromig.

-GD. - suttogta.

Az ereimben megállt a vér. Kikerekedett szemekkel bámultam rá. GD és köztem egy nagyon hosszú történet íródik. Anno ő intézte el a találkozót T.O.P és köztem. Ha szépen szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy ő rabolt el. Akkor ő volt a leghűségesebb a csapatban, aki a főnök minden kívánságát leste. Úgy gondolta, hogy jó pont engem behozni. Azt hitte, ez majd őt fényezi. Csak aztán valahogy én lettem a kedvenc és ő hirtelen háttérbe szorult. Utálta, ha valaki kiszorította őt a reflektorfényből. Én soha nem vágytam arra, hogy a középpontban legyek, és ezt neki is elmondtam, azonban ő nem úgy értékelte a dolgokat, mint én. Azt állította, hogy átvertem. Az első hetekben ő volt a "mesterem". T.O.P kiadta neki a feladatot, hogy csináljon profit belőlem. GD minden tőle telhetőt megtett. Nem tudom, hogy miért. Lehet azért, hogy őt istenítsék azért, amit véghez vitt. Vagy mert tényleg számított neki, hogy hogyan állok meg majd a lábamon egyedül. Azt suttogták, hogy többet érez irántam, mint barátság vagy mint munkakapcsolat. De én nem hittem ezeknek a szóbeszédeknek. Aztán egy nap rátört a féltékenység. Bebeszélte magának, hogy én az ő helyére pályázom. Senki nem hitt neki. Ő ezt annyira zokon vette, hogy összepakolta a cuccait és eltűnt. Fogalmunk sem volt, hogy hol lehet. T.O.P több embere is kereste a világ különböző pontjain, de sehol sem találtuk. Én Kínába mentem, mert egyszer mesélt nekem egy búvóhelyről, amit csak nagy vész esetén látogatott meg. Ez most pedig pont az volt. Nekem lett igazam. Ott volt, de nem úgy ahogy én arra számítottam. Nem volt egyedül. Mikor beléptem az apró házba elsőként egy idegen férfit pillantottam meg, aki éppen GD nyakához szorította a kését. Az agyam leblokkolt és fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. A kiképzésemet elkezdték, de nem fejezték be. Terepen pedig duplán nem volt gyakorlatom. De testem gyorsabban cselekedett az agyamnál. Előkaptam a táskámban lévő fegyvert és lábon lőttem a férfit. Ez volt az első alkalom, hogy valakit a munkám során megsebesítettem.....de nem az utolsó. GD visszajött velem Koreába. Akkor én számítottam a hősnek, aki visszahozta az egyik legértékesebb embert a csapatba. GD azonban már nem az volt, aki régen. Ő és T.O.P ég és föld voltak az elején. DE most mégis ugyanazt a játékot játszották. Mindketten hatalmat akartak, mégis megfértek egymás mellett. Egy bökkenő volt. GD engem úgy vonzott magához, mint egy mágnes és amúgy sem arról voltam híres, hogy nemet mondok valakinek, aki megmozgatja a fantáziámat. Így rövid időn belül az ő ágyát is megjártam. Akkor még T.O.P valamiért nagyon ragaszkodott hozzám, így ezt el kellett titkolnunk. Ám ez nem működött sokáig. Egy veszekedés után GD elmondta neki. De a dolog nem úgy sült el, ahogy vártuk. T.O.P haragja nem felém irányult, hanem GD felé. Egy hajszálon múlott, hogy nem ölték meg egymást. Az eset után GD idegenként kezelt. Úgy elment mellettem, mintha csak levegő lettem volna. Több hétig játszotta ezt. De ennek várható vége lett. Újra egy ágyban kötöttünk ki. Túl nagy volt köztünk a szenvedély és ezt csak fokozta, hogy szinte gyűlölt engem. Végül mindketten belátták, hogy egyikőjükhöz sem tartozom. Mindig amellett álltam, akinek szüksége volt rám. Egyszer azonban már nem forgott tovább az óriáskerék. Kaptam egy megbízatást, amiben T.O.P egy régi barátját kellett volna kiiktatnom. Természetesen a piszkos munkát nem én végeztem, de a csapda felállítása az én feladatom volt. Csak akadt egy kis bökkenő. Én, akiről mindenki azt hitte, hogy jégből van a szívem, megsajnáltam a srácot. Tudtam, hogy mi a dolgom és azzal is tisztában voltam, hogy miért kell a srácot félreállítanom. Mivel először közel kell kerülnöm az áldozatokhoz, nagyon sok időt töltöttem vele. Mindent elmondott nekem. Még azt is, ami miatt T.O.P listájára került. Bár az ő szájából máshogy hangzott a történet. Nem akartam, hogy arra a sorsra jusson, mint a többiek. Fél évig ő volt a legfőbb ügyem, mégsem szólhattam neki erről egy szót sem. Ha megtettem volna, akkor nem csak ő halt volna meg, hanem én is. Olykor már ott tartottam, hogy nem is magamat védtem....kizárólag őt. Próbáltam úgy intézni, hogy T.O.P rájöjjön, nem érdemes kiiktatni, inkább a saját oldalára kellene állítania. GD azonban gyanakodott, így elvették tőlem a feladatot és neki adták. Minden olyan gyorsan történt. Egy hét múlva már érkezett a levél, miszerint GD teljesítette a megbízást....Kan halott. Ennyi állt azon a papíron...semmi más. Nem tudtam, hogy kit gyűlöljek jobban. GD-t, mert megölte...Kant, hogy nem vigyázott...vagy magamat, hogy hogyan voltam képes újra szeretni, mikor tudom, az ilyen sztorik vége sohasem Happy End?! Nem sokáig gyötörhettem magam, mert ha T.O.P megérezte volna rajtam a gyengeséget...lehet ma már nem ülnék itt az ágyon.

-Tudom, hogy utálod, bár fogalmam sincs miért. De ezt most akkor sem kerülheted ki. - szakította félbe gondolataimat T.O.P hangja.

Nem szóltam semmit. Némán felálltam az ágyból és elindultam összeszedni a szétdobált ruháimat.

-Nem szoktad ilyen könnyen elfogadni a döntéseimet. - jegyezte meg.

-Nekem sem lehet mindig erőm arra, hogy szembeszálljak veled.

-El sem hiszem! Ezt komolyan te mondtad? - lépett mögém és hátulról átölelt.

-Miért kell neki is jönnie? - kérdeztem halkan.

-Kettőtök között hihetetlen versenyszellem ég. Mindketten azért hajtotok, hogy felülmúljátok a másikat. GD téged akar legyőzni, te pedig őt. Így a maximumot hozzátok ki magatokból, ami nekem csak előny.

-Egyszóval azért engedsz minket egymás torkának esni, hogy a legjobbat nyújtsuk.

-Pontosan. Ha belegondolsz, tőlem kitelik egy ilyen döntés. Tudom, hogy így veszélyeztetem a két legjobb emberemet, mert ha elfajul a játék, akkor tényleg kiiktatjátok a másikat. De én mégis összeeresztelek titeket.

-Tévedsz! Csak az én életemet veszélyezteted. Ha egy égő házból kijutnék, de GD bent maradna, akkor visszamennék érte. De ez fordítva már nem igaz. - fordultam vele szembe.

-Ezek szerint nem is gyűlölöd? - húzta fel a szemöldökét.

-De! Csak valamilyen szinten tisztelem őt.

-Képes lennél megölni GD-t? - nézett mélyen a szemembe.

Már vártam ezt a kérdést. Eddig még egy embert sem gyilkoltam meg. Mindig csak sérüléseket okoztam. Nem bírnám elviselni a tényt, hogy véget vetettem egy ember álmainak. Bár ezt párszor megtettem úgy, hogy nem kellett hozzá ölnöm. Ez azonban egy egészen más helyzet volt.

-Lehet. - adtam meg az egyszerű választ. - Hol találom?

Döbbenten egy cetlit nyomott a kezembe, amin egy cím szerepelt. Nem félt, hogy kárt tennék GD-ben. Tudta, hogyha a vérére pályáznék, akkor már nem élne. Vagy még várnék a megfelelő alkalomra. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, majd szó nélkül kisétáltam a szobából. T.O.P biztos volt benne, hogy visszafogok jönni, így nem meg sem fordult a fejében, mi lenne ha ez mégsem történik meg. Sietősen lépkedtem a lift felé. Minél hamarabb el akartam hagyni a hotelt. Túl sok emlék fűzött ide. Voltam már itt. Nem is egyszer. Egyik nap GD, másik nap T.O.P, harmadik nap Kan. Ismertem a szálloda minden szegletét. Amikor végre kiértem, valahogy nyugodtság járta át a testemet. A város már rég felébredt. Mindenhol munkába rohanó embereket láttam. Ez Szöul. Itt mindenki siet valahová. Imádtam ezt a várost. 5 éve kerültem ide. Előtte Los Angeles volt az otthonom. Aztán mikor 15 éves lettem, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy én azt vártam volna. Így az tűnt a legjobb megoldásnak, ha magam mögött hagyom az addigi életemet. Nem volt könnyű döntés, de meghoztam és onnantól kezdve tudtam, hogy aláírtam a halálos ítéletemet. Legalábbis először úgy tűnt, hogy egyedül nem állom meg a helyemet. Ám valamilyen módon mégis elértem, hogy ma is itt álljak. Az én koromban még mindenki az egyetem miatt aggódik. Én pedig itt vagyok 20 évesen és az életem egyáltalán nem nevezhető általánosnak. Elindultam a megadott cím felé, azzal a céllal, hogy egyezségre jutok GD-vel. Utam a város egy eldugott, sikátorokkal teli részén vezetett át. Már vagy 20 perce jártam az utcákat, mikor feltűnt mellettem egy fekete, sötétített ablakú kisbusz. Hirtelen lefékezett, és két testőr ugrott ki belőle. Abban a pillanatban tudtam, hogy mi fog történni. Az én reflexeim gyorsabbak voltak, így mire megragadták volna a karomat, velük szembe fordultam és az egyik fejéhez szegeztem a pisztolyomat. Látszott rajtuk, hogy nem erre számítottak. Elsétáltam mellettük, beszálltam a kocsiba, jól bevágtam az ajtót magam után, majd bólintottam a sofőrnek, hogy induljon. Azonnal a gázra lépett és maguk mögött hagytuk a két megszeppent férfit. Nem volt bennem félelem. Pontosan tudtam, hogy ki ül mellettem a hátsó ülésen.

-Yoseob, Yoseob....Komolyan ilyen amatőr barmokkal akartad elintézni, hogy beszálljak? - húztam fel a szemöldökömet és az említett srácra néztem.

Ismertem őt. T.O.P legnagyobb ellensége. Cuki fiúnak tűnik. De az édes pofi mögött gonoszság és kegyetlenség bújik meg. Néha már nagyobb játékosnak tartottam őt, mint a főnökömet. T.O.P tudta és a mai napig tudja, hogy én kapcsolatban állok vele. Nem az ő oldalán állok és nem is szállítok neki infókat. De mindig van számomra egy ajánlata. Így már vártam, hogy mikor keres fel. Tudtam, hogy a visszatérésem híre gyorsan terjed.

-Csak teszteltem, hogy a régi vagy-e még. - mosolygott rám angyalian.

-Térj a lényegre! - néztem rá cinikusan. - Lenne még egy kis dolgom.

-Komolyan tűzszünetet akarsz kötni GD-vel?

-Esküszöm, ez jobb, mint Hollywood. - sóhajtottam. - Nem gondolkoztál még azon, hogy újságíró legyél?

-Ne terelj!

-Miért érdekel téged annyira, hogy mit csinálok és mit nem?

-Ha te és GD újra egy csapatban dolgoztok T.O.P irányítása alatt, az nagyon veszélyes rám és az én embereimre nézve.

-Honnan veszed, hogy ti vagytok a következő célpont?

-Eddig akármilyen ügyön dolgoztatok, valamilyen módon mindig összeakadtatok velünk.

-Ezúttal szerintem ez nem fog megtörténni.

-Azért én jobbnak látom még az elején eloszlatni a viharfelhőket. Így most nem próbállak meg magam mellé állítani, viszont el fogom érni, hogy T.O.P mellé se állj.

-Azt hiszed ez lehetséges? Ez úgy hangzik, hogy ha melletted nem vagyok, akkor ne legyek sehol.

-Ennyire nem drasztikus a helyzet. Viszont olyan információk vannak a tulajdonomban, amire biztos vagyok benne, hogy felkapod a fejed.

-Hallgatlak! - néztem rá pókerarccal.

Úgy éreztem, hogy nem tud olyat mondani, amivel meglepne. Ám ez a gondolatom egy perc alatt szertefoszlott.

-Kan él. - nézett mélyen a szemembe.

Tudtam, hogy igazat mond. Abban a pillanatban felborult bennem minden, amit az elmúlt hónapok folyamán gondosan felépítettem. Nem tudtam, hogy kit kellene gyűlölnöm. A bosszú és az aggodalom egyszerre támadt fel bennem. A döbbenettől megszólalni sem tudtam. Rezzenéstelen arccal bámultam magam elé. Yoseob annyiban tapintatosabb volt, mint T.O.P, hogy hagyta míg valamilyen szinten rendbe szedem magam, aztán halkan megszólalt:

-Úgy látszik a jégszív felolvadt....

1.rész

2011-04-12T18:26:00.004+02:00

Szótlanul bámultam a tárgyalóasztal túloldalán ülő férfit. Mint mindig, most is tökéletesen festett. Sötétszürke öltöny, nyakkendő, hibátlan arc és tökéletesen beállított haj. Mindez nála már megszokottnak számított. Egy nő az első pillanatban beleszeretne, de egy nő, aki ismeri is őt, tudná, hogy az ő szótárában nem szerepel az "érzelem" szó. Mivel ő egy ideál, lehetne róla ábrándokat kergetni, de nem érdemes. Hisz végül úgyis mindenkinek csalódást okoz. Igaz ez nem mindig volt így. Nyílt titok, hogy régen egy életvidám férfi volt, de aztán valaki átgázolt rajta, olyan mély sebeket hagyva benne, hogy azóta nem képes vagy csak egyszerűen nem akar érezni. Ridegsége mindenkit elriaszt, s senki nem tud odáig jutni, hogy a felszín alá lásson. Mogyoróbarna szemeiben néha felvillan a vágy, de ez egy éjszaka után újra kialszik. Továbbra is némán kémleltük egymást. Tekintete az enyémbe fúródott, s próbált valamit kiolvasni a szemeimből, de én gondosan ügyeltem rá, hogy semmit sem láthasson. Mert lehet, hogy ő a nagypályán játszik és megállíthatatlan, egy ember azonban mégis adhat neki piros lapot....ez az ember én vagyok. 3 év alatt kiismertük egymást. Kezdetben esküdt ellenségek voltunk, ahol mi megjelentünk, ott kő kövön nem maradt. Aztán rájött, hogy legyőzni nem tud, így jobban teszi, ha valamilyen módon a saját oldalára állít. Hazugságok és ármányok árán sikerült is neki. Az életével játszott azért, hogy őt támogassam. Tudta, hogy veszélyes játékot játszik, de mégis folytatta. Pont ezért maradtam vele. Nem a pénzéért, nem a csillogásért....Mindenki azt várta, hogy majd én leszek az, aki megtöri a jeget. Nagyot tévedtek. Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy átvegyem felette az irányítást. Pedig megtehettem volna...de akkor megállítottam volna a világ egyik legveszélyesebb gépezetét. Én hagytam, hogy folytassa azt az elmebajt, amit elkezdett. Még segítettem is neki, s szép lassan a főnökömmé vált, bár tudta, hogy sohasem lesz lesz képes uralkodni felettem. S hogy megbántam-e a döntést, miszerint szabadon engedtem az "ördögöt"? Azt kell mondjam, hogy nem. Kegyetlen és bárkin képes áttaposni, de pont ez teszi erőssé...és nemcsak őt, hanem azokat is, akik vele tartanak. Olyan biztonságot nyújt, amit senki más nem tud megadni. Hasonlítunk egymásra. Csak ő nagyobb tétekben játszik, mint én....és nem ismeri a határokat. Ő T.O.P. Felém csúsztatta az előtte heverő aktát, majd elkapta rólam a tekintetét. Kinyitottam a dossziét, amiben először egy fénykép tűnt fel. Egy körülbelül 18 éves srácot láttam rajta, aki önfeledt mosollyal állt a gokartja mellett. A kép mellett egy név és egy németországi cím szerepelt.

-Cody Terman? - törtem meg a csendet.

T.O.P bosszúsan nézett rám, hisz teljesen elmerült az ablakon folydogáló esőcseppek bámulásába.

-Németországi gokartos. - jegyezte meg némi gúnnyal a hangjában.

-Valahogy sejtettem. - majd előre dőltem a székemben, és a tekintetemmel jeleztem neki, hogy nem tetszik a hozzáállása.

Kihúzta magát és kényelmesen hátradőlt. Szeretett játszani az idegeimmel. De ez nem mindig volt jó taktika. Néha nem voltam játékos kedvemben és hangos vitákkal fejeztük be a beszélgetéseinket.

-Azt suttogják róla, hogy ő a legjobb. Csak nincs háttere. Szülei meghaltak, a nővére pedig két hónapja drogtúladagolásban távozott az élők sorából. - nézett rám.

-Milyen szépen fogalmazod meg mostanában a halált. Mintha bármiféle jelentőséget is tulajdonítanál ennek. Régen nem számított neked az emberélet. Ennyit változtál volna három hónap alatt? - húztam fel a szemöldökömet.

-Most sem számít! - vágta rá azonnal. - De tudod három hónap sok idő. Gyorsan változnak a dolgok. Ezt te tudod a legjobban.

-Értenem kellene ezt a célzást?

-Három hónapja egyik napról a másikra eltűntél. Tudod milyen nehéz volt megtalálni? Nem kevés embert kellett a keresésedre állítanom.

-Ki mondta, hogy keress meg?

-Tudod, hogy én akartalak visszakapni. - s éreztem, ahogy a tekintete végigsiklik rajtam.

-Van nálam jobb embered is. - bújtam ki az indoka alól.

-Mindketten tudjuk, hogy te vagy az egyik legjobb. Ha ellenem fordulnának az embereim, akkor tőled félnék a legjobban.

-Tévedsz. - álltam fel. - Nem félnél senkitől. Sohasem arról voltál híres, hogy megriadsz a vetélytársaktól. Főleg, ha egy nőről van szó.

-Azt is be kell látni, hogy te nem csak egy egyszerű nő vagy. Egy vékony kis kötelék hozzád láncol.

-T.O.P! Előttem nem kell megjátszanod magad. Pontosan tudom, hogy ki vagy. Bárkit átverhetsz, de engem nem. - odasétáltam hozzá és leültem mellé az asztalra.

-Hát...ha nem te vagy a legjobb, akkor úgy látom, hogy nem rád kell bíznom Cody ügyét. Ő egy fontos lehetőség és nem lenne jó, ha elszúrnád. Meglep, hogy ennyire nem szeretnél már velem együtt dolgozni. De nem probléma. Majd GD elintézi a dolgot. - nézett rám gúnyosan és felállt a székéből.

-Álljunk meg egy pillanatra! - löktem vissza és beleültem az ölébe. - Először is, gyűlölöm, hogy tudod mivel lehet kikészíteni. Hogy mersz azzal vádolni, hogy nem vagyok jó egy megbízatásra? Másodszor, hogy jön a képbe GD? Nem úgy volt, hogy másokhoz kacsintgatott? Harmadszor, ki mondta, hogy nem akarok veled együtt dolgozni? - hajoltam olyan közel hozzá, hogy a szívverését is éreztem.

-Üdv újra a csapatban! - vigyorgott pimaszul és megcsókolt.

Régen is mindig ilyenek voltunk. Nem nevezhettek minket egy párnak, mégis ha bármelyikünknek szüksége volt valamire a másik máris ott volt. Ördögi játékot játszottunk. T.O.P minél ridegebb, annál szenvedélyesebb. De természetesen mindkettőnk tudta, hogy nem tudjuk lekötni egymást. Így elfogadtuk, hogy mindkettőnknek vannak más kalandjai is. Csak aztán én három hónapja leléptem. Bevallom azért, mert egy kis változásra volt szükségem. Ez az élet egy idő után túl piszkossá vált nekem és tisztáznom kellett magamban pár dolgot.

-Na de térjünk a lényegre! - súgtam a fülébe, mikor abbahagytuk a csókcsatát és kényelmesen elhelyezkedtem az ölében.

-Nos, eredetileg GD pályázott erre a munkára. Ő is pontosan érzi, hogy milyen nagy a jelentősége. Ő az első, az eddigi felfedezettek közül, aki akár a legfelsőbb szintekig is eljuthat. De ehhez természetesen segítségre van szüksége. S ha őszinte akarok lenni: inkább a te kezeidbe adnám. Te jobban értesz a lázadó 18 évesek nyelvén.

-Mit takar a legfelsőbb szint?

-Forma 1. - vágta rá nemes egyszerűséggel.

-Mi? - kerekedtek ki a szemeim.

-Tudom, hogy ijesztőnek tűnik és ha nem.... - kezdte volna.

-Nem ijesztő... - vágtam közbe. - Csak eddig még sohasem vágtad ilyen nagy fába a fejszédet.

-Aki mer, az nyer. - kacsintott.

-Ez most azt jelenti, hogy Németországba kell mennem?

-Igen. De természetesen nem egyedül. Tina, GD és én is megyünk.

-Azért, mert nem bízol meg abban, hogy megtudom csinálni?

-Nem. Tisztában vagyok a képességeiddel. Mint már mondtam, nem hiába téged akarlak erre a feladatra. A fiú nagyon makacs és információink alapján kezelhetetlen.

-Szereted mikor meg kell dolgoznom a sikerért. - sóhajtottam.

-Igen. Mert te vagy az, aki mindig kitartasz és uralod a helyzetet. - simított végig a combomon.

-Te pedig a háttérből mozgatod a szálakat.

-Én ehhez értek.

Igen. T.O.P ehhez mindig értett. Ő tulajdonképpen mindennel foglalkozik. Nem lehet konkrétan megfogalmazni, hogy mi a foglalkozása. Van, hogy éppen tehetségeket juttat a csúcsra. Van, hogy mások kérésére karriereket tesz tönkre vagy akár életeket is. Nem lehet meghatározni, hogy a rosszakat vagy a jókat erősíti. Én viszont mindezek ellenére mindig visszatérek hozzá.

-Akkor megcsináljuk? - nézett rám kérdőn.

-Meg. - vágtam rá habozás nélkül és felkeltem az öléből.

Ő is felállt, megfogta a kezem és kisétáltunk az ajtón. Megint együtt. Újrakezdve azt a történetet, amit anno félbehagytunk. Ezen az éjszakán elkezdtünk írni egy újabb sztorit, de még mi magunk se tudtuk, hogy az őrült száguldásunk hol is ér majd véget...

52.rész = Finálé

2010-07-23T15:20:00.005+02:00

Sziasztok!
Ez is elérkezett! Ez a rész az első évad utolsó része! =) Ezzel fejeződik be a történet egy szakasza. Nagyon sokat jelentett számomra ez a történet és imádtam írni. Most egy ideig biztos nem kezdek bele a második évadba, talán csak egy rövid összefoglalóval jelentkezem majd hamarosan. Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik valamilyen formában kifejezték a véleményüket a történetet illetően. Akár a chatben, akár megjegyzésben, akár e-mailben. Remélem ti is élveztétek az elmúlt hónapokat! Remélem élveztétek a száguldást! Kíváncsian várom, hogy mi a véleményetek a finálét illetően, szóval sok-sok komit várok! =) Viszont a blogot most kicsit megújítom, hogy a továbbiakban is tartalmazzon sok érdekességet(új zenéket teszek ki és a kinézetét újratervezem). Sokáig gondolkodtam, hogy mi lehetne most a jó végszó, de először sehogy sem akart az eszembe jutni egy megfelelő gondolat sem. Aztán mikor csak ültem és bámultam magam elé, rádöbbentem, hogy mi az, ami pontosan ide illik és teljes egészében kifejezi az én történetemet. Szóval ezekkel a szavakkal szeretnék tőletek és a történettől egy időre búcsúzni.

"Bár egy történet véget ért
Mégsem sír senki
Mert jól tudjuk:
Képzeletünk tovább fogja írni..."

Sok idő telt el azóta, hogy találkoztam Damonnel. Már július elsejét írunk és jelenleg Magyarországon tartózkodom. A hétvégén ugyanis itt kerül megrendezésre a World Series by Renault családi rendezvény és igen, jelenleg itt dolgozom. Nagyon sok minden történt az elmúlt hetekben. Sebastian beleegyezett, hogy az alsóbb kategóriákban tevékenykedjek. Bernievel mióta kirúgott nem is találkoztam. Csak pár pilótával tartom a kapcsolatot. Néha összefutok Lewissal, Fernandoval vagy Buttonnel, de senki mással nem találkoztam mostanában. Damonnal egyre több időt töltünk együtt és ez Sebet nagyon zavarja. De nem tehetek róla, hisz részben őt bízták meg, hogy segítsen nekem itt boldogulni. Jelenleg olyan mindenes vagyok. Általában a pilótáknak segítek. Tartom bennük a lelket egy-egy rosszabb futam után, segítek nekik ha magánéleti gondjaik vannak, tanácsokat adok nekik, segítek nekik alkalmazkodni különböző szituációkhoz, amik a Forma 1-ben előfordulhatnak és még sorolhatnám. Lassan már elmehetnék versenymérnöknek is. Hisz folyton telemetriai adatokról beszélgetnek a mérnökök, akikkel nagyon jóban vagyok. Ez a hely sokkal barátságosabb, mint a száguldó cirkusz. Ez érthető, hisz itt nincs olyan nagy teher, mint ott. Itt nem forog kockán olyan nagy mértékű pénzösszeg. Persze viszályok itt is vannak, sőt....Múltkor egy egész csapat verekedett össze, és ott is én voltam az igazságosztó. Mostanában rendszeresen ingázom. Ne is tudom, mikor voltam utoljára otthon. Nem is a versenyek miatt, mert abból nincs olyan sok, hanem azokon kívül Ha nem a versenyhétvégéken vagyok, akkor valamelyik versenyzők látogatom meg, hogy személyesen segítsek neki. Nálam ez így működik. Hétfőn még Franciaországban vagyok és az egyik pilótának segítek, pénteken pedig már Finnországba vagyok egy másikkal. De nem tagadhatom: imádom. Néha sokkal szórakoztatóbb, mint a Forma 1. Sőt....Nemrég még a fiatal gokartos tehetségeket is elkezdtem figyelni, szóval szemmel tartom a jövőt. Az elmúlt egy hónapban bejártam egész Európát, sőt még más kontinensekre is kiruccantam. Nagyon sok versenyzőkkel közös programom volt. Mondhatom bátran, hogy ezek a srácok igazi barátaim lettek. Szemtelenül fiatalok, mégis érettek. Tudják mit akarnak és, hogy hova akarnak eljutni. Ha elbuknak még akkor sem adják fel az álmaikat. Ezt pedig tisztelem bennük. A családommal az elmúlt időszakban szerencsére sűrűbben találkoztam, viszont arról letettem, hogy kiviszem őket Németországba, mert nem vagyok biztos abban, hogy véglegesen Hamburgban fogok letelepedni. Másfél hónapja átköltöztem Berlinbe, de valószínű, hogy egy-két hét és onnan is tovább állok. Hogy hová, azt nem tudom, de az már biztos, hogy ezúttal nem Németországba. Most egy kis változásra van szükségem. Sebastian.......Azt akarta, hogy költözzünk össze, de nekem ez még túl korai volt. Hisz még csak 22 éves vagyok. Vagy csak attól félek, hogy megunnánk egymást? Igazából már én sem tudom, de valami nem ugyanaz mostanában, mint az elején. Alig látom és úgy érzem kezdünk eltávolodni egymástól. Nem békélt meg teljesen azzal, hogy itt dolgozom és ezt nem mondja ki, de én érzem rajta. Most fogalmam sincs, hogy hol van. Olyan mintha együtt lennénk, de két külön úton járnánk. A legrosszabb a dologban, hogy nem érzem azt, hogy ez baj lenne. Sőt furcsa, de élvezem is. Csak ültem a Paddock egyik éttermében és bámultam magam elé.
-Jól vagy? - állt meg mellettem a már jól ismert segítőm.
-Persze. - mosolyogtam rá. - Leülsz? - mutattam a velem szemben lévő székre.
-Most nem. Ugyanis hamarosan lesz társaságod. A srácoknak gondjai vannak és ha jól sejtem, hozzád fognak először fordulni. - vigyorgott Damon.
-Ezt most bóknak veszem.
-Annak is szántam. Hisz furcsa, hogy benned jobban megbíznak szinte, mint saját magukban.
-Ez kicsit erős kifejezés szerintem. De nagyon örülök annak, hogy hozzám jönnek a problémáikkal. Valamilyen szinten ezért is vagyok itt.
-Jön is az első menet. - mutatott vigyorogva a távolba. - Sok szerencsét!
-Nyugi, túlélem! Lehet, hogy én még jobban élvezem, mint ők.
-Imádják a társaságodat, csak ez nehogy túllépje a határokat. - figyelmeztetett Damon.
-Mire célzol? - néztem rá értetlenül.
-Hamarosan megérted. - mondta halkan, majd elsétált.
Utáltam, ha célozgatott. Abból mindig baj volt. De időm sem volt gondolkodni, mert máris megjelentek mellettem a fiúk. Név szerint: Arthur, Brendon, Daniel, Kevin és Sten.
-Szia! - köszöntek kórusban.
-Sziasztok! - mosolyogtam rájuk. - Hogy vagytok?
-Mindenki nevében mondhatom, hogy jól. - vigyorgott Daniel.
-Várjátok már a hétvégét? - húztam fel a szemöldökömet.
-Igen, nagyon, de kellene egy kis segítség. - szólalt meg először Brendon.
-Hallgatom. - dőltem hátra a székemben.
-Ezen a pályán nem valami könnyű előzni, talán csak az egyes kanyarban. Viszont arra gondoltunk, hogy azért jobban megnézhetnénk, hátha találunk valamilyen olyan pontot, ahol még szintén lehetséges a pozíció szerzés. - magyarázta Sten.
-Rendben, szívesen segítek. - mosolyogtam rájuk.
-Köszönjük. - szólalt meg Arthur. - De most még nem jó nekünk, mert párunknak még interjúkat kell adnunk, de talán két óra múlva mehetünk is.
-Nekem megfelel. Jön még valaki velünk rajtatok kívül? - húztam fel a szemöldökömet.
-Igen. - bólintott Brendon.
-Kik? - kérdeztem rá.
-Albert, Aaro, Giovanni, és Alex. - sorolta a neveket Daniel.
-Oké, akkor találkozzunk itt két óra múlva. - mosolyogtam rájuk.
-Ezt megbeszéltük. Szia. - köszöntek, felálltak, majd elviharoztak.
Azonban még időben észrevettem, hogy Kevinnel valami nincs rendben. Mikor elment mellettem a karja után kaptam.
-Minden rendben? - kérdeztem.
-Persze. - erőltetett magára egy mosolyt. - De most mennem kell. Szia. - majd ő is eltűnt a többiek után.
Fogalmam sem volt mi a baja. De ha valami komoly, akkor azt úgyis elmondja majd nekem.
-Meglepetés! - hallottam meg magam mögött a rég hallott hangot.
Amikor megfordultam nem akartam hinni a szememnek. Seb? Ő mit keres itt?
-Hát te? - kérdeztem meglepetten.
-Köszönöm, hogy így örülsz nekem. - vágott szomorú arcot.
-Örülök neked, csak nem számítottam rád.
-Hát te mit keresel itt? - jött oda Damon.
-Te vagy Damon, igaz? - kérdezett vissza Seb.
-Volt egy kérdésem, amire választ várok. - mondta ridegen.
-Tudtommal meglátogathatom a barátnőmet, nem? - húzta fel a szemöldökét és megcsókolt.
-Igen, de nem a munkahelyén. - köpte a szavakat Damon.
-Szerintem a főnök nagyon örülni fog annak, hogy itt vagyok. - vigyorgott a német.
-Én nem lennék ennyire biztos magamban. - vágta rá idegesen Damon.
-Most mi bajod van? Itt vagyok és kész! - tekintette lezártnak a témát Seb és én is reméltem, hogy Damon nem folytatja tovább ezt a vitát.
-Arra nem gondoltál, hogy az életed korántsem olyan tökéletes, mint ahogy gondoltad? - húzta fel a szemöldökét idegesen.
-Mire célzol? - állt meg közvetlen előtte Seb.
-Mesélt már neked a múltjáról?
-Damon, ne! - néztem rá könyörögve.
-Dehogynem! Itt az ideje tisztázni a dolgokat. Egyszer meg kell tudnia.
-Damon! - néztem rá kétségbeesetten.
-Valaki elmondaná nekem is, hogy miről van szó? - emelte fel a hangját Seb.
-Te mondod el az igazat vagy én? - kérdezte Damon.
-Könyörgöm ne! - futott végig egy könnycsepp az arcomon.
Már mindenki minket figyelt. A srácok visszajöttek és érdeklődve néztek, hol rám, hol Damonra, hol pedig Sebre.
-Adrienn nem az, akinek képzelitek..........